Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mit tehetek a nem fizető,...

Mit tehetek a nem fizető, kiköltözni nem hajlandó albérlő ellen?

Figyelt kérdés
Nagyjából egy éve adtuk bérbe a lakásunkat ennek a házaspárnak akikkel már az elejétől fogva gond volt, mindig későn fizettek, kifogásokat kerestek, hazudoztak. Most ott tartunk hogy 4 hónapja nem fizettek egy fillér bérleti díjat és a közüzemi számlákat sem, ezzel több száz ezer forintra rúg már a tartozásuk. Folyamatosan hazudoznak, bújkálnak, lapítanak, állandóan haladékot kértek amit az elején jóindulatúan meg is adtunk nekik de már betelt a pohár. A pénzünket már nem fogjuk viszont látni, ebbe nagyjából beletörődtünk, már csak azt akarjuk hogy tűnjenek el, de nem hajlandók kiköltözni. Megvolt a szerződés felbontása, kivártuk a felmondási időt, ők aláírták a fizetési kötelezettséget, de a kiköltözési határnap eltelt és ők nem mutatnak hajlandóságot rá hogy elhagyják a lakást. Utána olvastam a dolog jogi hátterének és megdöbbenve tapasztaltam hogy szinte semmit nem tehetünk ami gyorsan véget vetne ennek az állapotnak. Persze oda mehetünk két ajtós szekrényekkel, kikapcsoltathatjuk a közüzemi szolgáltatásokat de ezek nem jogszerűek és még mi kerülünk emiatt bajba. Van aki járt már így? Mit csináltatok? Már nagyon elegünk van és gyorsan le akarjuk zárni az ügyet.
2010. szept. 11. 22:55
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
93%

Én egy esetről tudok, hogy nem akart fizetni a bérlő és nem is akart kiköltözni. A tulaj megfogta őket és a cuccaikat, és kipakolta a folyosóra. a lakásból. Miután onnan sem voltak hajlandóak elmenni, napokig, vagy esetleg hetekig ott "laktak", rendőrök segítségét kérte a tulaj, és velük eggyütt lettek kirakva véglegesen.

Hogy az az albérlet mennyire volt hivatalos, tehát bejelentett, nem tudom, de valószínűsíthetőleg nem feketén ment a dolog. Legalábbis én ha nem adóznék utána, akkor nem merném a rendőrség segyítségét kérni.

2010. szept. 11. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
91%
Semmi joguk nincs mar, hogy ott maradjanak, ezert ha odamesz, akar ketajtos szekrenyekkel, akar egyedul, osszepakolod a cuccaikat, kiteszed es lecsereled a zarat, semmit nem tehetnek. Mondd nekik, hogy hamarosan koltozik be az uj lako, ugyhogy szevasztok, ennyi!
2010. szept. 11. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
Ez sajnos nem így van. Bármilyen felháborító őket illeti meg a birtokvédelem. Ha odamegyek a kétajtós szekrényekkel, vagy lecseréltetem a zárat és ők rendőrt hívnak akkor bizony engem vesznek elő. Hivatalosan csak akkor lakoltathatom ki őket ha kezemben a bírói végzés. Én inkább arra lennék kíváncsi van-e olyan módszer, trükk ami jogszerű de ellehetetleníti az ott lakásukat.
2010. szept. 11. 23:29
 4/19 anonim ***** válasza:
90%
Ha nekik nincs jogcímük az ottlakásra, hiszen a szerződés megszűnt, mért őket védené a jog. Egész nyugodtan vonulj oda egy brigáddal meg egy lakatossal - semmi közük a lakásodhoz. Csak nem fogsz addig tűrni, amíg bírósági végzésed nem lesz? Nyugi, nem fognak bíróságra menni. Az APEH-et pedig nem kell idekeverni, a kettőnek semmi köze egymáshoz.
2010. szept. 11. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
91%
aláirták a kiköltözést meg a fizetési kötelezettséget...és mivel már lejárt a szerzödés nyugodtan kirakhatod öket onnan vagy akár rendörséget is hivhacc h kiköltöztesd öket mivel jogtalanul laknak ott
2010. szept. 11. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
87%
Ha a köztetek megkötődött szerződés szerint már nincs joguk ott lakni, akkor nyugodtan kipakolhatod őket néhány kétajtós szekrény segítségével. Ugyanis a szerződésben foglaltak felülírják a törvényt, jogot... Ezt határozottan merem mondani, ugyanis épp a hét elején kérdeztem meg egy ügyvédet erről. Én is egy bizonyos pontot beleírtam a szerződésbe ami nem megszokott, de biztosít engem hogy nehogy ne tudjam kirakni őket, és erről kérdeztem az ügyvédet. Azt mondta, hiába nem rakhatnám ki a törvény szerint, mivel a szerződésben benne van, így nem lehet majd vele gond.
2010. szept. 11. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:
Mi az a pont a szerződésedben ami véd téged és kilakoltathatod?
2010. szept. 11. 23:55
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Mivel ha van gyerek is, akkor nem lehet kirakni őket, ezért kértem egy címet tőlük ahova mehetnek rendkívüli felmondás esetén. Így nem lesz az hogy az utcára raknám őket gyerekkel.

Erre mondta az ügyvéd, hogy ha benne van a szerződésben egy ilyen pont, akkor hiába van törvényben hogy gyerekkel nem lehet kirakni.

Ez nem passzol a te esetedhez, csak azért írtam, hogy tuti hogy a szerződés felülírja a törvényt.

2010. szept. 12. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:
Ergo, ha beleveszem a szerződésbe hogy van egy cím ahova a rendkívüli felmondás esetén mehetnek akkor nem lehet apelláta. Mert azt tudom hogy ki lehet őket rakni ha biztosítok nekik lakhatást, de ha ez benne van a szerződésben akkor a lakhatás biztosítottnak minősül, ugye? Vagy ez csak akkor van így ha kiskorú is van?
2010. szept. 12. 00:13
 10/19 anonim ***** válasza:
100%
Csak kiskorú esetén nem lehet kirakni őket. Ha nincs gyerek, akkor semmi akadálya a kiköltöztetésnek.
2010. szept. 12. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!