Kezdőoldal » Számítástechnika » Egyéb kérdések » Windows 10 meghiúsult frissíté...

Windows 10 meghiúsult frissítés után sikertelen újratelepítés?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Adott egy Acer Aspire 3 laptop (nem egész 1 éve vásárolt).

Win10 lett rá elsőként telepítve (azt is kicsit nehézkesen, mert ezen a laptopon találkoztam először az UEFIvel). 2 héttel ezelőtt elkezdett egy frissítést, ami után kékhalált kapott. Többször próbáltam újratelepíteni, BIOS-ig eljut, nagy nehezen néha felismeri a pendriveot, de az Acer logónál megakad a töltés és nem jut el az op.rendszer telepítőig, majd kb félora után megint kék halál. (PNP Watchdog hibakód azt hiszem)

Memóriateszt futtatva lett rajta, az rendben van.

Utána ismerős próbált rátenni win7,8,10 mindenfélét de semmit nem sikerült, viszont Linuxot igen. Utána másik ismerős megpróbálta, neki nagy nehézségek árán felment a win8.1, de sok driver ugye nem működőképes. A 8.1ből próbált újra win10-et, de a telepítés sikertelen volt.

Kezdek teljesen tanácstalan lenni, valamit konyítok hozzá de nem annyit hogy meg tudjam oldani, főleg h amiket olvastam megoldásokat a BIOSban, fele nem is elérhető. Kb az acernek a fele BIOSa szürke.

Szerviz azt mondta, hogy szoftveres problémával nem foglalkoznak, csak hardveressel. Megköszönném ha valaki tudna segíteni.



2022. febr. 21. 18:11
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
Kéne a kékhalál kód.Nekem memóriahibának tűnik.
2022. febr. 21. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Első vagyok.Látom írtad:


Módosítsd a SATA vezérlő beállításait a BIOS-ban


Keresse meg az olyan lehetőségeket, mint az IDE-konfiguráció , a Tárhely-konfiguráció vagy a Meghajtó-konfiguráció . Ezután nyomja meg az Entert


Módosítsa az adott beállítást ATA , IDE vagy Compatible értékre .

Mentse el és lépjen ki a BIOS-ból.


A másik amit írtam a memória hiba.Memtest86-al nézd meg.

Írnak még illesztőprogram hibát is,de én azt nem hiszem friss telepítésnél.

2022. febr. 21. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
Ugyanaz vagyok.A biosban a sata controllert még próbáld meg ide-ról ahci-ra állitani.
2022. febr. 21. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:

"acernek a fele BIOSa szürke"

Azt mondod hogy csak user módban enged belépni a biosba..? Adminként kellene belépni hogy lehessen módosítani benne mindent.

Valaki elállítgatta és lejelszavazta..? :(

Mindent vissza kéne állítani alapra.

2022. febr. 21. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

Az ATA IDE dolgot en is olvastam de ahhoz sem tudok hozzaferni.

Igen volt rajta jelszo mert eloszor csak ugy engedte feltelepíteni a windowst rá, kikapcsolva a secure bootot.

Hogyan tudnám adminként módosítani a beállításokat, valamint visszaállítani az alapra? Ehhez a részhez már nem értek.

2022. febr. 22. 00:13
 6/14 anonim ***** válasza:

Kapcsold ki a jelszót [link]


secure bootnak semmi köze a jelszóhoz, maradjon bekapcsolva.

2022. febr. 22. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
Vagy nyomj egy restore defaultot biosban,sztem akkor is kikapcsolódik a jelszó.
2022. febr. 22. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:

:) Nekem asztali gépem van.Gondolom a bios jelszó az valami gyári kód.Amit a tulajnak kéne tudnia...

Ha nem tudod,akkor feloldják jó pénzért a BiOSBUG.com-on például...


[link]


[link]


De van ingyenes cucc is itt,ha jól látom.

Ha újonan vetted a gépet,akkor tudnod kéne a jelszót.

2022. febr. 22. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
2022. febr. 22. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
A BIOS jelszot en tettem ra es tudom is, konnyeden le lehet venni. De ez sem old fel tovabbi beallitasokat.
2022. febr. 22. 15:57
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!