Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Szerintetek tegyek feljelentés...

Szerintetek tegyek feljelentést? Kihez fordulhatok?

Figyelt kérdés

Egy üzlettől (több üzletük is van, illetve webshop-juk, árukeresőn bukkantam rájuk), vettem egy új bontatlan okostelefont 130 ezer forintért.

Mint kiderült, a telefon használt volt, de gondolom úgy volt becsomagolva mintha én lennék az első aki kibontja. Másnap ahogy nyitott az üzlet telefonáltam is, de nagyon-nagyon lassan haladtak a dolgok, nem foglalkoztak velem, nem válaszoltak 10 emailre, 50x hívtam őket mindig leráztak hogy 5p visszahívnak majd semmi, stb.


Nehezen visszavették a telefont pár napra rá, úgymond bevizsgáltatásra.

Majd telefonáltam megint ezerszer hetek múlva, és mondták hogy bizony megállapították, a készülék használt volt.

(OKÉ!??) Hisz ezért vittem vissza, nekem nem kellett 2 hét, hogy megmondjam használt, hisz sérült a telefon két helyen is.


Konkrétan nem vették tudomásul az elállástól való szándékom, azt szajkózták, a telefon használva lett. Mondtam rendben, majd a bankom keresi önöket, mondták rendben és letettem.

A bankomnak jelentettem, kértek bizonylatot hogy visszavették a telefont stb, most elbírálják és válaszra várnak az árustól. (Ezt indítottam 2 hete)


Ha nem sikerül visszaszereznem így a pénzem, mit tehetek? Az egész kb másfél hónapja tart, a telefon valamint a pénz is a boltnál van.

Ez bűncselekmény?

Nem engedték, hogy éljek a 2 hetes elállási jogomtól, használt telefonokat árulnak újracsomagolva, majd ülnek a pénzen és a telefonon is.

Mit tehetek még ha a bankbak nem sikerül visszahívni a pénzt? (Revolut, hetente értesítenek mindig a fejleményekről). Fogyasztóvédelem?



2022. aug. 2. 23:46
 1/10 anonim ***** válasza:
76%
A revolut a másik ki imád a pénzen ülni.
2022. aug. 3. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
#1 Inkább ők, mint a telefonos. Hisz ha már a Revolutnál lenne tudnám hogy egyszer de biztos látom majd a pénzem..
2022. aug. 3. 00:13
 3/10 anonim ***** válasza:
55%
Szívááááááááááááás - ezért ne vásárolj gyanúsan olcsónak tűnő, noname webshopokból. Feljelentheted, de mire bármi lesz az ügyből a zsetonodnak már kapmec, a cég stróman nevén lesz valamelyik cégtemetőben, tulajdonosként valamelyik migri bejegyezve aki valamelyik Líbiai menekültszállásra már rég ki lett paterolva.
2022. aug. 3. 02:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
75%

Szívesen segítenék, de nem tudok, mert még soha nem jártam így. De annyi ilyet olvastam már, hogy nem is mertem soha komolyabb dolgot rendelni, pont ezért. Telefont konkrétan üzletben vettem, elmentem, meg néztem, megvettem. Ha pár ezer forinttal drágább is esetleg, nekem annyit megér. Ha rendeltem is ezt azt, mindig csak utánvéttel.

Tudom, hogy ez rajtad most nem segít.

2022. aug. 3. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
4-es ez egy baromság, rengeteg nagy megbízható webáruház van, azok nem fognak azzal szórakozni hogy újracsomagolják neked a használt telefont vagy bármit.
2022. aug. 9. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

1. Ha a termék átvételétől számított 14 napon belül írásban beazonosíthatóan jelezted az eladónak, hogy elállsz az adásvételtől, akkor a vállalkozás köteles a termék visszavételét követő 14 napon belül visszatéríteni a termék árát és a teljesítéssel összefüggésben felmerült összeget.


2. Ha nem jelezted 14 napon belül az elállásodat, akkor a telefon a tiéd, nem kötelesek visszavenni (kivéve ha önkéntesen kiterjesztett idejű visszavételt hirdettek, sok webshop vállal 30 napos visszavételt).


Ha az első eset áll fenn (tartoznak neked): a legtöbb tartozást fizetési meghagyásos (FMH) eljárással lehet gyorsan behajtani (ha szép szóval nem megy). Az ország bármelyik közjegyzőjénél meg lehet indítani. A mokk.hu-n kb. minden le van írva róla.

2022. okt. 8. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

#6 Hónapok elteltek, azóta sem történt semmi. A fogyasztóvédelem kb 2 hete jelzett, hogy 5 napon belüli választ vár a cégtől, azóta sincs hír.


Másnap már jeleztem azonnal a boltnak egyébként. (Este nyitottam ki a dobozt, és nyitáskor másnap azonnal telefonáltam). Próbálták húzni halasztani, hogy küldjek email-t és majd ott válaszolnak, szerintem direkt erre játszottak. 2 napig vártam majd bevittem személyesen, szóval bőven 14 napon belül volt az egész. Azt hiszem június végén vittem vissza, azóta se pénz, se telefon. A bankom írt, hogy nem tudták visszaterelni a pénzt, így jártam.

Majd megnézem amit írtál, köszi :)

2022. okt. 8. 18:02
 8/10 anonim ***** válasza:
Random rátaláltam erre a kérdésre és kíváncsi lettem, azóta változott valami kérdező?
2022. dec. 20. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

Hali, igen képzeld el, nem is olyan régen, néhány hete visszakaptam az összeget 😁

De hatalmas macera volt.

Elsőnek ugye a bankommal kértem charge back-ot, amire az eladö azt írta hogy én hazudok és én tettem kárt a telefonban.


Majd ahogy elkezdte zaklatni őket a fogyasztóvédelem, azonnal írtak egy másik választ a bankomnak, hogy mégis elfogadják a reklamációmat, vissza kaphatom a pénzt.


Viszont ezzel a bankom már nem foglalkozott, simán csak le volt már zárva a ticket és policy szerint nem nyithatják újra mert már kaptak hivatalos választ és ki is küldték nekem az eredményt.


Majd Barion-t (rajtuk keresztül fizettem) zaklattam és mindenki azt mondta, hogy semmit sem értenek, mert rég meg kellett volna kapnom a pénzt.

Kiderült, hogy ők meg OTP bankot használnak és valami fennakadás volt. Végül hónapos beszélgetések után az OTP hagyta jóvá a charge back-ot a Barion részéről, nem az én bankom, szóval meg is kaptam a pénzt 🤩


Soha többet nem veszek ilyen árukeresőn fent lévő maszek boltoktól..

Besétáltam az Alza-ba és azonnali cseregarival megvettem azt amit szerettem volna. Azonnal megkaptam és minden frankó :)

2023. jan. 1. 15:14
 10/10 anonim ***** válasza:
örülök, hogy happy end lett :D
2023. jan. 14. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!