Kezdőoldal » Szórakozás » Tévék, tévéműsorok » Nem tartjátok undorítónak VV...

Nem tartjátok undorítónak VV Merci húzását, hogy átállt a másik csapatba?

Figyelt kérdés

Én személy szerint nagyon. Ez látszott Bálint arcán is, csak nem akarta mondani. Ezek után én Bálint helyében tuti nem hagynám, hogy legközelebb mellém álljon. Remélem Gina kiesik, aztán megy majd megint a s*ggnyalás Bálintnak Mercike részéről. Én már az elején láttam, hogy leginkább ő, de Moh is nagyon kétszínűek, mindig oda állnak, ahonnan érdekük származik. Frut, Renátót sem kedvelem, sőt, a hideg ráz tőlük, de ők legalább tartják magukat ahhoz, hogy nem állnak be Bálint mellé, semmi esetre sem. De az, hogy egyszer ide, egyszer oda állok, mint Merci, szerintem nagyon szánalmas.

Bálint első párbaján beállt a Digo mellé, tehát Bálint ellen kampányolt, ahogy Moh is

Bálint második párbaján beállt mindkettő Bálint mellé

Bálint harmadik párbaján most Mercike megint beáll a másik csapatba, Bálint ellen kampányolva

Az a 82% sem az ő érdeme, mert őt annyian szeretnék, ez a magas százalék nagyrészt a másik csapat ellen, tehát Renátó, Fru, Gina, és Amanda ellen ment, ő ellenük szavaztak a nézők, nem Merci mellett. Szerintem egyáltalán nem erős játékos.



2020. dec. 31. 23:20
1 2
 11/13 anonim válasza:
Ti bírjátok Frut?
2021. jan. 3. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nem, sőt... de ezentúl Mercikét sem. Mennyire örült Bálintnak amikor visszajött, kb semennyire. :D kis liba
2021. jan. 3. 23:15
 13/13 anonim ***** válasza:
Dehogy, én kifejezetten rühellem azt a nőt. Ahogy mindenkit kibeszél, fröcsög belőle a gonoszság, rosszindulat. Mindenkinél feljebbvalónak érzi magát, közben meg egy roma csávónak lett a babája 😀
2021. jan. 4. 06:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!