Kezdőoldal » Számítástechnika » Egyéb kérdések » Számítógépekhez értő ismerősöm...

Számítógépekhez értő ismerősöm segítségét elfogadjam, vagy hogy csináljam?

Figyelt kérdés
Arról van szó, hogy laptopot szeretnék venni. Körbekérdeztem a haverjaimat, hogy mikre figyeljek a vásárláskor, meg úgy nagyjából körvonalazódott számomra, hogy ahhoz amire nekem kell milyen paraméterei legyenek a laptopnak. Ez az ismerős apa egyik haverja, felajánlotta hogy eljön velünk és segít választani, aminek örülök is mert ő sokkal jobban ért hozzá. egyelőre annyit mondtam, hogy majd látom ha összegyűjtöttem a rávalót akkor lehet h szólok. Az a baj, hogy eddig csak nagyvonalakban beszéltünk róla, de máris kitolta 20 ezerrel az árat amire én gondoltam, meg hogy akkor majd ezt telepítünk rá meg azt telepítünk rá, de én azt nem akarom rátenni, mert nem szeretem azt az operációs rendszert amibe ő bele van bolondulva h milyen szuper. Szóval nem tudom elfogadjam-e a segítségét. Konkrétan a vásárlásnál jó lenne ha megnézné hogy jót veszek-e, de utána meg nem hiányzik hogy okoskodjon, vagy hogy rámtukmáljon egy drágább gépet, amit én nem engedhetek meg magamnak, vagy egyáltalán nincs is rá szükségem mert nekem az olcsóbb is bőven megfelel. De ha már eljön velem megvenni akkor hogy néz ki ha azt mondom hogy kösz de mostmár megoldom én? Nem pofátlanság részemről?
2011. máj. 3. 19:21
1 2
 1/16 bp1985 ***** válasza:

Milyen oprendszert akar telepíteni neked? Amire figyelj. Ne legyen asus. Ha játszani szeretnél vele, ne integrált videókártyás legyen. Core2duo, vagy core i szériás proci a minimum. 3-4 gb ram ideális. Nagyjából ennyi.


Egy szervizes.

2011. máj. 3. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:

Üdv

1 kérdés : melyik az az oprendszer amit ő istenit?

2 kérdés :mennyi pénzt szánsz a vásárlásra ?

2011. máj. 3. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:

Szia.

Maximálisan egyetértek a gondolatmeneteddel.Segíthetek ha mondanál egy összege. Mennyit szánsz a laptopra?

Nem kell senki veled menjen megrendeled 2-3 nap és hozza a futár.

2011. máj. 3. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:

A SZERVIZESNEK!

Már ne haragudj, de abba a szervizbe nem vinném a laptopomat a hol te dolgozol, ilyen

tanácsot adni egy szervizesnek, megáll az ember esze.


Milyez a marhaság, hogy ne integrált videokártyával legyen szerelve?

Azok a laptopok amelyek nem integrált videokártyával vannak szerelve,

és olyanok hogy csak fogom, kiveszem és beteszem a másik videokártyát,

azok tisztelt hozzászóló 500 forinttól kezdődnek.

2011. máj. 3. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

Köszi a tanácsokat. Nagyjából hasonlóakat kaptam én is, bár van ami szöges ellentéte volt az itt elhangzottnak.

Nekem igazából főleg azért kell hogy az egyetemen legyen netem és vizsgajelentkezéseket, jegyzeteket tudjak intézni. Emellett filmeket nézni tudjak rajta, meg 1-2 nem túl nagy igényű játék elfusson rajta pl NFS, de nem akarok codozni, WOWozni meg ilyen nagy teljesítményt igénylő játékokkal játszani rajta.

Ami a lényeg, hogy wifi, DVD író-olvasó, min. 2GB RAM, 2 magos min. 2GHz-es proci legyen benne. Aztán mondtak még nekem ilyeneket, hogy videókártya ne integrált legyen mert ha tönkremegy akkor alaplapot kell cserélni, az meg egy vagyon. Márkákkal kapcsolatban mondtak még dologkat, de azok totálisan ellentmondanak egymásnak, van aki azt mondja hogy Acer-t semmiképp, van aki Asus-t semmiképp, de van aki pont ezeket isteníti, szal ezen nem tudtam elmenni. Talán a Toshiba az amire mindenki azt mondta hogy jó.

Ja am az ismerős a win7-el van meglőve, de én kipróbáltam és a falra mászok tőle. Felraktam a jelenlegi asztali számítógépemre, de szinte semelyik program nem volt vele kompatibilis azok közül, amiket használni szoktam, a neten hiába keresgéltem utánuk nem volt win7-el kompatibilis verziójuk. Szóval én az XP-t szeretem, és azt akarok a laptopra is.

2011. máj. 3. 21:57
 6/16 A kérdező kommentje:
Ja és max 120-130 ezer Ft-ot gondoltam költeni rá. Kb ennyiért láttam is már a neten, meg újságokban ahol figyeltem.
2011. máj. 3. 22:00
 7/16 bp1985 ***** válasza:

Milyez a marhaság, hogy ne integrált videokártyával legyen szerelve?


Miért is? Mondj egy okot, hogy miért jobb az integrált intel hd, mint egy radeon 5470? Segíts, hagy tanuljak.

2011. máj. 3. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 bp1985 ***** válasza:
Elárulom, 150-ért is van már normális, nem integrált vga-s kártya... Kéne tudnod az internetet használni. Hidd el, hogy te nem hozod be, nem fog tönkremenni a cég, van bőven ügyfél, és egyiknek sem volt soha semmi baja velünk...
2011. máj. 3. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

150 ezerért elmondom milyen az a nem integrált videokártya milyen, csak a tisztánlátás érdekében. Ha van MXM-es foglalat az egy negyed siker,

mert meg kell vizsgálni, hogy megfelelőek-e a fizikai távolságok! A következő dolog,

amit meg kell vizsgálni, hogy a hőtermelést a notebook hűtése el tudja-e vezetni!?

Hipotézisként felvetjük, hogy ez esetben minden teljesül, akkor is sok esetben a kompatibilitás szörnyű.

Egy mobil VGA-t, ha véletlenül talál is az ember (amcsi/német ebay), többe kerül,

mint a noti cseréje. Ezek után elgondolkodtató, hogy megéri-e ezt a hercehurcát végig csinálni,

vagy inkább notebook-ot cserél és egy csomó egyéb hardware is erősebb lesz benne (újabb HDD, CPU, RAM, etc.)!

2011. máj. 3. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
Ezért tartanak itta szervizek, mert ilyen "szakemberek" vannak.Ezt nem hiszem el.
2011. máj. 3. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!