Mi a véleményetek a progresszív rock műfajról?

Kedvenc zenei műfajaim egyike.

Tinédzserkoromban rockzenében eléggé a punk, meg alternatív vonal vonzott, míg egy akkori haverom a klasszikus heavy metál szerelmese volt, és meggyőződése volt, hogy az az igazi zene, amiben van egy, vagy több jó hosszú gitárszóló, amit minél nehezebb eljátszani, annál jobb. Nagyon jól tolta a srác a gitározást, impresszív volt nézni, viszont maga a zene nem tudott megfogni, nem éreztem benne azt a kreativitást, sokszínűséget, meg spirituszt, amit az általam kedvelt zenékben szerettem. Emlékszem, egy ponton elkezdtem úgy érezni, hogy a komplexitás, meg az élvezhetőség számomra kizárják egymást.

Ez az "elméletem" azonban megdőlt, amikor megismertem a Tool-t, akiknek a korai anyagaik grunge-ossága, alt-metálossága eléggé betalálta az ízlésem hangzásilag, olyannyira, hogy az elsőre idegennek érződően hosszú, szokatlan szerkezetű daloknak újra és újra nekifutottam, mert éreztem, hogy több van bennük, mint ami elsőre átjön. A Tool megszeretése egy kalap alatt megnyitotta számomra nem csak a prog-rock, hanem en bloc a versszak-refrén-versszak-szerkezettől eltérő zenék világát. Bár a régimódibb metált, meg a hard rockot azóta sem sikerült sajnos megszeretnem, nekiálltam lényegesen komplexebb, virtuózabb zenéket hallgatni, mint előtte (de persze máig ugyanúgy szeretem az egyszerűbb és/vagy popposabb zenéket is), viszont számomra a prog appeal-je nem is a technikásság, hanem a kalandvágyóan komponált zene, az, hogy nem "maradnak egy helyben" a dalok.

Ami szintén pozitívum számomra, hogy kb. amióta hallgatok zenét, azóta fokozatosan tendálok az egyre furcsább és furcsább cuccok felé, meg mindig is szerettem a műfajötvözést, ezek a vonások pedig szintén elég jellemzően jelen vannak a prog-rockban/metálban: egy csomó avantgárd rockzene egyben progresszív is, meg a kalandvágyó kompozíciókkal gyakran együtt jár a kalandvágyó hangzásvilág is. De persze itt sincs bennem semmi kizárólagosság, a Karnivool Sound Awake című albuma pl. az egyik kedvencem, pedig szerintem nem kifejezetten egyedi hangzását tekintve, meg nem is nagyon merít az addigra már megszilárdult prog-tradíción kívülről; simán csak egy nagyon jól megírt és megvalósított album.

Nekem túl boldog, én a borúsabb dolgokat szeretem (Las Historias, Mephistofeles pl.). Bár Zappa, mint előfutár, király.

Kivétel a Pink Floyd Atomic Mother