Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Nem szörnyű, hogy a popószex...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem szörnyű, hogy a popószex már teljesen átlagosnak számít? Egyes pasik által elvárt dolog?

Figyelt kérdés

22 éves vagyok, eddig három barátom volt és mindhárman ki akarták próbálni, rendszeresen utalásokat tettek rá annak ellenére is, hogy én azonnal elutasítottam őket.

Két barátom (ők idősebek voltak nálam) pedig megemlítette, hogy legalább némi hajlandóság lehetne bennem, mert illene legalább kipróbálni, hogy milyen és nem zsigerből elutasítani.

És ez még csak hagyján! Barátnőimmel is beszéltünk már erről, és többen rendszeresen engedik a párjuknak, van aki csak azért, hogy ne hagyja el a párja, mert fél tőle, hogyha tőle nem kapja meg akkor megy majd máshová. Persze ez csak egy példa, de van több olyan barátnőm is akik hozzám hasonlóan ellenzik az anális szexet, és mindegyiküknek probléma volt már ez a kapcsolatuk során.

Már tényleg ilyen alap dolognak számítana az anál? Kész el kell fogadnunk, hogy az is természetes egy férfi számára? Együtt kell tudni élni vele, hogy enélkül nem lesz tartós kapcsolatunk? Vagy pusztán ennyire szerencsétlen voltam eddig a párválasztás során?



2018. febr. 1. 11:56
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
95%
Azért nem minden pasi, pl. én nem csinálom és nincs is rá igènyem F
2018. febr. 1. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
96%

Erre annyit tudok mondani, hogy egy létező dolog amit leírtál.. Viszont azis biztos, hogy nem minden pasi ilyen.

Engem speciel nem igazán vonz ez az anal téma.. Azt nem mondom, hogy sosem próbálnám ki, de csakis akkor ha a partnerem kérése lenne.

Nem próbáltam még, mindegyik kapcsolatomban eddig szóba került, ki hogy áll a dologhoz, de mindegyik partneremnek “tabu” volt, így utána szóba sem került többet, és nekem egyáltalán nem hiányzik. 24F

2018. febr. 1. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
49%

"Kész el kell fogadnunk, hogy az is természetes egy férfi számára?" Igen, sokak számára az, talán a többség számára. Ezt el kell fogadni.


"Együtt kell tudni élni vele, hogy enélkül nem lesz tartós kapcsolatunk?" Nem. Ha neked nem jön be, akkor keress olyat akinek szintén nem. Ne picsogj, bőven vannak ilyenek és lesznek mindig is...


"Vagy pusztán ennyire szerencsétlen voltam eddig a párválasztás során?" Ja.

2018. febr. 1. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
100%

Egyáltalán nem kívánja mindenki.

De amúgy minden mással így vannak a dolgok: van, aki pl. nem tud világosban szeretkezni.

Akkor ezt nála meg kell érteni, és utána eldöntöd, hogy ez neked így megfelel-e.

2018. febr. 1. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
95%

Azzal nincs probléma,hogy ki akarják próbálni.A gond ott kezdődik,ha erőltetik.

Az én barátom is szóba hozta,mondtam,hogy ne haragudjon,de engem nem izgat.Nem lett belőle sértődés,megértette.

2018. febr. 1. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
27%
Amúgy meg nem értem miért lenne ez szörnyű. Ez mindenkinek a magánügye, álljunk már le az ítélkezéssel.
2018. febr. 1. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
93%
Vannak még olyan férfiak, akik nem erőltetik ezt. Nekem is sikerült olyat találni, akit egyáltalán nem vonz ez a dolog.
2018. febr. 1. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
11%

Pontosan így működik.

21 éves férfi vagyok.

Nagyon egyszerű a képlet, szerintem ezt még a féltékeny-szarkeverő nők is feltudják fogni:

amelyik kutya kap rendesen otthon enni, nem megy más udvarába kunyerálni.


Szóval igen. Én is olyan vagyok, ha nem kapom meg, inkább otthagyom.

De én becsületesen ezt még az ismerkedés ELEJÉN közlöm, hogy igénylem. Ha ez esetleg valakinek nem felel meg, akkor magárra vessen!


Szerintem ez teljesen korrekt így.

Ha nem vagy képes felnyitni az összes lakatot a testeden egy unalmas és szürke szexuális életet és ,,rendes" életet fogsz élni NULLA izgalommal... uncsi nők

2018. febr. 1. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
85%
Nem mindenkinél alap...én nem csináltam, de nem is izgat, ergo nem is nyaggatom a párom. Egyszer megkérdeztem, hogy őt érdekli- e, de mivel őt sem, nem téma. Igaz, nekem még van más extrém " kedvencem", de azt még a párom is szereti.
2018. febr. 1. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
84%
21/F elbújnék szégyenemben, ha ilyen bunkó és korlátolt gondolkodású fiam lenne...Még szép, hogy becsületesen közlöd az elején az igényeidet.Ezért nem jár külön érdem, ez termeszetes lenne!Az meg, hogy uncsi egy nő, mert nem dughatod meg minden testnyílását, igazi korlátolt gondolkodás.Ja, és szartkeverni te szoktál a nők fenekében.
2018. febr. 1. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!