Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ilyen esetben mit lehet tenni?

Ilyen esetben mit lehet tenni?

Figyelt kérdés

Bent voltam egy Messenger csoportban, ahol nagyon beteg dolgokat osztottak meg a csoport tagok. Én nem tudtam, hogy mi ez a csoport, amikor bevettek. Azóta már nem volt jelentősége a csoportnak, mert egy játékból ismertem az embereket, akik bevettek, de már nem játszottam az adott játékkal. Viszont ennek ellenére a csoportban maradtam, csak figyelmen kívül hagyásba tettem a csoportot. Néha felnéztem, hogy miket írtak, mert néha a játékról is szoktak beszélni ezek mellett a beteg dolgok mellett. Tegnap előtt felnéztem a csoportba és láttam egy csomó beteg videót megint. Nagyon ritkán szoktam feljárni, mint mondtam, de most valamiért megnéztem a videókat. Az egyiken egy kisfiú azzal menőzött, hogy orált folytat egy szintén kiskorú lánnyal. Szimplán amiatt, hogy beszéljek egyik haverommal arról, hogy milyen beteg emberek vannak, milyen videót láttam, továbbítottam a videót neki, hogy ő is lássa. Hogy őszinte legyek, meg sem fordult a fejemben, hogy ezért kitilthatnak, már csak azért sem, mert aki beküldte a videót, őt sem tiltották ki és gondoltam, hogy nem lenne elérhető olyan tartalom, amiért kitilthatnak, de mint utána néztem büntetendő is... Szóval abban a pillanatban kijelentekeztetett a rendszer és kiírta, hogy 30 napom van fellebbezni a döntést. Az lenne a kérdés, hogy érdemes-e fellebbezni, vagy örüljek, hogy ennyivel megúsztam? Ugyanis a fellebbezéshez kell a személyi igazolvány, amiről ugyan azt írják, hogy nem adják tovább senkinek, titok tartás van és ha külön kérem, akkor 30 napon belül meg is semmisítik, de biztos, hogy nem adnák tovább a hatóságoknak mondjuk? Bár felmerül a kérdés, hogy már eddig is jelenthették volna, mert van annyi adatuk, nem? Az a helyzet, hogy a haverommal

évekre visszamenő beszélgetésünk van és csak neten ismerem, emiatt fontos lenne, hogy visszakapjam a fiókom. Ezek után azonnal lépnék is ki a csoportból és messziről kerülném a jövőben az ilyet. Ha tudom, hogy ez lesz belőle, akkor már rég megtettem volna. Semmi közöm nem volt a videóhoz, le sem töltöttem, csak továbbítottam.


2022. jan. 27. 00:05
 1/3 anonim ***** válasza:
63%
Iron channel, te vagy az?
2022. jan. 27. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Szerintem nem említhető egy lapon az, amikor valaki szándékosan levetkőztet egy kislányt és az, hogy valaki rosszkor van rossz helyen.
2022. jan. 27. 01:22
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Pornograf felvetelt megosztottal, baratom ez bűncselekmény. En a helyedben nem a kitiltas miatt aggodnek..
2022. jan. 27. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!