Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Más telkén lévő vízórám,...

Más telkén lévő vízórám, szennyvízaknám és gázcsapom megszüntetését jogosan követelheti a terület tulajdonosa?

Figyelt kérdés

15 éve kezdtünk el házat építeni, amikor a szomszédban élő testvéremék csatornáztak. Azért, hogy kevesebb munka legyen, mi is megcsináltattuk, és rögtön a vízóraaknát és a gázórát is, és ezek a testvérem udvarán lettek elhelyezve, mert felőlük volt egyszerűbb a kiépítés.

De nem kapcsoltuk akkor össze a házzal, mert az csak 2 év múlva lett kész. Utána pedig mégsem költöztünk be, mert mostanáig külföldre mentünk dolgozni. Most jöttünk haza, és szeretnénk odaköltözni, megcsináltatni a vezetékeket.


A baj csak az, hogy a testvéremék elköltöztek, eladták idegeneknek a házat 2001-ben. Ők pedig nem akarják megengedni, mert feltúrnánk a veteményesüket és egyebek. Az aknák is zavarják őket. Arra hivatkoznak, hogy amikor megvették a házat, nem tudtak ezekről.

Testvéremnek sem jutott eszébe, hogy ez nekik probléma lesz. Ők 15 éve mindent megengedtek nekünk, még szerződést sem írtunk erről.


Más irányból a saját telkemen kiépíthető minden, de ez akkor is jóval többe került volna, most meg még inkább. Közben egyszer már mindenért fizettem.


Igaza van az új szomszédnak, hogy nem engedi meg, vagy ha már ott vannak az aknák és órák, akkor nem tehet semmit, bele kell mennie?



2012. nov. 26. 12:32
 1/5 anonim ***** válasza:

"Testvéremnek sem jutott eszébe, hogy ez nekik probléma lesz"


Ha nem lett tájékoztatva az nagy baj.Szennyvízakna meg más területén nonszensz

2012. nov. 26. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Be lett jegyezve szolgalmi jog? Ha nem volt szerződés, akkor nyilván nem.

Akkor így jártál.

2012. nov. 26. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

jogosan követeli.

ha a tesód azzal a kikötéssel adta volna el, hogy téged köteles átengedni, nem lenne oka most nyafogni, de így neki van igaza.

Nem gondoltatok erre előre. :( vagy eleve nem is így kellett volna megcsináltatni

2012. nov. 29. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Tudjátok esetleg, hogy milyen törvények szabályozzák az ilyesmit?
2012. nov. 29. 21:39
 5/5 anonim ***** válasza:

Ptk nyilván szabályozza.


tehát a szomszéd telkén van egy (két) üres akna, amit neked építettetek.


Most akarod a közműveket vezetni, és ezeknek az aknáknak a használatával.

De milyen alapon? Az a telek már másé?

Átmennél, szépen megkérnéd, de miért is engedné meg ????!!!!


ennyi...

2012. nov. 29. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!