Kezdőoldal » Szórakozás » Játékok » League of Legends: Hogyan...

League of Legends: Hogyan tudnék fejlődni, jobb lenni? Esetleg van valaki aki játszana velem?

Figyelt kérdés
Nekem még ez az első season, tehát mondhatni kezdő vagyok még. Arany 3-ban kezdtem a játékot, ami elég meglepő volt. Utána eléggé meg kell kellett harcolnom a platináért, kétszer vesztettem el a promót, majd végül harmadjára sikerült. Ott a rangsorolt játékokat abba is akartam hagyni, félve hogy visszaesek goldba, de mégis nekikezdtem. Plat 5-ből plat 2-be úgy jutottam el, hogy összesen 3 meccset vesztettem. Most viszont úgy érzem mindig kb, hogy bárkivel és bárki ellen rak be, én vagyok a legrosszabb játékos közülük. Vagyis nem csak érzem, ez így van. Support main vagyok, azon belül Janna, Morgana, Sona akikkel gyakran játszom. Ma kb nagyon ki voltam akadva, mikor sorozatban háromszor vesztettem. Az egyikben az adc végig flamelt, hogy az én hibám (ami részben igaz is volt), mert nem találok be egy skillshottal sem, nem tudok jó időben shieldelni, nem tudom hová kell rakni a pink wardokat. Még szerinte az is miattam volt, hogy a Rengar által meghalt a rednél, mert nem volt ott wardolva. Én ahogy meg van az item kb próbálok minden közeli bokorba wardolni, hogy ne érhessen lanelés közben meglepetés, és mindig a maximumot hozom ki magamból, de mostanában tényleg mindig csak az van, hogy misselem a skillshotokat, az enemy bot pushol minket és az adc le van maradva farmban is, aztán pedig megölnek minket az első adandó alkalommal. A haverom szerint, aki dia volt az előző seasonben, az a baj velem hogy nincs játék tapasztalatom, mert túl hamar jutottam olyan rank-be, ami "túlszárnyal engem". Pedig reménykedtem hogy még a dia is meg lesz nekem, annyira simán léptem előre plat 5-ből 2-be, de itt már tényleg azt érzem, hogy nagyon sz.r vagyok, és csak akkor nyerek ha carryznek. Mit tehetnék még, hogy fejlődjek, és jobb legyek szerintetek? Folyamatosan nézem a youtube-on profik meccseit, de hiába nézem, mert igazából annyira jó lenni nem tudok, mint ők. Esetleg van valaki, plat-dia innen, aki segítene, megnézné, hogy játszom, és mik a hibáim? Köszi aki értelmes válasszal tud szolgálni.

2018. máj. 25. 02:38
 1/5 anonim ***** válasza:

A játéktpasztalatot idővel fel lehet szedni, de nem mindegy, hogy bronzben játszol 8 seasont

vagy 2-t plat fölött és hogy mennyire figyelsz a fejlődésedre.


A hősök nagy részét ki lehet ismerni lvl30-ig, az inteakciók kimenetelének 95%-ával lehet találkozni 500-1000

játék után és a ritka vagy off meta pickek matchupjait is meg lehet ismerni 1-2k játék után. Ami igazán fontos az viszont az, hogy amit minden játékban hasznosíthatsz,

azokat tanuld és fejleszd folyamatosan.

Mivel új vagy, a morál játszmák kevésbé befolyásolnak, ami előnyös. Van angol nyelvű reddit oldal, ahol lehet kérdezni, ha van konkrét kérdésed.

www.reddit.com/r/summonerschool/

van egy iylen is:

www.reddit.com/r/supportlol/


Akkor pár konkrét dolog:


"Support main vagyok... csak akkor nyerek ha carryznek" Nem értek hol itt a probléma :) Ha enchanterekkel játszol

akkor a feladatod a csapatból kiszúrni a legtalpraesettebbeket és rájuk vigyázni őket buffolni, előkészíteni nekik a terepet.

Vannak olyan support hősök, akik jobb playmakerek, ezekkel lehet spoonfeedelni a csapatod ha nagyon akarsz carryzni de az enchanterek hosszútávon (azaz több jétákban egymás után) sokkal hatékonyabbak jelenleg.


"nem találok be egy skillshottal sem"


Ez pl lehet egy kérdés reddit-en. Több oka lehet. A legfontosabb, amit a töltőképernyőn is szoktak írni, hogy egy képesség megléte néha veszélyesebb az ellenségre nézve, mint a használata.

Ilyen pl a morgana q. Ha ellövöd, az ellenfél bűntetlenül rádmászhat, viszont, ha tartalékolod és mégis rádmászik akkor több esélyed van közelről eltatlálni és még a minionokat is tnakolnia kell, vagy a csaptod szétszedi.

Sona ult uygan ez. Egy assassin sem fog adddig beugrani a tömegbe a csapatodra ameddig megvan az ultid, mert azonnal végük.

A support élete unalmas. Legtöbbször csak ülni kell a képességeken és várni, hogy valaki elrontson valamit.


Wardolás nagyon összetett, supportlol/ -ban van ilyen olvasnivaló.


"Mit tehetnék még, hogy fejlődjek, és jobb legyek szerintetek?"

Tartsd meg ezt a hozzá állást. Az idő nem számít, egyre jobb leszel, ha nem felejted el, hogy mindig van mit tanulni.


Ne idegesítsd magad azon, ha valaki téged hibáztat. Nyár felé sokkal idegesebbek az emberek és dia5-höz közeledve egyre több az aki mások hibáiban keresi saját sikertelenségét.

Ezeket némítsd le ha nagyon zavarnak. A hibáidat nem egyik pillanatról a másikra kell kijavítani. Lejátszol egyet, majd végig gondolod mit rontottál el.

2018. máj. 25. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 Erzso0929 válasza:
Youtube videkók,el lehet lesni 1-2 taktikát vagy először botok ellen told. am: Erzso0929 ha gondolod
2021. jan. 15. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Erzso0929 válasza:
videók*
2021. jan. 15. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Húha. Én már nem játszom, ez jó régi kérdés. :D Az azt követő seasonben amúgy már diamond lettem Sonával, de egyre jobban megutáltam és meguntam a játékot, mostmár nem játszok, mert egyszerűen borzasztó unalmas már nekem. :D Nem gondoltam, hogy valaki ilyen régi kérdésemet betalálja. XD
2021. jan. 15. 15:52
 5/5 Erzso0929 válasza:
Ó én is még csak most nézem hogy 2018:( (erzso0929)
2021. jan. 19. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!