Lányok akik 75kgsan elfogadják magukat?

Az önelfogadás nem fog egyik pillanatról a másikra menni. Nekem 2 évbe telt, de most már tényleg jól érzem magam a bőrömben, és el tudom engedni a fülem mellett az esetleges beszólogatásokat.

Én már lassan 3 éve 80 kg körül vagyok 165cm-hez, de csak mostanra tanultam meg ebben a testben jól létezni.Szoktam sportolni a párommal, és egyedül is, de kizárólag azért, mert jól esik, felfrissít, le tudom vezetni a feszkót, eszembe sem jut, hogy mennyi kalóriát égetek el vele, meg egy 30 km-es túra után sem az az első gondolatom, hogy most akkor megehetek egy hambit mert mozogtam. Megtanultam olyan ruhaboltokba járni, ahol tuti, hogy van minden a méretemben, ami sokat segített. A testsúlyomat 1 éve mérték utoljára az orvosi rendelőben, szóval tényleg csak kb tudom megmondani, de mivel ugyanazt a ruhaméretet hordom mindenből, mint akkor, gondolom nem változott. Nekem ez is sokat segített, hogy nem állok mérlegre, azt vettem észre csak, hogy felesleges szorongást generál, amit meg mégis miért ne iktathatnék ki az életemből? Egészségesnek érzem magam, a vérképem rendben van, a vérnyomásom teljesen normális. Minden nap eszem zöldséget és gyümölcsöt, de ezek mellett nem is vonok meg magamtól semmilyen ételt. Egy szelet csokitorta nem eredendően egészségtelen, attól lesz az, ha valaki minden nap azt eszi ebédre meg vacsorára is. Nincs bűntudatom kajálás után (mint ahogy pisilés és alvás után se, hiszen ezek tejesen normális szükségletek). Ha belenézek a tükörbe, nem látok semmi olyat, amiért szégyenkeznem kéne, mert rájöttem, hogy senki sem tökéletes, és az az ember, aki rosszalló megjegyzéseket tesz más külsejére, az általában a saját külső hibáiról szeretné elterelni a figyelmet. A testem egy csodálatos gépezet, ami mindig azon dolgozik, hogy nekem jó legyen, szól ha fáradt, ha éhes, ha beteg stb.vagyok, ilyen nagy szolgálat mellet már csak megengedhetem neki, hogy legyenek rajta striák, szeplők és narancsbőr. Nem nézegetem magam hosszú percekig a tükörben, mert az eltorzít, felnagyít bizonyos dolgokat, ami szintén felesleges szorongáshoz vezet. Úgy kell megbarátkozni a testeddel, hogy nem kritizálod, hanem teljesen objektíven vizsgálod, az csak egy test, mindenkinek van, mindenkinek másmilyen, és ez oké.

Ha jól értelmeztem, nem lettél boldogabb attól, hogy fogytál. Akkor mégis mi a garancia arra, hogy ha még többett fogysz, az leszel? Aki nem tud megbarátkozni a testével, annak általában nem a testében van a valós probléma, hanem sokkal mélyebben. Voltam én is 60kg, akkor nem éreztem jól magam a testemben, nem mertem felvenni fürdőruhát, most meg van 3 is, és hordom is őket, mert most már (talán életemben először) jól érzem magam a bőrömben, és ez nem attól függ, hogy mit mutat a mérleg meg a ruháim címkéje. Foglalkozz kevessebbet azzal, hogy hogy néz ki a tested, és többett azzal, hogy milyen érzések vannak benned a nap során, mi tölt fel, mi merít le, mit szeretsz csinálni. Figyelj belülre, meditálj, jógázz, olvass, vagy csak ülj le gondolkodni.

Nehezen.

Csúnyának érzem magam. A vén kecskék így is megbámulnak, ami még jobban lealacsonyító érzés. Mintha az ő szintjükön lennék.. Olyan rusnya vén ocsmányság lennék mint ők.

73kg vagyok, 170cm.

50~55 voltam még 1 éve.

Próbálok vissza fogyni, de lehetetlennek érzem.