Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Lehet ebből bajom?

Lehet ebből bajom?

Figyelt kérdés

Nos végzős egyetemista vagyok. Ma akartam leadni a szakdolgozatom kéziratát. Ez még nem a bekötött verzió, csak a kinyomtatott szöveg, amit a tanárok elolvasnak, aztán majd megmondják, min kell még változtatni...


A nyomtatásnál viszont kiderült, hogy többe kerül a dolog, mint amire számítottam. A színes nyomtatás indokolt volt, már csak azért is, mert egy egész alfejezet a színekről szól. Így azonban az egészet színesben kellett kinyomtatnom. (vagy több, mint 60 oldalt egyenként, de egyrészt erre kinek van ideje, másrészt nem gondoltam volna, hogy ennyire drága lesz)


Nem volt nálam elég pénz, és így semmiképp sem akarták kiadni a dokumentumot, még úgy sem, ha kifizetem egy részét. Szóval megrendelésként rendezték el a dolgot. Elkérték a címem meg a telefon számom.


Utóbb azt is észrevettem, hogy néhány oldalnál elcsúsztak a képek, pedig az ottani gépen is ellenőriztem, és akkor még minden oké volt.

Szóval nagy baj lenne belőle, ha esetleg (csak elméleti szinten írom) nem mennék vissza, és nem fizetném ki.


Mondjuk mindenképpen kell majd a dolog, de marha drága.



2016. nov. 25. 12:03
 1/2 anonim válasza:

Igen, lehet! Javaslom, hogy fizesd ki, és átvételnél szólj, hogy hiba csúszott a nyomtatásba. Szó nélkül ki kell cseréljék a rossz oldalakat. De az ott dolgozókkal ne szúrj ki, mert a fizetésükből levonják, vagy Te kerülsz bajba! (Megjegyzem légy velük udvarias, mert azért rajtuk is múlik a dolog sikere.)

Ha meg nem cserélik ki, kérd a Vásárlók Könyvét!

2016. nov. 25. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Az a gond, hogy ki van írva, hogy csak abban az esetben lehet újra nyomtatni ingyen, ha a gép hibásodott meg, tehát mondjuk begyűrte a lapot, stb.

Szerintem nem fogják vagy legalábbis nem akarják majd elhinni hétfőn, hogy pénteken a számítógépen még minden rendben volt a szöveggel, mert hát hogy bizonyítom...

Akkor nem szóltam, mert csak átlapozta előttem a csaj, aztán egyből mondta az árat, én meg tisztára zavarba jöttem, amikor kiderült, hogy jócskán többe kerül a dolog, mint amennyi van nálam. :/

2016. nov. 27. 19:20

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!