Miért buzdítják hazudozásra a feleket a bírók? Az 1952 évi III. törvény 120§-a értelmében ugyanis ha valaki a bíróságon nem mond igazat, vagy a keresetében olyan hazugságot ír, amiről tudja hogy valótlan, akkor azt a bíró pénzbírsággal sújthatja.

Miért nem akarnak ezzel foglalkozni sem a bírók?

A tapasztalat az, hogy hiába kértem több alkalommal is a bírót, hogy amikor a másik fél keresetében dokumentumokkal alátámasztható módon igazoltam, hogy a keresetben leírtak hazugságok, csak az én lejáratásomra vannak benne, a bírók közlik, hogy ezzel nem akarnak foglalkozni, vagy meg se hallják, úgy tesznek, mintha le sem írtam volna a viszontkeresetben stb. Már a negyedik bírónál tapasztalom, hogy szinte hazugságra buzdítja a feleket, mivel úgysem lesz semmi következménye valaki összehazudik alaptalanul mindent, csakhogy maghát jobb színben tüntesse fel, vagy a perben előnyt kovácsoljon magának.

Pedig szerintem ha a bírók élnének ezzel a jogukkal, és legalább akkor alkalmaznák, amikor a másik fél kéri is, akkor nekik is könnyebb dolgok lenne, mert így semmi sem riasztja el az embereket attól, hogy bármit összehazudjanak a bíróságon, hiszen csak a tanúknak van igazmondási kötelezettsége. (Bár én már bizonyítottam rá tanúra is hogy hamisan tanúskodik, és annak se lett semmi következménye.)

Szóval mit lehetne tenni, hogy megváltozzon ez a rossz gyakorlat?