Kezdőoldal » Szépség és divat » Bőr- és hajápolás » Miért hagyja minden kozmetikus...

Miért hagyja minden kozmetikus busmanra a szemöldököm?

Figyelt kérdés

Már megint divat, hogy ne legyen vékony? Hiába kérem, alig szednek belőle. 6 évvel ezelőtt volt olyan kozmetikus, aki kiszedte úgy, ahogy akartam, szép íve volt, az elejére ollóval ráigazított, azóta megfordultam nem egynél, vastagra hagyják, az eleje össze-vissza áll, hosszúak a szálak... Borzalmas, így én is ki tudom szedni. Azóta siratom, hogy elment az a kozmetikusom. Akinél most voltam, még az arckezelésemmel is trehány munkát végzett, másnál egy óra fölött volt a tisztítás, ő fél óra alatt végzett, hogy neki számlát kell fizetnie. Az orromon szinte ott az összes mitesszer. Fülbelövést is kértem, mondtam, hogy az egyik fülem lyukas a "születési" átlyukasztásból, de már nem emlékszem, melyik. És csak kérdezgette, hogy nos, akkor melyik? Miért nem volt hajlandó megnézni, hogy végül is, melyik lyukas? Természetesen azt lyukasztotta ki mellette, amelyik lyukas volt. És egy fülbelövés nem úgy van, hogy fix ár, és kilövik mindkettőt? Vagy most ezen akart spórolni? És az normális, hogy lekente korrektorral a gyulladásaim az arcomon?


22/L


2014. márc. 11. 11:43
 1/9 anonim ***** válasza:
Addig kell keresni a megfelelő kozmetikust, míg meg nem találod. Azért az nem normális, hogy ilyen hanyag munkát végeznek és még azt se képesek felfogni, mit akar a vendég. Fülbelövésről nem tudok nyilatkozni, mert nem nagyon hordok fülbevalót (állandóan megfájdulnak/bepirosodnak tőle a füleim), tulajdonképpen az első füllyukasztás óta ugyanaz a két lyuk van rajtuk. De szerintem is úgy kellene lennie, hogy kilövik mindkettőt. Szóval no comment, a lehető legrosszabb kozmetikust fogtad ki :/
2014. márc. 11. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
47%

A természetes, normál vastagságú szemöldök a "divat".

A természetellenesen vékony, NEM.


A többire nem írok, mert szerintem egyenesen káros kozmetikushoz arctisztításra járni, mert csak széttrancsírozza az arcod. A kémiai hámlasztás sokkal kíméletesebb és hatékonyabb is (otthon is elvégezhető).

2014. márc. 11. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Az enyém nem normál vastagságú, hanem busman. :) Amikor nem volt ilyen vastag, és volt egy szemöldökszedés által jobban formált íve, az arcom is szebb volt. Én már nem tudom, hogy mi a jó, mert mindenki mást mond. Azt kezdem belátni, hogy nem sok értelme van kozmetikushoz járni tisztíttatni, mert egy hét, míg meggyógyul, addigra visszajönnek, és mehetnék megint. És még utána is látom, hogy ott virítanak a kis fekete pöttyök, amiket vagy nem vett észre, vagy lusta volt kinyomni.
2014. márc. 11. 11:58
 4/9 A kérdező kommentje:
"lehető legrosszabb kozmetikust fogtad ki :/" És ez egy mesterszalon. Már mindenhol csak a pénzt viszik...
2014. márc. 11. 11:58
 5/9 anonim ***** válasza:
51%

"A természetes, normál vastagságú szemöldök a "divat".

A természetellenesen vékony, NEM." > Meg a rajzolt szemöldök, brrr.... undorító.


Ha ilyen a mesterszalon, akkor valami tényleg nincs rendben a világgal. Arctisztítással kapcsolatban igaza van kettesnek, otthon is meg lehet oldani, felesleges pénzt költeni rá.

2014. márc. 11. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Visszamentem, mert nem tudtam máshova ma már bejelentkezni, hogy lője ki a másik fülemet is akkor. A legjobb az egészben, hogy a szemöldökszedésre, az arckezelésre, meg az egyik fülem kilyukasztására fizettem 6500 Ft-ot (borravalóval 7 ezret). A legrosszabb helyen is min. 5000 egy arctisztítás, volt, ahol 7 ezret fizettem. Most második körben csak 2500 Ft.-ot fizettem a másik fülem lyukasztására. Ha ezt kivonjuk a 6500-ból, akkor az 4000 a szemöldökszedésre meg az arckezelésre. Akkor most vagy hasára ütött, hogy második körben legyen a fülem 2500... :) Ezek szerint a két fülem volt 5 ezer. Több mint az arckezelés. Érdekes dolgok ezek... Mondjuk úgy mentem vissza, hogy neki közben közölték, hogy 18 ezer visszaköttetni a villanyukat, és szerintem vérszemet kapott, hogy akkor lehúz. :) Kár, hogy nem láttam előtte egy árkatalógust vagy valamit. Meg normálisabb helyen választhatsz fülbevalót, ő fogott egyet, hogy ez van... Ide sem megyek többet.
2014. márc. 11. 12:57
 7/9 anonim ***** válasza:
Valószínű,hogy hanyag kozmetikust fogtál ki.Ha nem dolgozik meg rendesen a pénzéért,akkor nem mész oda többet.A fülbelövést pedig nem páronként végzik,hanem egyenként,de ez oda kellett volna,hogy legyen írva,hogy pl.:1000/fül.:)
2014. márc. 11. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Én is kozmetikus vagyok, és elborzadva látom, hogy vannak ilyen kollégák. Értem én, hogy nem akar melózni, de akkor sem végzünk fél munkát egy vendégen, sőt a vendég az első.. Ezt elég szomorúan olvasom, de én javaslom, hogy kérdezgess utána a környékeden, hogy kit tartanak jónak és akiről nagyon sok jó tapasztalatot szedsz össze ahhoz menj. Persze a személyes megjelenés és a személyes tapasztalat a legjobb, remélem rátalálsz a megfeleleő szakemberre :)
2014. márc. 11. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Amugy kérdező,a kozmetikusodnak sok a vendége?
2014. márc. 12. 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!