Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ha lefotóztam egy tanáromat,...

Ha lefotóztam egy tanáromat, ahogyan ír táblára(tehát háttal van, nem felismerhető, hogy egy osztálytársam ír-e a táblára vagy a tanár), akkor sértettem személyi jogokat?

Figyelt kérdés

Óra végén, tehát 14:58 perckor feltöltöttünk egy BeReal posztot, amiben szelfizünk az osztály végében 3 másik osztálytársammal. A telefon első kamerája szerencsére a füzetemre fókuszál, tehát még az a része is homályos a képnek, ahol a tanár áll háttal a táblának és ír. Eddig csak egy ejnye-bejnyét kaptam, mivel telefonoztam órán. A tanár most eljárást kezdeményezne, hogy róla készült a kép, ezért vonják le a magaviseleti jegyemet. Ezért írtam ki a kérdést.


Az egyik képen az van, hogy az asztalomon van a matek füzet, képen a matek füzetre fókuszál a telefonom, tehát a hátteret elmossa. A tanárnak a háta látszik és a feje háta, azok sem egészében, hanem csak fele-fele. A másikon meg értelem szerűen a szelfi van.


A BeRealnek röviden annyi a lényege, hogy 24 óránként kell posztolni két képet(24 óra után törlődik), az egyiken egy szelfit, amit az első kamerával készítesz, a másikon egy olyan fotót, amit a hátsó kamerával készítesz.


2023. ápr. 24. 17:12
 1/10 anonim ***** válasza:
91%
Nálunk erről az van a házirendben, hogy az iskolából semmiféle képet/videót nem szabad kivinni.
2023. ápr. 24. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, ha a házirendben nálatok is van olyan kitétel, mint 1-nél, akkor a házirendet ezzel megsértetted. De a tanár személyiségi jogait nem, ui. nem felismerhető a képről.
2023. ápr. 24. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
77%
Igen, megsértetted.
2023. ápr. 24. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
81%

Kértél előtte engedélyt? Tájékoztattad előtte, hogy mit tervezel, mit használsz? Nem?

Akkor bizony cink, amit tettél.

2023. ápr. 24. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

De várjatok már, most mi a kép célja? Célirányosan a tanár lett lefényképezve, vagy a kérdező csak szelfizett szórakozásból pár haverjával és az egyik képre rákerült véletlenül a tanár is messze a háttérben? Mert nem ugyanaz a kategória.

Ha tényleg őt fotóztátok úgy, hogy nem kértetek engedélyt, akkor igen megsértettétek. Ha csak véletlenül került a képre és tényleg háttal van és/vagy homályosan azaz nem felismerhető, akkor nincs probléma.

2023. ápr. 24. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

"Ha csak véletlenül került a képre és tényleg háttal van és/vagy homályosan azaz nem felismerhető, akkor nincs probléma."


Akkor nem lenne probléma, ha a kép az utcán, közterületen készült volna.

Az iskola nem ilyen. Az a tanár munkahelye, és a róla készült fotó egyben személyes adat is, ami hozzá köthető.

2023. ápr. 24. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
De épp ezért lényeges, hogy felismerhető-e a képen. Ha nem ismerhető fel, akkor lényegtelen, hogy ki ő. Másrészt azt írja a kérdező, hogy 24 óra elteltével automatikusan törlődik a fotó, szóval olyan nagy probléma biztos nem volt itt.
2023. ápr. 25. 05:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
anno az osztalyfonokkel es az igazgatoval beszeltem, hogy szeretnek nehany fotot kesziteni ora kozben a tanarokrol, hogy majd a ballagas utan keszitsunk egy emlek konyvet. Engedelyeztek es nem volt belole problema
2023. ápr. 25. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Kérdező!


Az , hogy az órán - mindegy mikor - használtad a telefonodat (fényképeztél vele) a házirend vagy egyéb belső szabályzat sértése.


Személyhez fűződő jog itt nem sérült.

2023. máj. 13. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
Engedélyt kell kérni szinte mindenhol. Nézd meg a házirendeteket.De ez nem személy, hanem házirend, stb. megsértése. Egyébként sem kell berealezni az órán, főleg, hogy már csak pár perc van hátra...
2023. júl. 23. 02:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!