Nektek tetszik (csak a negyedét másoltam be ide)?

Figyelmeztetett. Megmondta, hogy legyek óvatos, és én megígértem neki. Mégis most itt ülök a szobám közepén, a könnyeim végeérhetetlenül potyognak, és a hasamban egy új élet várja, hogy eljöjjön az ő ideje.

Tanultam az anyám hibájából, ezért nem fogom az utolsó pillanatra hagyni. Feltápászkodtam a földről, előkerestem egy füzetet és egy tollat, aztán írni kezdtem életem legszebb és egyben legborzasztóbb három hónapját.

Tizennégy éves voltam. Emlékszem, egy gyönyörű júliusi napon történt, hogy teljesítettem az anyukám utolsó kívánságát, amit egészen mostanáig be is tartottam.

- Kislányom, Beatrix, gyere ide, had beszéljek veled - hívott oda magához az kórházi ágy mellé. - Pont annyi idős voltam, mint most te, mikor először megízlelhettem a szerelem édes ízét, és pont ekkora voltam, mikor szembesülnöm kellett a valósággal, miszerint, nincs happy end, és a szerelemnek van egy sötét, kemény oldala is. Én már nem lehetek melletted, mikor ezt te is megtapasztalod. Úgyhogy kérlek, ígérd meg, óvatos leszel, nagyon óvatos leszel, mikor téged is megtalál a szerelem. Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz! - könyörgött.

- Megígérem! - fogtam meg a kezét és a szemembe könnyek gyűltek. Ott és akkor bármit megígértem volna neki. Még azt is, hogy vele megyek a halálba, csak hogy ne legyen magányos. Sőt, most azt kívánom, bárcsak ezt kérte volna tőlem. Akkor most nem ülnék itt tanácstalanul a válaszra várva.

Az anyukám aznap meghalt tüdőrákban, és nekem egyre csak az ígéretemen járt az eszem. Az volt az utolsó kívánsága, hogy legyek óvatos. Én beakartam tartani! Esküszöm, hogy beakartam tartani!