Kezdőoldal » Szórakozás » Tévék, tévéműsorok » Csak nekem szúrt szemet, hogy...

Csak nekem szúrt szemet, hogy az e heti X-Faktorban Gesztiék (Jazz+Az) extra produkciója nem volt élő?

Figyelt kérdés

Méltányolom az előadásukat, de csak én gondolom úgy, hogy amit a TV-ben levetítettek, egy összevágott, statiszta közönséggel előre felvett, megrendezett klip volt?

Látványos volt, ahogy, effektezve elvágták a teljesen megváltoztatott színpadképek között. Eleve lehetetlen, kivitelezhetetlen lett volna, ha élő adásban változtak volna át 100%-osan, öltöztek volna 3 különböző öltözékbe egyetlen másodperc leforgása alatt, nem beszélve a kb. 20-30 táncosról, akik mindannyian egy szempillantás alatt tűntek el a színről.

Valamint az is szemet szúrt, hogy amíg az egész műsornál, a versenyzők szereplése alatt kint volt az “ÉLŐ” felirat, addig ennél a kb. 3 perces momentumnál hirtelen eltűnt, nem is volt ott.

Csak én gondolok arra, hogy az első néhány dal színpadi koreográfiáját napokkal előtte vették fel, és csak a szereplés záró jelenete, - amikor kék ruhában voltak, - az ment élőben?

Akik ott ültek a stúdióban, vajon mit láthattak?

Vagy igazából egyik extra produkció sem volt élő az évek alatt? 😱



2019. dec. 1. 15:32
 1/3 anonim ***** válasza:
97%
Ezeket már korábban felveszik mindig. Nem is szokták akkor kiírni, hogy élő.
2019. dec. 1. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Soha nem élőben megy az extra produkció
2019. dec. 12. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:
100%
En ott voltam eloben a musorban. A sztarvend fellepeseket mindig 6 es 8 kozott veszik fel, az, xfaktor elott.
2019. dec. 15. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!