Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Hogy jönnek ahhoz, hogy így...

Hogy jönnek ahhoz, hogy így fenyegetnek?

Figyelt kérdés

Közel egy évig tartó rendőrségi ügyet zártak le, ahol én gyanusított, jelenleg vádlott vagyok. Az eljárás során végig tagadtam amivel gyanusítanak/vádolnak, mivel nem követtem el. A nyomozást tehát lezárták, a vádat elküldte az ügyész a bíróságra, a bíróság pedig már megküldte nekem a vádiratot. Fontos kiemelni, hogy hiába a bíróság küldte, az ügyész irta.


Az ügyész is tudja, hogy végig tagadtam, de azért leírta, hogy indítványozza azt, hogy ha én az előkészítő űlésen teljeskörű beismerő nyilatkozatot teszek és lemondok a tárgyalásról, akkor a bíróság három év hat hónap börtönt szabjon ki és tiltson el öt évre a közügyektől.


Namost, mit fenyeget az ügyész engem?


Többször hallgattak ki, végig tagadtam, a vallomásomban mindig elhangsúlyoztam, hogy nem követtem el a cselekményt. Nem is értem, hogy hogy jut eszébe az ügyésznek ilyen, hogy eddig tagadtam, majd bírósági űlésen esetleg beismerőt teszek vádirattal egyezően. Ott is azt mondom, hogy nem követtem el az adott dolgot.


Nem értem, hogy zsarol az ügyész, hogy ha beismerem, ennyivel megúszom, ha nem, akkor többel? Vagy miért fenyegetőzik börtönnel?

Mi lenne ez?



2019. dec. 13. 16:22
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Unalmas vagy már...
2019. dec. 13. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:

Beismerő vallomást akar az ügyész. Beismered ezt az ügyet nem te követted el! Pont!


Gyorsítani akarják az ügyet. Leírod te követted, akkor nem lesz tárgyalás, hanem egyből 3 év 6 hónapot kapsz.

2019. dec. 13. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
0%
Mivel gyanúsítanak?
2019. dec. 13. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
Annyit érdemes tudni, hogy az ügyészeket a váderedményesség alapján ítéli meg a vezetés. Magyarul, tökmindegy mit csináltál, ha a rendőrség odatolt az ügyész elé, ő foggal-körömmel azon lesz, hogy elítéljenek.
2019. dec. 13. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
39%
Az ügyész akkor jó ügyész, ha börtönbe tud csukni. Ő az ellenséged, ne ijedj meg tőle.
2019. dec. 14. 02:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
Igen. De én nem megyek börtönbe.
2019. dec. 14. 11:56
 7/13 anonim ***** válasza:
Mi a vád?
2019. dec. 14. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Rablás bűntett és más bűncselekmények.
2019. dec. 15. 01:33
 9/13 anonim ***** válasza:
Aha, és honnan veszik, hogy te követted el?
2019. dec. 15. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:

Három ember összebeszélt és hárman ellenem tanúskodnak hamisan és nem ellenőrzik le a tanúvallomások valóságtartalmát, olyan egybefüggően pontosan előadják a történetet ami nem is igaz.

Egy 420 oldalas iratanyag van az egészről, nyomozás végén én is kaptam egy példányt.

Bonyolult lesz ez a bíróságon, de bízom a felmentésben.

Ha előkészítő űlésen magamra venném úgy elmondanám ami a vádban van ezer százalék, hogy elítélne a bíró, de nem teszem azt így utána bonyolult lesz, tárgyalásokra kell járni, nem baj elmegyek és a végén hátha felmentés lesz.

2019. dec. 15. 11:22
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!