Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Szóbeli megállapodás megszegés...

Szóbeli megállapodás megszegését követően mennyi idővel lehet még eljárást indítani?

Figyelt kérdés

Pl.:

Volt egy szóbeli megállapodás, hogy kibérli a kiadó garázsomat 1-1,5 évre.

Mikor aktuálissá vált a bérlés, akkor pedig lemondta, hogy mégse bérli ki.

Ez miatt újra meg kellett hirdetnem, így 3 héttel később vették ki mint, ahogy a megbeszélt bérlés lett volna.


Elméletben érdekel csak, hogy van ez jogilag. Nem mennék ez miatt bíróságra.


Ha az említett incidens után eltelt 6 hónap, akkor még lehet eljárást indítani? Egyáltalán mennyi idővel lehet az esemény után ezt megtenni?

Ilyen esetben mit lehet követelni, ami törvény szerint is reális? Azt a pénzt, amit megbeszéltünk, h 1,5 évre kiveszi, tehát az 1,5 évi bérleti díjat? Azt, ami a megbeszélt kibérlés (amikor is le lett mondva) valamint a másnak való kiadás között eltelt?

Egyáltalán ez jogi eset, ha csak szóbeli megállapodás volt , írásos nem, pénzátadás nem és le is mondta? Tudom, h a szóbeli is jogerős Magyarországon.


Tényleg olyan írjon már aki ért is hozzá. Kíváncsiságból kérdezem, hogy ilyen esetbe milyen a mai jog rendszerünk.



2016. jan. 10. 11:31
 1/3 anonim ***** válasza:
A téged ért kárt követelheted. Ezt tételesen bizonyítani kell. Semmiképp nem a megbeszélt időszakra vonatkozó teljes összeg; azt a 3 hetet követelheted rajta, mivel annyitól estél el miatta. A szóbeli megállapodás is érvényes, a probléma csak annyi, hogy majdnem lehetetlen bizonyítani. Tehát ha a partner nem működik együtt, ilyen esetben csak elvi kérdésről beszélünk.
2016. jan. 10. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Téged biztatási kár címén illet meg valamennyi pénz, de hogy ne m1.5 év bérleti díj, az biztos. Még 1.5 havi sem.


Bizonyítanod kell, hogy kár ért, azt is, hogy mennyi. És azt is, hogy a kár azzal hozható összefüggésbe, hogy a delikvens nem vette ki a lakást.

6 hónap eltelte után már úgy érzem, esélytelen vagy.

2016. jan. 14. 04:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Egyébként valóban jogi eset. A szóbveli szerződés is szerződés. Csak, hát, azt nehéz bizonyítani.


Erre mondja a tapasztalt jogász, hogy a szóbeli szerződés annyit ér, mint az a papír ,amelyre írták. :)


Ha időben lépsz, akkor is max. a 3 hét bérleti díjat követelhetted volna, amivel csúszott a bérbeadás.

2016. jan. 14. 04:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!