Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Rendőrségen a nyomozók szoktak...

Rendőrségen a nyomozók szoktak olyat, hogy beidéznek egy tanút, kihallgatják és egy jó idő múlva újra beidézik, hogy tanúskodjon még egyszer?

Figyelt kérdés

Ismeretlen ember ellen folyik eljárás 60 ezer forint lopás miatt. Postás idézést hoz tanú kihallgatásra,megjelenik,kihallgatják még azt is megkérdezik tőle,hogy "Nem-e ön az elkövető?" Mondja nem. Amikor megy el a tanú,közlik vele,hogy majd idézzük megint de nem levélben,hanem telefonon.


Csak mondták,vagy tényleg van olyan,hogy az embert másodjára is behívják,holott már egyszer jegyzőkönyvbe foglalták amit mondott az ember?


Szerintem gyanús,hogy nem lesz másik idézés,mert három hét eltelt és semmi,már hívtak volna,amúgy a bűncselekmény június 5-én volt. Nem hinném,hogy ilyen kisebb ügyben beidéznék mégegyszer ugyanazt az embert,meg ilyen (pici) ügyért ,nem igen hosszabbítják meg a nyomozást,lezárják ismeretlen elkövető ellen. Kb.20 mappa volt a nyomozó asztalán,ezzel minddel foglalkozni,inkább kidobják az ilyen piti ügyeket ismeretlen elkövető hiányában,hogy a súlyosakkal foglalkozzanak inkább. Nade valaki azt mondta,hogy de pedig behívhatnak másodjára is.


Most szerintetek behívhatják mégegyszer ugyanazt az embert tanúként vagy nem sok esély van rá?

Ha igen,miért? Miért akarják megint kikérdezni mikor egyszer megtették?



2018. szept. 1. 17:43
 1/1 anonim ***** válasza:
25x is behívhatnak, ha a vizsgálat során felmerültek még újabb kérdések, vagy egy másik tanú a tiéddel ellentétesen tanúskodott.
2018. szept. 1. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!