Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mit tehetek az ügyben, ha a...

Mit tehetek az ügyben, ha a kórház feljelentést tett ellenem?

Figyelt kérdés
Édesapám zenész, és épp egy buliban volt, mikor lett szólva neki, hogy egy részeg ember magára rántotta az állványról a hangfalt. Ő sem volt teljesen józan, így mikor kérdőre vonta, hogy miért kell a zenecucc körül részegeskedni, akkor meglökte. A bizonyos emberre kihívták a mentőt, kimosták a gyomrát a kórházban. Később édesapámat telefonon megfenyegették, hogy lesz valami az ügyből, illetve a családját is megtalálják, mivel az embernek vérrög alakult ki a fejében, amit ugye megműtöttek. Tudomásunk szerint ez az ember súlyos testi sértést elkövető váddal jelentette fel apámat a kórház által. Mivel vannak tanúk rá, hogy nem történt verekedés, sem egyoldalú bántalmazás, hanem ráborult a hangfal a sértettre, ilyen esetben mit kéne tennünk? Per pillanat apámat behívatták a rendőrségre kihallgatásra, valamint rendeltek mellé védőügyvédet. Nagyon aggódok, hogy valami komoly dolog lesz ebből, annak ellenére, hogy apám nem bűnös. Aki tud, kérem adjon tanácsot!!

2021. jún. 15. 14:11
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Na de ha azért borult rá a hangfal, mert meglökték a sértettet, akinek emiatt 8 napon túl gyógyuló sérülése keletkezett (ettől súlyos testi sértés), akkor mégis csak van egy elkövetője a dolognak, és saját magadnak is ellentmondasz a kérdésben:

"kérdőre vonta, [...] akkor meglökte" < > "ráborult a hangfal a sértettre"


Kérdés, és ezt kell bizonyítani: ráborult volna a hangfal saját magától a sértettre, ha nem lökik meg/neki őt? Ha igen, ártatlan.

2021. jún. 15. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Úgy történt, hogy édesapám bent volt, mikor úgy lett szólva neki, hogy valamilyen idióta magára rántotta a hangfalt. Nem azért borult rá a hangfal, mert meg lett lökve.

Ezen kívül új fejlemények történtek, mivel kiderült, hogy az eset után, mikor kimosták a gyomrát, akkor hazaengedték. Azután tűnt fel ismét a kórházban egy fejsérüléssel, ami a tanúk szerint az eset közben még nem volt megtalálható rajta. Valamint kint voltak a helyszínen a nyomozók, és nem találtak semmiféle vérnyomot.

2021. jún. 15. 14:40
 3/9 anonim ***** válasza:
37%
Te semmit nem tehetsz, majd a rendőrség szépen mindenkit meghallgat, és kiderül, mi is történt. Ne minket győzködj.
2021. jún. 15. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Nem akarok győzködni senkit, de ha félreértik, amit írtam, szükségesnek érzem kijavítani. Tanácsot szeretnék kérni, vagy esetleg felvilágosítást, hogy ilyen esetben mi történik. Tudom, hogy személy szerint én nem tudok semmit csinálni, de nem tudok itt ülni, hogy semmit nem tudok az ilyen esetekről.
2021. jún. 15. 14:53
 5/9 A kérdező kommentje:
Mivel tanúk bizonyítják az esetet, így gondolom a rendőrség is ennek megfelelően fog eljárni.
2021. jún. 15. 14:54
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Ügyvéd jó ha van apud mellett de mit is kell bizonyítani?

Állítja egy annyira részeg ember hogy apud ütötte meg vagy borította rá a hangfalat akinek az eset után ki kellett mosni a gyomrát? Tudod a gyomormosást alkoholmérgezés esetén szokták alkalmazni, azt meg ugye nem beszámíthatónak kell venni. Ennyi erővel Mikiegér is rálökhette volna és ezt említsétek is meg a tárgyaláson mert a walt disney-ből sokkal nagyobb kártérítést is kihúzhatnak.

2021. jún. 15. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Mit akarsz tenni, ha egyszer minden és mindenki a faterod mellett van? Egyetlen súlyosan részeg egyén kétes állítása áll szemben tanúk vallomásával és rendőri helyszíneléssel.
2021. jún. 15. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Az van sajnos, hogy a sértettnek van 6 tanúja, akik hamisan tanúskodtak, miszerint ököllel történt a fellökés. Ami logikailag kicsit visszás. Valamint a gyomormosás után hazaengedték, majd utána ment be (ahogy már említettem) kórházba, mikor kiderült, hogy homloktájt van egy sérülése (ami fellökés közben nem igazán jöhetett létre, mivel akkor a hátsó részen keletkezett volna valami), ezenkívül idézem: koponyaűri vérzést, agyvérzést és koponyacsont repedést szenvedett. Akit ilyen sérülésekkel elvisz a mentő az eset után, azt nem engedik el egy gyomormosás után, nem igaz? Perpill próbáljuk megkeresni azokat a tanúkat, akik tanúskodnának is apám mellett. Köszönöm a segítséget mindenkinek!
2021. jún. 15. 20:56
 9/9 anonim ***** válasza:

#6 vagyok.

Attól hogy szemből pofon verik vagy ököllel arcon ütik az illetőt még eshet hasra ahogy az esetek 50%-ban hasra is esnek.

Viszont gyomormosás után régebben nem engedtek haza senkit mivel az alkoholmérgezést a vér alkoholszintjének arányában állapítják meg és ez alapján döntenek a gyomormosásról. Köponyaűri vérzés esetén sem engedik ki mivel attól nyomás keletkezik a koponyán belül és ez halálhoz is vezethet.

Apukád ezek szerint zenész, tegyetek feljelentést hamis tanúzás és jó hírnév megsértése miatt. Esetleg keressétek fel a hely üzemeltetőjét, hátha van biztonsági kamerafelvétel az esetről.

2021. jún. 16. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!