Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ebből lehet valami rendőrségi...

Ebből lehet valami rendőrségi eljárás?

Figyelt kérdés

Egy kereszteződésben autót vezetve, megálltam eleget téve ezzel az elsőbbség-adási kötelezettségnek! Azonban figyelmetlen voltam, bal oldalról jött egy jármű, ( egy ilyen -|- elágazásban, nem tudom jobban modellezni) aki felém irányjelzőzött mármint az út felé melyén én tartózkodtam (én átszerettem volna kelni a főúton, amely jelen esetben a - - jelzés)

Azonban körforgóból hajtott ki valószínűleg hosszabb ideig ott felejthette a hölgy az irányjelzőt, én elindultam, közben ő áttette a másik irányra, kanyarodott, erről én nem győződtem meg eléggé. Meáglltunk mindketten (kb másfél méter volt az autók között, semmi féle baleset nem történt) Ekkor a Hölgy sofőr mellett helyet foglaló Úr, trágár szavakkal illetet, illetve fenyegető mozdulatokat tett, erre én tovább hajtottam, hogy ne legyen semmi féle baj. Utána utánam jöttek, megállítottak, lehordtak mindennek majd pedig tovább hajtottak mintha semmi sem lett volna.

Ilyenkor a sértett, tehát ő, mert lehettem volna körül tekintőbb és figyelmesebb indíthat ellenem eljárást rendőrségen? Vagy autósoknál ez, hogyan működik, szoktak ezzel foglalkozni, vagy fő, hogy nem történt baj, és nem kezdtünk komolyabb szóváltásba. (Én nem szóltam vissza, nem akartam konfliktust, nyilván én voltam a hibás, de nem 100%-ban tartom magam felelősnek)



2015. jún. 23. 11:17
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Nem lesz semmi eljárás, nyugi.

Tessék levonni a következtetést és alkalmazni az ősi szabályt: "az úton mindenki értelmi fogyatékos, vagy szándékosan meg akar gyilkolni", és akkor elkerülhetőek az ilyen helyzetek.

2015. jún. 23. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 tetro ***** válasza:
Semmi sem történt. Mit jelentene be?
2015. jún. 23. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

"Utána utánam jöttek, megállítottak, lehordtak mindennek majd pedig tovább hajtottak mintha semmi sem lett volna. "


Ez alapján ebben a történetben te vagy az egyetlen sértett, és nem ők.

2015. jún. 23. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Ha nem kalapáltad el a palit (én lehet, hogy megtettem volna), nem lesz belőle semmi.
2015. jún. 24. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Isten ments,nekem így is elég teher ez, az nap éjszakás voltam diákmunkán és mentem másnap maszekba dolgozni, hát csak hallgattam és bólogattam, hogy inkább menjen már, nem kell a baj.

Köszönöm a gyors válaszokat, ezek szerint előfordul gyakran az ilyen.

2015. jún. 24. 11:20

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!