Kezdőoldal » Számítástechnika » Programok » Ugyanannak az operációs...

Ugyanannak az operációs rendszernek egy újabb verziója kerülhet nagyobb rendszerkövetelménybe?

Figyelt kérdés

Például a windows 8-nak egy 2015-ben kiadott és a legúbabb verziója közt lehet olyan téren különbség, hogy az egyiket valamivel nehezebben bírná a gépem?


Van egy 2013-as laptopom, öreg már de működik, semmi baja nincs de a windowst újratelepíteném. Szeretném tudni érdemesebb-e egy olyan verziójú windows 8-at rárakni, ami akkor tájt jött ki, mint a gép, vagy nyugodtan rárakhatom a legújabbat is gond nélkül?



2020. ápr. 16. 23:29
 1/6 anonim ***** válasza:

A legtöbb operációs rendszer esetében egy verziót adnak ki. Esetleg kiadhatnak hozzá frissítőcsomagokat, de csak a Win10-nél divat, hogy félévente változtatják az ugyanolyan néven kiadott oprendszert.

Win95-ből két verzió volt, két külön névvel, a "sima" Win95, és az OSR2. Win98-ból is kettő volt, az első, és a második kiadás. Millenniumból egyetlen kiadás létezett, 2000-ből is, de kiadtak hozzá 4 frissítőcsomagot. (Amiket talán bele is lehetett integrálni a telepítőbe, bár ez lehet, csak az XP óta lehetőség.) Az XP-ből 3 frissítőcsomag jött ki, abból a második hozott nagy változásokat. Win7-nél egyetlen frissítőcsomag volt, 8-nál és 8.1-nél tudomásom szerint egy sem (illetve: de, kiadtak SP1-et a 8.1-hez, de az igazából csak az addig kijött frissítések gyűjteménye), nagyon gyorsan elkaszált rendszerekről van szó.

De ezeket leszámítva nincsenek különböző időbeli verziók, és az egyes szervizcsomagok között sincs nagy eltérés a hardverigényben.

2020. ápr. 16. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Igen.


De ez nemcsak az oprendszerekre igaz. Egy átlag weboldal betöltése is jóval több erőforrást zabál fel ma mint mondjuk 2002-ben..

2020. ápr. 17. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, de engem főként az érdekelne, hogy például windows 8 és windows 8 között lehet-e csak amiatt különbség követelményileg, mert az egyik 8-at 2014ben tették fel letölthetővé, a másik meg a legújabb?


Tehát a 2013-as laptopomnak jobb lenne-e ha 2013, vagy akörül feltöltött windows 8 -at telepítenék, vagy nyugodt szívvel felrakhatom rá azt is, amit mondjuk tegnap tettek fel letölthetővé, mert az a legújabb belőle?

2020. ápr. 17. 02:12
 4/6 A kérdező kommentje:

Felhozok egy példát:


Csávó 1 2015-ben feltölt egy windows 8.1 pro telepítőt nCore-ra.


Csávó 2 2019-ben tölt fel egy windows 8.1 pro telepítőt nCore-ra.


Melyiket válasszam egy 2013-as laptophoz? Tök mindegy igazából, vagy van amelyik jobb lenne?

2020. ápr. 17. 02:23
 5/6 anonim ***** válasza:

Integrálhatta bele a frissítéseket, illetve változott az alap win8.1 is. [link]

A legújabb verziót érdemes telepíteni. Az MS oldaláról mindig az tölthető le, szóval érdemes onnan letölteni a telepítőt.

Pont, hogy gyorsabb a rendszer, ha friss verziót telepítesz, hacsak nem vagy "frissítés letiltós" párti. Még így is lesz, hogy valamit ráfrissül, hiába a legújabb.

Egyszóval: az újabb verzió jobb. A lassúságot a géped elöregedése okozza inkább, de win gyorsítására keresve, van néhány beállítás, amivel pörgősebb lesz az.

2020. ápr. 17. 03:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen!
2020. ápr. 17. 18:36

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!