Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Rájöttem lelankadok ha egy nő...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rájöttem lelankadok ha egy nő túlságosan kimutatja a szexualitását vagy túl aktív, vagy túl sokat beszél róla. Miért?

Figyelt kérdés

15 lánnyal voltam kb (ebből több mint 10-zel az utóbbi két évben), de főleg olyan tapasztalataim voltak, hogy a lányok visszafogottak, csendesek, kedvesek, aranyosak voltak a szexben és azon kívül is. Egyszerűen csak a külsőm és belsőm alapján főleg ilyen lányokat vonzok be.

Mostanában ismerkedtem egy lánnyal, aki a harmadik randinkon mondta, hogy ő eléggé szexmániás kapcsolaton belül és reméli ez nem zavar. Meg a negyedik randin, hogy már régen volt férfival és már eléggé kívánós. És ettől hogy ezekről így beszélt eléggé el is ment tőle a kedvem és megszakítottam vele az ismerkedést.

Egy másik lánynál nem is olyan régen meg azt nem szerettem, hogy szeretett felül lenni és irányítani, meg sokszor ő kezdeményezte a szexet. (Miközben kapcsolatban nálam is alap a heti 10 szex)


Rájöttem hogy szeretek én a domináns lenni, szeretem ha a lány szexuálisan visszafogottabb, csendesebb és inkább élvezzük a szexet, ahelyett hogy beszélünk róla. (Persze ha gond van, vagy akarunk valamit, azt megbeszélhetjük.) Persze nem arról beszélek, hogy csináljuk sötétben, takaró alatt, csak egy pózban végig, meg ilyenek. De az tetszik, amikor egy lány kicsit szégyenlősebb, akár néha csukott szemmel is szexszel, nem beszél szex közben.

Vagy volt egy barátnőm régen, akinek amikor először mondtam hogy szeretnék az arcára élvezni, akkor aranyosan azt mondta hogy "De hát én olyat még nem csináltam", aztán később szégyenlősen mégis engedte és tetszett neki. Na ez a fajta ártatlanság nekem sokkal jobban bejön, mintha egy lány két kézzel kap rá mélytorokkal a farkamra az első szexkor. Remélem ez egy érthető példa volt.

Sokkal jobban szeretek puncit nyalni, mintha engem szopnak.


25/f


2017. okt. 25. 19:56
 1/4 anonim ***** válasza:
Van ilyen. Több ilyen sráccal volt dolgom, ilyen a természeted. Nincs ezzel semmi gond.
2017. okt. 25. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Félsz a hús-vér nőktől.

Vegyél guminőt. Az nem beszél szex közben.

Atyaisten... ilyen pasit.

2017. okt. 25. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Nincs ezzel baj csak remelem nem találkozunk sosem 😄😄😄
2017. okt. 25. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%

az irányítás a kontroll és a másik zavara izgat fel és ez ad biztonságérzetet neked.


amúgy a ba-szó szopó gépeket is el lehet bizonytalanítani.

ugyanúgy elő lehet csalogatni belőlük a zavart amitől fel tudsz izgulni,csak ahhoz keményebb és rutinosabb játékosnak kell lenned agyban,mert a testiség formái nem fogják kizökkenteni őket.

fel kell fedezni hozzá az adott csaj achilles sarkát,amitől kibillen a magabiztossága és máris ott lesz a zavarba jött kislány.

2017. okt. 25. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!