Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » A számvizsgáló bizottság...

A számvizsgáló bizottság tagjának kell azzal foglalkoznia, hogy legális forrásból van-e a társasház pénze?

Figyelt kérdés

Az a kérdésem, hogy egy nagyon furcsa jogi helyzet állt elő nálunk, hogy eladtunk egy közös helyiséget, de lehet, hogy a szavazás erről érvénytelen (a közösképviselő meg tudta hamisítani az eredményét, ráadásul a háznak több volt vele a járulékos költsége, mint amennyiért eladtuk a helyiséget és teljesen fű alatt ment, hogy mennyi költség lesz vele pluszban, nem volt meghirdetve, az árat nem lehet érteni, hogy mi alapján állapították meg). Van róla ügyvédi papír stb., hogy eladták, a szavazásról szóló jegyzőkönyvet most keresik (levélszavazás volt), amúgy könyvelő is van.


Most a számlák vizsgálatánál futottam bele ebbe, hogy mennyibe került eladni (majdnem 250 ezer forint, a helyiség 200 ezerért ment el) először vagyok számvizsgáló. A másik két bizottsági tag azt mondja, hogy ezt nem a mi feladatunk nézni, volt róla szavazás a számlák rendben vannak stb.


Mivel amúgy is elköltözünk egy éven belül, így engem nem nagyon izgat, de megüthetem a bokám, ha aláírom, hogy minden rendben? Mert akkor szerzek ügyvédet…



2022. szept. 24. 13:56
 1/3 anonim ***** válasza:

Üdv, én AZONNAL a jegyzőhöz fordulnék az egésszel.

Aztán kezdeményezném a KK leváltását, és beperelését, esetleg feljelentését is.

Felhívom a figyelmet, hogy rendőrségi feljelentést csak az esemény tudomásra jutástól (tehát nem elkövetéstól, hanem amikor szembesültetek a kárról, stb.) számított 30 napon belül lehet feljelentést tenni. A feljelentést mindenképpen ügyvéd tegye akit a lakóközösség (egy része) bíz meg! (szerintem itt a tulajdoni hányad mindegy, a rendőrség indítsa meg a nyomozást, és majd kiderül, hogy mi a helyzet, csak hát az ügyvédre össze kell dobni a pénzt. A magánszemély általi feljelentés azért nem jó, mert az nem szakszerű és nem is tekintélyt parancsoló, vagyis a rendőrség leszarja.

Ha nyomozás indul, akkor az se gond, hogy éppen a kezetekben nincs bizonyíték, majd házkutatás során lefoglalják.


Jegyzőhöz is azonnal kell menni, mert ő ha jól tudom x napon belül még érvénytelenítheti a határozatot pl. ha törvénytelen.


Azt nem egészen értem, hogy mi az, hogy nektek 250 ezerbe került az eladás. Normális esetben a vevő fizeti az ügyvédet, az adót, stb., mi került a házban ennyiben? (A hűtlen kezelés gyanúja merül itt fel bennem.)


Szóval igenis ez is a számvizsgáló bizottság feladata. Vannak, akik csak formális tevékenységnek gondolják ezt, ill. nagyon gyakori, hogy a számvizsgáló bizottság tagjai a kk. haverjai, ill. valamilyen módon jogtalan előnyhöz juttatja őket, (korrupció) ezért ők szinte alig vagy egyáltalán nem végeznek semmilyen ellenőrzést.


Szóval javaslom kezdd azzal, hogy kérsz időpontot az önkormányzat jegyzőjétől, hangúlyozd, hogy szb tag vagy, és kb. mennyire sürgős, és menj el.


Utána mond valamit a jegyző, lehet, hogy azt mondja, hogy ez fura, de nem törvénytelen, stb. a másik két tag mindenképpen el akarja simítani a dolgot, de te ne hagyd: mondd, hogy végigcsinálod, és vagy segítenek, vagy ők is vállalják a kk-val a felelősséget.


(természetesen rögtön tájékoztatnám a lakókat a kárról, és arról, hogy a két szb tag ezt nem akarta vizsgálni, bár megelőzhették volna a kárt... és javaslod, hogy rendkívüli közgyűlésen ne csak a kk leváltásáról hanem ennek a két szb-tagnak a leváltásáról is döntsetek. és jó lenne, ha javasolnál két normális tagot, aki elvállalná. Csak mert akkor innentől kezdve nem akadályoznának téged a munkában.

Folyt. privátban.

Cic***

2022. szept. 24. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Azért ezt vedd át mégegyszer #1.

Nem a számvizsgáló feladata

2022. szept. 24. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Hee? Alá ne írd!

Valami itt nem kóser

2022. szept. 24. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!