Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Lenne értelme perelni?

Lenne értelme perelni?

Figyelt kérdés

Olyan problémám van, hogy valakit személyes adattal való visszaélésért meg valótlan állításokért egy közszereplőt be akarnék perelni, holott semmi elfogadható hiteles bizonyítéka nem volt a kijelentéseihez.

Alapjául az szolgált, hogy tőlem származónak vél sértő kijelentéseket amit különböző blogokon, fórumokon tettem feléje, többek között az is a sérelmezett dolgok között szerepel hogy tehetségtelen majomnak titulálták, és feltételezett vallási hovatartozását említették meg.

Tehát közszereplő, a médiában gyakran előforduló egyén, akivel szemben elég sok ember fejezi ki nemtetszését, de ez mellékes, nyilván másra nem tudott még ennyit se ráhúzni, én magánember vagyok és voltam mindig is, a média adatvédelmi szabályai értelmében pedig teljesen anonim módon szólhat az online cikkekhez bárki.

Most a lényegi problémám, ha közvetlen mint firkászt beperelem, nyilván visszafele is perelhet, de mint közszereplő mikortól van jogalapja pl becsületsértésért perelni, mert másért nagyon nem tudna, és ha meg is tenné mire menne vele akkor ha pl egy kapott net előfizetés IP-jéről kiderülne hogy többen is használják, és egyértelműen nem megállapítható a felhasználókról, hogy mikor ki használta az előfizetést?



2012. ápr. 1. 13:49
 1/1 anonim ***** válasza:

Nem. Ha ennyire képtelen vagy értelmesen leírni mi történt, akkor nincs értelme perelni.

Ki mondott? Kire? Mit?

Ha egy blogban fröcsögtél valakire , akkor vállald fel. Ennyi.

2012. ápr. 1. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!