Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ellopott meztelen képekkel...

Ellopott meztelen képekkel fenyegetnek?

Figyelt kérdés
Barátom gyerekkori haverjáról van szó. Régebben, mikor a barátommal szüneteltem, ez a gyerek rámnyomult, folyamatosan írkált, volt, hogy havonta, de nem írtam neki vissza. Letiltottam, aztán én írtam neki. Ő rögtön szintén elkezdett nyomulni, hogy tetszek neki, hagyjam ott a barátom, elkezdett hívogatni magához, de mindig azt mondtam, hogy nem, nem, nem.. De ő, bármikor, amikor "beszélgettem vele", elmondta pár személynek, dolgokat hazudozott, és mindig én jöttem ki sz@rnak. Nem rég megírtam neki, hogy hagyjon békén, ne írkáljon többet, mert úgy sem lesz köztünk semmi. Ő ezután feltörte a barátom facebook profilját, és a beszélgetéseinkből lementett rólam intim képeket, persze jött a biztonsági e-mail, bejelentkezési kísérlet, de akkor már késő volt jelszót váltani. Persze a közös beszélgetéseinket is elolvasta. Ez talán 2 hete volt. Ezek mind után tegnap írt fake profilról, hogy menjek már el hozzá, szervezzünk egy találkozót, de én végül csak este írtam neki, hogy hogy a fenébe képzeli, hogy folyton hazudozik másról rólam stb, egy egész regényt írtam. Összevesztünk, vegül olyanokat írkált, hogy fél óra múlva nem lesz instagramom, majd meglátom a képeket stb, ő is bevallotta, hogy lementette a képeket rólam. Egész este néztem az oldalát, de nem csinált még semmit. Egyrészt undorító, hogy feltöri más facejét, és úgy szerez rólam képeket, miközben semmi köze hozzá. Mit lehet tenni, hogy ha még is szétterjeszti? Azon is gondolkoztunk, hogy a barátom elmegy hozzá és sz@rrá veri a gyereket, de ő meg nem akar rendőrségi ügyet, úgy hogy csak a feljelentés maradt. Gondolkoztam azon is, hogy utána valahogy kitolnék én vele, ha képes megalázni. Tudom, hogy nekem is lehetett volna eszem, hogy egyáltalán nem hozom be a kapcsolatunk közé ezt a gyereket, de most már késő. 18/L
2019. jan. 27. 11:36
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
76%

Jelentsd fel, mutasd meg a beszélgetést a rendőröknek. Ennyit tudsz tenni.

Legközelebb 2x is meggondolod, hogy küldesz-e a barátodnak meztelen képeket. Nem rosszindulatból írom, hidd el. Anno az én életem tönkretette a fb. Feltöltöttek rólam egy képet az engedélyem nélkül, ahogy bulizok, ezért nem kaptam meg álmaim melóját. Na, azóta nincs fb-m.

2019. jan. 27. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Elég lenne az a beszélgetés, ahol fenyeget? Nekem nincs meg egy más beszélgetés, mivel töröltem általában, ő pedig folyamatosan lescreenelte az egész beszélgetést, és mutogatta mindenkinek..
2019. jan. 27. 11:52
 3/11 anonim ***** válasza:
81%

Ezek szerint, élőben nem tudod kielégiteni a barátod. Gondolod, a képekkel nagyobb lesz a siker?

Amit neten küldesz, olyan mintha kiposztolnád. Na de ebbe a tini lányok fele bele is esik. Nála vannak a képek és akarja, fogja is terjeszteni. Simán szét lehet szórni a neten, hogy ne tudják ki tette fel. Ahhoz nagyon konkrét dolgok kellenek, hogy rendőrség foglalkozzon vele.

2019. jan. 27. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
64%
így van...90%, hogy nem fognak vele foglalkozni...ameddig nem fajul tettlegességig, fizikai bántalmazásig, addig nem fognak ilyen tinihisztikkel foglalkozni, ami fészbukkon folyik...
2019. jan. 27. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
A naivitásért fizetni kell. Te még ma sem hiszed el, amit a netre kiteszel, az a világé. Ha akarja. A dolog nem úgy működik, hogy utólag mit lehet tenni, hanem úgy, mit érdemes előre meggondolni.
2019. jan. 27. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
43%

"Ezek szerint, élőben nem tudod kielégiteni a barátod."


Ekkora baromságot egyedül sikerült kitalálni, vagy segítette k benne? Egy kép, bármilyen céllal, jelen esetben azzal a céllal, hogy beindítsa a távol lévő férfit - szerinted azt jelenti, hogy élőben valami nem megy?

Ebben semmi logika nincs.

Te sosem mondtad senkinek telefonon, hogy hú de kívánod, letépnéd róla a ruhát?

Nem viszel egy szál rózsát vagy bonbont az asszonynak soha? Mert úgyis kielégíted aztán kussoljon?

Ez nagyon ostoba hozzászólás volt.


Egyelőre nem történt bűncselekmény, de ha történne, igenis foglalkoznának vele.

Lehet, hogy egyeseknek ez tinihiszti, na nekik nem kell hinni.

Ez személyiségi jogok megsértése.

Illetve vissza az elejére, mégiscsak bűncselekény már a fiók feltörése is, hiszen az a te tulajdonod. Ezért akár már most feljelentheted, csak bizonyítani kéne. Így, hogy mindent kitötöltél, nem sok mindent tudsz tenni. Meg gondolom te sem akarsz bíróságra járkálni 18 évesen, hogy mindenki tudjon a dolgaidról. Na akkor lehetnél biztos benne, hogy kikerülnek a képek. Bosszúból.


Egyébként én nem vagyok biztos benne, hogy tényleg feltörte, és tényleg megvannak neki ezek a képek. Csak kamuzik. Max látott egyet-kettőt, régebben, hiszen a két pasi ugye haver volt, és az egyik eldicsekedett vele, hogy miket kap a barátnőjétől, és meg is mutatta.

Ez a gyökér meg csak fenyegetőzik.

Én is kaptam már ilyen biztonsági emaileket, hogy a világ másik felén megpróbálták feltörni a fiókom. Jelszót módosítottam, és nem volt több ilyen, bár feltörni sem sikerült, de biztos ami biztos.

Te honnan tudod, hogy feltörték?

Az email azért jött, mert valaki 3x rossz jelszót adott meg. Azaz nem sikerült bejutnia.

Ha bejutott volna, akkor elkezd hülyeségeket posztolgatni, törölni a leveleidet, törli az ismerőseidet, stb.

Azért nem akkora hacker a fél világ, hogy csak úgy feltörjön egy fiókot. Egy kis féltékeny suttyó gyerek meg biztos nem egy Zuckerberg.


Ha mégis kikerülnének a képeid, akkor már úgyis mindegy, bárki láthatja, tedd meg a feljelentést. Egy életre elveszik a kedvét a meggondolatlan cselekedetektől. Kap pénzbüntetést meg közmunkát, ez se rossz, biztos idegbeteg lesz, mikor a fogatlan cgányokkal kell majd mennie szemetet szedni az utcán sárga mellényben. Na akkor majd te is fotózgasd, nem tiltja semmi.

De még külön öröm lenne, hogy ez bűncselekmény, így a későbbiekben értelmes munkája nem lesz, mert nem fog kapni erkölcsi bizonyítványt. Remélem, sok helyre kérik, az én munkahelyem pl. kéri.

2019. jan. 27. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

"Te sosem mondtad senkinek telefonon, hogy hú de kívánod, letépnéd róla a ruhát?


Nem viszel egy szál rózsát vagy bonbont az asszonynak soha?"


Azért elég óriási különbség van az általad felhozott példák és meztelen képek online küldözgetése között...

2019. jan. 27. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Szerintem nincs, változik a világ, a digitalizáció mindenhol utat tör.

A te apád is kért volna az édesanyádtól meztelen képet a 70-es években, és anyád küldött volna neki, ha akkor már léteztek volna okostelefonok.

Nem volt az sem egy prűd világ, micsoda dolgok mentek...

Csak nincs róla bizonyíték az interneten!

De bizonyos visszaemlékezések azért felfedik, hogy semmivel sem voltak szemérmesebbek, mint a mai fiatalok, úgyhogy álszentség ilyet nyilatkozni, hogy hű de más ez most. Persze, azért más, mert más a technika.

2019. jan. 27. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

ma 20:43 Én irtam, hogy ezek szerint élőben nem tudja kielégiteni, hogy kép kell. Esze ennyi van egy nőnek, meg is érdemli, hogy ismeretségi körébe szét is szórják a képeket. Jobb, ha ő maga kiteszi, akkor mikor küldi.


Mit akarsz azzal, hogy távolról felizgassa? Minek, hogy a férfi izgalmába gyorsan keressen egy alkalmas nőt, aki az izgalmát levezeti?? Volt nekem is szerencsém olyan nőhöz, aki küldözgette, de felvilágositottam mivel jár. Élőbe tegye magát oda és ne képeken. Egyetlen nyomorult képpel sem tudok ágyba bújni. Annyit ér el vele, hogy megcsaljam. Kiábránditó az ilyen képküldözgető naiv kis csaj. Az ilyen csaj meg is érdemli, hogy rajta csámcsogjanak az ismerősei.

2019. jan. 27. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
65%

"Szerintem nincs, változik a világ, a digitalizáció mindenhol utat tör"

Nincs? Ha meglepem a kedvesem egy csokor virággal, ezzel a ténnyel pl ki tud visszaélni és hogyan? Vagy ebben pl mi szégyellnivaló van?

Ellenben ha olyasmit töltesz fel és őrzöl meg a virtuális térben, amit szégyellnél publikussá tenni, azzal már igencsak vissza lehet élni, mert az ilyen viselkedés az ostobaság netovábbja.

A szüleink is megtehették volna hogy meztelen fotókat küldenek egymásnak, csak épp felfogták hogy ha pechjül van, egy ilyen fotó bármikor rossz kezekbe kerülhet.

Az interneten küldözgetni ilyen képeket pedig még veszélyesebb, hisz gyakorlatilag bárki bárhonnan hozzájuk férhet a megfelelő ismeretek birtokában, a képek észrevétlenül lementhetőek, sokszorosíthatóak, stb.

Arról nem is beszélve, hogy amikor beállítok a virágcsokorral, akkor ugye ott vagyok élőben. De annak még értelme sincs hogy amúgy is felelőtlen cselekedetekkel izgassuk fel a másikat, amikor még csak ott sem vagyok vele.

Egyszerűen nemhogy nem azonos kaliberű a meztelen képküldés a te példáiddal, de egyenesen ég és föld a különbség köztük.

2019. jan. 27. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!