Kezdőoldal » Szexualitás » Egyéb kérdések » Nem tudom elfelejteni mióta...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom elfelejteni mióta láttam ruha nélkül mit tegyek?

Figyelt kérdés

Egy jó barátommal élek már kicsit több mint egy éve. Ő meleg de egyszer csókolóztunk ,igazából az is "viccből" történt.

Pár napja kicsit hamarabb mentem haza az esti suliból ő meg a fürdőszobából épp meztelen sétált át a szobájába.

Kicsit leblokkoltam és csak néztem aztán elkaptam a fejem, ő röhögött. Utána én besiettem a szobámba.

Később megbeszéltük, hogy ne érezzem kellemetlenül magam hisz ő meleg én meg a barátja vagyok nincs ebből semmi nem várt korán haza csak ezért mert ruha nélkül kijönni a fürdőből. Mondtam nincs semmi gond hagyjuk. Hozzátette legalább láttam egy kis 🍆. Ezt azért mondta mert tudja még nem volt senkim. Nevettem rajta de azóta azt hiszem én érzek iránta valamit. Tetszik amit láttam de nem merem neki elmondani mert félek vége a barátságunknak.

Arra gondoltam elköltözöm ha nem tudom kiverni a fejemből a dolgot. Ne mondjam el neki igaz? Mert azzal elrontom a gyerekkori barátságunk?

25N



márc. 3. 21:11
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
80%
Én nem akarom elhinni, hogy egy 25 éves felnőtt nő írta ezt.
márc. 3. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
87%
Lehet,hogy csók volt,de a farka sosem fog rád felállni,ha igazi meleg.Jobb ha maradsz az ábrándozásnál. Magadnak csinálsz rosszat,ha nem így teszel.
márc. 3. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 A kérdező kommentje:

1

Pedig annyi idős vagyok.

Egyébként nem kell neked bizonygatnom a korom, nem is kapcsolódik a kérdésemhez (mondjuk arra nem válaszoltál de köszi).

márc. 3. 21:24
 4/18 A kérdező kommentje:

2

Inkább próbálom kiverni a fejemből, persze az együttélés miatt ez nehezebb. Meleg igen így biztos, hogy nem lehetne köztünk semmi.

márc. 3. 21:28
 5/18 anonim ***** válasza:
67%
Melegként abszolút nem vonzódik hozzád őket ugyan úgy a faszik érdeklik barátkozz meg a gondolattal hogy olyan mintha egy csaj lenne csak farka van
márc. 3. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
61%

Nem kell bizonygatni. Csak vicces, hogy elvileg a nők korábban érnek, erre úgy csinálsz mint egy 13 éves kislány.


Fogadd el, hogy meleg. Ha nem vagy egy ösztönlény, akkor simán együtt tudsz vele élni, mint eddig is. Ha nem, akkor piszok gyenge mentalitású ember lehetsz.

márc. 3. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:
Nem is érzem magam a koromhoz érettnek, vallásos szüleimtől csak pár éve menekültem el és bennem vannak még gátlások, ha szerinted olyan vagyok mint egy 13 éves hát nekem mindegy.
márc. 3. 22:29
 8/18 anonim ***** válasza:

20/F (Meleg)

Szia! Ha ennyire benned maradt akkor biztos jól néz ki a srác, de amúgy nyugi csak szimpla anatómia, ha magamat képzelném a helyedre es ha tényleg olyan jól nézett volna ki a Srac akkor tuti az eszembe vésodott volna ugyan úgy mint neked, próbáld el felejteni mivel csak egy "test".

márc. 3. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
0%
Szeretnél ismerkedni nem meleg férfival? :)
márc. 4. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
9%
Keress egy normális férfit, annak is van szerszáma, de azt legalább használhatnád is.
márc. 4. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!