Az emberek miért ilyen kétszínűek vagy felsőbbségérzetűek a zenével kapcsolatban?
Nem a legjobb szavakat használtam, de nem tudtam jobban megfogalmazni röviden. Egy csomó zenetörténeti könyvet olvastam, egy időben gyűjtöttem ilyen újságokat is, volt külföldi is köztük. Szerintem mindig voltak jó és rossz együttesek, és szerintem az sem új találmány, hogy a zenéből pénzt akarnak keresni. De vannak olyan zenészek, akiket sokan szidnak. Nem az a probléma, hogy valakinek rossz a véleménye róluk, hiszen szíve joga, hanem az a felsőbbségérzet, amivel sok ember ezt tudja csinálni. Pl. a rockerek. és ezt mondom úgy, hogy én is a rockzenét szeretem első sorban, de már nem nevezem magam rockernek emiatt. Például mert egyes rockerek (akinek nem inge, ne vegye magára!) úgy gondolják, kizárólag ez az egyetlen jó műfaj (közben semmit se tudnának mondani pl. a jazzről), mindenki más igénytelen, aki mást hallgat, aki másképp öltözik. Még egymást is leszólják sokszor: ha Bon Jovit, Bryan Adamset stb, hallgatsz, az nem is igazi rock zene. Egyáltalán, manapság már semmi sem igazi rock zene, ami nem metál (ami tulajdonképpen paradoxon). Valahogy a trash, black, power stb. metal rajongói kikiáltották magukat a rock zene kizárólagos ítészeinek. Sokan azt mondják, hogy pl. a Bon Jovival megszűnt az, amiről a rock őszintén szólt (pedig a fent említett műfajok sem régebbiek), vagy hogy az nyálas. Igazából miért csak a keménység az egyetlen tényező, ami jó? Ki hitelesítette ezt anno, hogy kötelező keménynek lenni, és csak az az igazi férfi, vagy mit tudom én? Miről szólt anno a rockzene? Rock Around the Clock, Living Next Door To Alice, Blue Seued Shoes, So Yu Wanna Know a Secret stb. A rockzene nem szólt eredetileg a keménységről szerintem. A Beatles kezdeti szakasza másból sem állt, csak ilyenekből, hogy She Loves You, I Wanna Hold Your Hand stb. És ha zeneileg újat is hoztak,a rajongóik nagy része úgyse volt zeneileg elég művelt, hoyg ezt tudja, így is úgy is csak a cukiság miatt hallgatták. Természetesen volt benne lázadás, de szerintem a legtöbb ember ma már nem is lázad igazán semmi ellen. Szidják a társadalmat, aztán közben ők is ugyanolyan rossz részei a társadalomnak (pl. ordíttatják a buszon a Kárpátiát). Ismét hangsúlyozom: akinek nem inge, ne vegye magára. Sokan a 80-as évek rockját keverik a glam metallal, ami a 70-es években jelent meg (T. Rex, Kiss, Bowie, Sweet). Vannak bandák, amiket egyszerűen divatos szidni, a dent említetteken kívül pl. az AC/DC. De hallottam már a Rolling Stonesra is, hogy a világ leghíresebb bandájában a világ legrosszabb dobosa dobol. Persze vannak jogos kritikák, mindenkinek meglehet a véleménye, nem azzal van a bajom, ha valaki nem ért egyet velem, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Azzal a felsőbbségérzettel van bajom, amivel egyesek leszólnak dolgokat, majd párhuzamosan más kérdésekben kioktatnak, hogy miért nem vállalod önmagad, mit érdekel, ki mit gondol az ízlésedről, de amúgy meg egy b*zi vagy, ha nem azt, amit ők. Vegyük pl. Justin Biebert. Nagyon sokan utálják, és nekem se tetszik. De legyünk őszinték: a legtöbben azért utálják, mert a., magas a hangja (ami mióta is baj egy férfinél? lásd Michael Jackson, Darren Hayes, Stevie Wonder, George Michael), b., hogy hogy néz ki. Utóbbi semmiben sem különbözik attól, amikor valaki azért szereti. Mármint a külsejük miatt utálkozók pont ugyanazon a szinten vannak, mint azok, akik csak azért szeretik. (A legtöbb utálkozótól soha egy zenei véleményt nem hallani. Én se vagyok zenész de amatőr módon el lehet mondani pl., hogy rossz a szöveg, gagyi a tánc stb.) Bieber időközben egy s**gfej lett, de szerintem ennek a többség örül, mert most jogosan lehet utálni, pedig a többség már a botrányai előtt is utálta. Igazából Steven Tyler vagy Mick Jagger is tök prosztó tud lenni, és végigdrogoztak egy életet, de rajtuk nem kérjük számon, mert tőlük menő. Steentyler még a Két pasi sorozatban is eljátszotta magát, és még a szövegébe is beleírták, hogy mennyit drogozott, de ha Bieber csinálja ugyanazt, azt számon kell kérni.
Aztán ott vannak a halott sztárok. Egyrészt az olyanok, mint Kurt Cobain vagy Freddie Mercury igazából nem érték meg idős korukat. Sose tudjuk meg, mennyire lenne nevetséges pl. Kurt Cobain, ahogy 50 évesen, pocakkal, kopaszodva próbálja elénekelni a 20 évvel korábban írt dalait. Na meg ott van Michael Jackson és George Michael. Előtte tök gáz volt őket hallgatni, George Michaelt mindenki leb**zizta, Michael Jacksonról meg az én generációm több viccet tudott, mint dalt tőle. Soha nem hallottam 16 éves korom előtt (mikor meghalt) azt a kifejezést, hogy a pop királya, most meg már a 8 évesek is tudják. Ez mondjuk jó, nem mintha azt kívánnám, hogy bárki bántsa őket, de ez elég kétszínű, persze erről a média is tehet. Vagy ott van Adam Lambert, aki szerintem jól végzi a dolgát a Queenben, és akik összehasonlítják Freddie-vel egyszerűen nem értem, mit várnak. Nem azért Freddie-rajongók, mert utánozhatatlannak tartják? Akkor meg?
Egyszer a Billboard magazin azt írta, hogy ha a These Days lemezt nem a Bon Jovi csinálta volna, a '90-es évek egyik legerősebb anyaga volna, de mivel ők csinálták, ezért csak simán figyelmen kívül hagyja mindenki (a többség szerintem azt se tudja, mi az). Ugyanezt a tájékozatlanságot látom pl. Puzsér Róbert műsorában, amikor a zenéről beszél, és pl. a neve miatt szidja Madonnát, akiről még én, aki nem szeretem, is tudom, hogy tényleg ez a neve. Szidja az említett Bon Jovit vagy Roy Orbisont, és egyszerűen ordít a műsorról, hogy csak az abban elhangzott dalt ismeri.
És a legnagyobb kedvencem: ha megnyitjátok a YouTube-ot, olyan bandák alatt áradoznak az emberek, amiket akkoriban mindenki leszólt. Állítólag a Duran Durant is utálta minden tinifiú, csak mert a tinilányok azt szerették (mert Justin Biebert is azért utálják igazából szerintem), ugyanígy emlékszem, hogy amikor én voltam gyerek (a '90-es évek legvégén, 2000-es évek elején) azt mondták az emberek, hogy a '90-es években meghalt a zene, és hogy kizárólag olyan igénytelen bandák vannak, mint a Backstreet Boys, Britney Spears, az 'N Sync, a Spice Girls stb. Haezeket beütitek a YouTube-ra, most a kommentekben áradoznak az emberek, hogy azok voltak az igazi zenék, ma már minden rossz, bezzeg a '90-es évek, amikor még tudtak jó dalokat írni, pl. a Backstreet Boysnak.
De az is érdekes, hogy mennyire utálja mindeni a Despacitót, ami szerintem nem egy nagy zenei alkotás, de szövegét tekintve jobban össze van rakva, mint Ricky Martin egész életműve, akit már akkor megértettem, mikor még a jövő időt se tanultam spanyolból.
Igazából az teljesen rendben van, ha az embereknek véleménye van valamiről, vagy nem szeretnek valamit, amit én igen. De úgy érzem, bizonyos dolgokat egyszerűen menő utálni vagy szeretni, és bizonyos tulajdonságok is menőbbek (nem látom be, miért lenne menőbb egy mélyebb hangú férfi, vagy miért kell olyan kib****szott keménynek lenni, vagy azt bizonygatni.)
Hát ennyi volna. Akire nem vonatkozik, az ne sértődjön meg rajta.
Bocsánat, hogy egy kisregény lett. Korábban volt, hogy szóba hoztam, hogy pl. a Jackson5 dalszövegei elég igénytelenek voltak, erre persze el lettem küldve a francba, mert megmondtam, hogy az ABC nem szól sokról. Őket most éppen sokra kell tartani, na.
Egy korábbi kérdésem, ha még valakit érdekel:
https://www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__zene__9617357-csa..
válasza:
válasza:"A rockzene nem szólt eredetileg a keménységről szerintem. A Beatles kezdeti szakasza másból sem állt, csak ilyenekből, hogy She Loves You, I Wanna Hold Your Hand stb. És ha zeneileg újat is hoztak,a rajongóik nagy része úgyse volt zeneileg elég művelt, hoyg ezt tudja, így is úgy is csak a cukiság miatt hallgatták. Természetesen volt benne lázadás, de szerintem a legtöbb ember ma már nem is lázad igazán semmi ellen."
A befogadók leginkább a fiatalok voltak, akik nyitottak voltak az újdonságokra (mondjuk ez ma is így van). Cuki. Na, ja, mai füllel, de azért akkoriban a Beatles hangzása is radikálisan újnak számított, hallgass csak meg egy Frank Sinatra vagy Nat King Cole számot abból az időből, vagy egy Eurovíziós dallistát, azokhoz képest a Beatles igazi vadulás és nyers erőszak volt a hallójáratok ellen. Nem véletlen, hogy a hivatalos megítélésük sem volt jó eleinte. Arcművészek voltak, szemtelenül fiatalok, fura megjelenéssel, sztárallűrökkel, követelték a helyet maguknak. Vagy például Elvis Presley. A csípőmozgását erkölcstelennek és a fiatalokra nézve veszélyesnek tartották. Ma ezen jót röhögünk, de az ötvenes években ezt komolyan is gondolták.
Azt azért megjegyzem, hogy a rock nem egyenlő a gitárszólókkal és a hosszú hajjal. Például az Első emeletre senki nem mondja, hogy rockzene, de azért a szintis langyos hangzás mögött rockjegyekkel bírnak a dalaik. Például nagyon jó basszustémáik vannak, erős a ritmusszekció. Vagy a Napoleon Boulevard. Sokan azt mondják, hogy a Solaris eladta magát a népszerűségért. Közben pedig maradtak rockzenészek, csak épp a hangszerpark változott (azért a Michaela alapja például igazi punkrock, még ha a hangzása sokkal populárisabb is).
És azért a keménység fogalma is változott az évekkel, 1970-ben kemény volt a Black Sabbath, a nyolcvanas évek elején a beinduló heavy metálhoz képest matinémuzsika volt a zenéjük, ami viszont az ezredfordulóra lett nyáltenger az extrém metálhoz vagy a nu metálhoz képest. Emelkedik az ingerküszöb.
Justin Bieberrel amúgy az a bajuk az antirajongóknak, hogy műmájer. Tetkók, meg drogok meg miegyéb, közben ömlik a nyál a zenéjéből (nem mellesleg például a Hooliganst is sokan ezért utálják, mert keménynek mutatják magukat, de semmi igazán rockos hangzást nem vállalnak fel).
"azt mondták az emberek, hogy a '90-es években meghalt a zene"
Mondták ezt korábban is. Nekem például nagy kedvencem a Talk Talk. A nyolcvanas évek közepén rájuk is azt mondták, hogy a műanyag hangzással meggyilkolták a zenét. Aztán lám csak, hivatkozási pont lettek mégis, kultusz van körülöttük (sokan még mindig azt várják, hogy újra összeállnak), a posztrock egyik előfutárának tartják őket az utolsó lemezük miatt.
A kilencvenes évek zenéjével az a baj (ezt már leírtam máshol is), hogy akkoriban lettek elérhetőek olcsó pénzért a digitális szintik, meg a számítógépek. Bárki csinálhatott zenét, akármilyen szutyok volt, sokszorosítani is tudta, felhígult az egész hóbelevanc (a magyar példák meg aztán pláne ezt mutatják, Digital Scream, Ámokfutók és miegyéb, kegyetlenül nyomorult zenei paletta). Akkoriban a menő az volt, ha ment valami gépi dallam(ka), lehetőleg komoly basszussal megtámogatva (buff-ci), vonaglott valami jó nő a klipben egy irgalmatlanul jó hangú énekesnő hangjára. Szerintem akkoriban sok jó énekesnő ment a levesbe azért, mert ipari méretekben gyártották a számokat nekik, egyik olyan volt, mint a másik (furcsamód sokszor a nők cserélődtek, de valahogy a hangjuk mindig ugyanolyan maradt :-D).
La Bouche - Be My Lover. A zene gyakorlatilag csak egy pörgős és steril semmilyen tucat gépzene, amilyet egy akkori PC-vel összehozhattam volna én is (ha lett volna számítógépem), amire Melanie Thornton a bitang jó hangjával felénekelte a szöveget. Mit futhatott volna ez a nő a hetvenes vagy a nyolcvanas években Bobby Orlandóval vagy Michael Cretuval vagy akár Frank Fariannal? (apropó Farian, a Boney M. hangzását érdemes meghallgatni a hetvenes évek végéről, kellemes hangszeres zene Liz Mitchel, Marcia Barrett és Frank Farian hangjával. Hát na, kellemes hallgatni is.)
"amikor én voltam gyerek (a '90-es évek legvégén, 2000-es évek elején) azt mondták az emberek, hogy a '90-es években meghalt a zene, és hogy kizárólag olyan igénytelen bandák vannak, mint a Backstreet Boys, Britney Spears, az 'N Sync, a Spice Girls stb. Haezeket beütitek a YouTube-ra, most a kommentekben áradoznak az emberek, hogy azok voltak az igazi zenék, ma már minden rossz, bezzeg a '90-es évek, amikor még tudtak jó dalokat írni, pl. a Backstreet Boysnak."
Rájöttek a népek, hogy mindig van lejjebb :-D
A Spice Girls és a Backstreet Boys szerintem például nem jó példa, lehet őket szidni, de ők a jobbak közé tartoznak, mai füllel hallgatva üdítőek (pedig én aztán nagyon nem szerettem őket anno - ma sem, de azt elismerem, hogy jól válogatták össze őket, és jól megírták a zenéiket), és többen is a tagok közül szólóban is megállják a helyüket - nekem például Mel C. első szólólemeze is nagy kedvencem.
"De az is érdekes, hogy mennyire utálja mindeni a Despacitót, ami szerintem nem egy nagy zenei alkotás, de szövegét tekintve jobban össze van rakva, mint Ricky Martin egész életműve, akit már akkor megértettem, mikor még a jövő időt se tanultam spanyolból."
Ugyan én is szeretem a jó szöveget, de azért néha az sem baj, ha a dallam vagy a hangszerelés visz mindent (szintén a Boney M.: a Calendar Song szövege aztán tényleg egyszerűbb már csak akkor lehetne, ha az ABC-t énekelnék el a C-ig, de jó kis szám az; vagy a Brown Girl In The Ring, ami meg egy gyerekdal, aztán mégis belemászik az ember fülébe).
A végére egy kis muzsika, rock, de visítós hangú énekessel, sok műanyag hangzással, de szerte-szana torzított gitárral:
A hetvenes években ezen is kiakadtak volna, mint Marty McFly szólóján 1955-ben. Fúdejókisalbumez.
Na, jó, abbafejezem az eszmefuttatás-folyamomat.
válasza:A rockzenében rémisztően hasonlóan gondolkodunk, de a Bon Jovit én is sokat szoktam szidni, de nem azért, mert nem tartom őket rocknak, csak szimplán rossznak gondolom őket.
"Egyáltalán, manapság már semmi sem igazi rock zene, ami nem metál (ami tulajdonképpen paradoxon). Valahogy a trash, black, power stb. metal rajongói kikiáltották magukat a rock zene kizárólagos ítészeinek."
Ez nagyon igaz, érdemes felmenni a Shockmagazin vagy a Hard Rock Magazin nevű oldalakra, és ott hogyha egy cikkben előkerül mondjuk egy olyan rockzenekar, ami nem hard rock vagy metal, akkor valami elképesztő szintű közös fröcsögés alakul ki, főleg az alternatív rockzenét szeretik szidni, liftzenének és "igénytelen zenének nem nevezhető mocsoknak" nevezni.
"Egyáltalán mi a jó büdös franc az a mogwai? Talán valami ritka nemi betegség?
Bakker de mocskos módon gyűlölöm a brit pop-ot, undorító belterjes nyavajgó szánalmas ratyitallérok, és valami elképesztően szar zene!"
Ez a komment a Shockmagazinon jelent meg, és az írója még csak annak sem tudott utánanézni, hogy a Mogwai valójában posztrockot játszik, nem britpopot, de azért igen primitív módon leszólt egy teljes zenei stílust. A többi látogató meg még fel is pontozta, jelenleg húsz like van rajta, viszont azt meg lepontozták, aki felvilágosította őt arról, hogy a Mogwai nem britpop zenekar.
válasza:Ja, de hogy egyébként a kérdésedre is válaszoljak :-D
Szerintem az ember zenei ízlése a személyiségének egy fontos része, az önkifejezéséhez tartozik, szeret azzal "hencegni", szereti azzal is megmutatni, hogy milyen ember, és ehhez az is hozzátartozik, hogy egy másik táborba tartozó ember előtt bizonygatja az igazát. Tulajdonképpen olyan ez, mint amikor egy BMW-s elhúz a Suzukis mellett egy fölényes vigyorral. Valamivel muszáj megtámogatni az ingatag önbizalmat.
"Az elejét olvastam, jött a konklúzió: pár év múlva senki nem lesz ilyen körülötted, az ilyesmit a nagy többség kinövi. Kivéve, ha falun nyomod, ott fokozatosan átállnak mulatósra meg ganxtazolira az üveges tekintetűek, a többi meg diszkó és mulatós, de ennyi."
A főváros mellett lakom és 25 éves vagyok.
"A befogadók leginkább a fiatalok voltak, akik nyitottak voltak az újdonságokra (mondjuk ez ma is így van). Cuki. Na, ja, mai füllel, de azért akkoriban a Beatles hangzása is radikálisan újnak számított, hallgass csak meg egy Frank Sinatra vagy Nat King Cole számot abból az időből, vagy egy Eurovíziós dallistát, azokhoz képest a Beatles igazi vadulás és nyers erőszak volt a hallójáratok ellen. "
Igen, ezt elismerem. Én most leginkább a szövegre gondoltam, ami többségében szerelmes szám. Azért mondtam, mert sokat hallom, hogy szidják azokat a mai rockzenészeket, akik lényegében csak a szerelemről írnak, vagy legalábbis sokat írnak róla.
Na meg a Beatles mögött is állt egy sereg ember, George Martin meg az a félig magyar származású srác, aki stúdiómérnök volt és fiatalon meghalt stb. Az új hangzás sokszor a producerek érdeme, de ez természetesen nem csak náluk van így.
"Vagy például Elvis Presley. A csípőmozgását erkölcstelennek és a fiatalokra nézve veszélyesnek tartották. Ma ezen jót röhögünk, de az ötvenes években ezt komolyan is gondolták."
Igen, ezeket a dolgokat tudom, de azért köszi.
"És azért a keménység fogalma is változott az évekkel, 1970-ben kemény volt a Black Sabbath, a nyolcvanas évek elején a beinduló heavy metálhoz képest matinémuzsika volt a zenéjük, ami viszont az ezredfordulóra lett nyáltenger az extrém metálhoz vagy a nu metálhoz képest. Emelkedik az ingerküszöb."
Ebben lehet valami. A filmeken is látszik ilyesmi. Ha megnéz az ember egy olyan sorozatot, amit hosszú időn át forgatnak (pl. Poirot, vagy egy spanyol sorozat, amit szeretek), azt látja, hogy az új epizódok mozgalmasabbak, mert magasabban van az ingerküszöb.
"Justin Bieberrel amúgy az a bajuk az antirajongóknak, hogy műmájer. Tetkók, meg drogok meg miegyéb, közben ömlik a nyál a zenéjéből (nem mellesleg például a Hooliganst is sokan ezért utálják, mert keménynek mutatják magukat, de semmi igazán rockos hangzást nem vállalnak fel)."
A Hooligans is eszembe jutott, aztán nem írtam bele valamiért. De a Hooligans, még ha nem is szoktam hallgatni őket, azért rockos alapokkal dolgozik. Justin Bieberrel tudom, mi a baj, félreértés ne essék. Csak egyszerűen sok utálkozóból nem nézem ki, hogy ezt így kerek mondatokban meg is tudja fogalmazni. Amikor én voltam a tinédzserkor elején, a Tokio Hotel volt az aktuális dolog. Annak se voltam rajongója, de több osztálytársam igen. Az rájuk is igaz, hogy nagyon nagy rockerként akarták eladni magukat, de botrányaik legalább nem voltak, ilyen értelemben szimpatikusabbak voltak. Ugyanúgy utálta őket mindenki,és hát elsősorban a fiúk, akiket zavarta, hogy az osztály menő lányának a Bill jellegű fiúk tetszenek, nem pedig Pistike meg Karcsika. Igazából ez volt a lényeg.
"A kilencvenes évek zenéjével az a baj (ezt már leírtam máshol is), hogy akkoriban lettek elérhetőek olcsó pénzért a digitális szintik, meg a számítógépek. Bárki csinálhatott zenét, akármilyen szutyok volt, sokszorosítani is tudta, felhígult az egész hóbelevanc (a magyar példák meg aztán pláne ezt mutatják, Digital Scream, Ámokfutók és miegyéb, kegyetlenül nyomorult zenei paletta). Akkoriban a menő az volt, ha ment valami gépi dallam(ka), lehetőleg komoly basszussal megtámogatva (buff-ci), vonaglott valami jó nő a klipben egy irgalmatlanul jó hangú énekesnő hangjára. Szerintem akkoriban sok jó énekesnő ment a levesbe azért, mert ipari méretekben gyártották a számokat nekik, egyik olyan volt, mint a másik (furcsamód sokszor a nők cserélődtek, de valahogy a hangjuk mindig ugyanolyan maradt :-D)."
Ebben igazad van. Igazából nagyon sok ember nem is tudja, hogy sokszor ugyanaz a néhány dalszerző írja az általuk utált és szeretett emberek dalait. Főleg ha az illetők popzenét hallgatnak, de még a rockzenében is előfordul (pl. Desmond Child dalszerző írt sok mindent az Aerosmith-nek de Ricky Martinnak is).
Igazából az se egyértelmű, ki mit szeret a zenében. Volt olyan ismerősöm, aki csak azt hajtogatta, hogy "erre nem lehet táncolni". Van akinek a zene fontos, van, akinek a dalszöveg. Utóbbi például engem is eléggé érdekel.
"A Spice Girls és a Backstreet Boys szerintem például nem jó példa, lehet őket szidni, de ők a jobbak közé tartoznak, mai füllel hallgatva üdítőek (pedig én aztán nagyon nem szerettem őket anno - ma sem, de azt elismerem, hogy jól válogatták össze őket, és jól megírták a zenéiket), és többen is a tagok közül szólóban is megállják a helyüket - nekem például Mel C. első szólólemeze is nagy kedvencem."
A Spice Girlsről kevesebbet tudok. A B.Boysról: igen, nagyon sok fülbemászó daluk van, amik elég melodikusak. Igaz ez Britneyre is. Nem ismerem a zenei szakkifejezéseket, de én úgy mondanám, olyan teltebb hangzású a zenéjük, mint sok mostani. Erről az a meme jut eszembe, amit a 9gag-en láttam: "What if I told you that just beacuse a song is catchy, it doesn't mean I really like it". Valami ilyesmi véleményem van nekem is: van sok fülbemászó, a fejemben megragadó, kellemes dal, amit szívesen énekelek takarítás közben, és vannak azok a dalok, amik felé meg elismeréssel adózom. A kettő nem ugyanaz.
"Ugyan én is szeretem a jó szöveget, de azért néha az sem baj, ha a dallam vagy a hangszerelés visz mindent (szintén a Boney M.: a Calendar Song szövege aztán tényleg egyszerűbb már csak akkor lehetne, ha az ABC-t énekelnék el a C-ig, de jó kis szám az; vagy a Brown Girl In The Ring, ami meg egy gyerekdal, aztán mégis belemászik az ember fülébe)."
Egy gyerekdal persze, hogy belemászik az ember fülébe, attól gyerekdal. :) A Calendar Song is eszembe jutott. Igazából itt is az van, amit mondtam följebb: kinek mi a fontos. Azért van a bugyutaságnak egy szintje, ami alatt zavar. :)
De beszéltem olyan emberrel is, aki azt mondta, ő elfogadja, ha egy ember playbackel, mert neki nincs osk pénze koncertre járni, és ha odamegy, és kifizeti, akkor nem azt akarja hallani, hogy az énekes épp berekedt. Ezt is meg lehet érteni, bár engem zavarna a playback. Mást keresünk a zenében, lehet, hogy ez lesz a végső konklúzió, de azért várok még véleményeket.
A zenét köszi, és Marty McFly megemlítését is, mert bírom a filmet. :D
"A rockzenében rémisztően hasonlóan gondolkodunk, de a Bon Jovit én is sokat szoktam szidni, de nem azért, mert nem tartom őket rocknak, csak szimplán rossznak gondolom őket."
Én nagyon szeretem őket, de szerintem 2007 után abba kellett volna hagyniuk. Akkor úgyis volt a 25 éves jubileumi turnéjuk. Az még egy jó lemez volt, azóta kliséket énekelnek és Jonnak is elment a hangja. Én amúgy láttam őket élőben. Akkor jók voltak, de most már nem tudják abbahagyni, pedig régen esküdöztek, hogy nem fogják lejáratni magukat. Mondjuk Mick Jagger meg azt nyilatkozta, hogy 33 évesen nyugdíjba vonul. :) Bizonyos értelemben azért jó hogy nem tette egyik se, mert agy volt lehetőségem mindkettőt látni élőben.
"Ez nagyon igaz, érdemes felmenni a Shockmagazin vagy a Hard Rock Magazin nevű oldalakra, és ott hogyha egy cikkben előkerül mondjuk egy olyan rockzenekar, ami nem hard rock vagy metal, akkor valami elképesztő szintű közös fröcsögés alakul ki, főleg az alternatív rockzenét szeretik szidni, liftzenének és "igénytelen zenének nem nevezhető mocsoknak" nevezni."
Igen, ezt én is tapasztalom, örülök, hogy egyetértesz.
A Mogwait nem ismerem, de értem, mit akarsz vele mondani.
TR75, igazad lehet az utolsó kommentedben, köszönöm.
Bocsánat, hogy ilyen sokat írtam, de szerettem volna részletesen kifejezni a gondolataimat.
Utolsó előtti: te amúgy miért tartod rossznak a Bon Jovit?
Mindenkit felpontoztam, várok még válaszokat, köszönöm.
válasza:Amúgy nekem a dallam nagyon fontos, nem igazán szeretem az olyan zenéket, amik nem dúdolhatóak (nem kell dallamtapadásom legyen tőlük, de azért legalább egy-két taktust el tudjak már fütyülni belőle).
Másrészt én inkább szeretem az instrumentális vonalat, volt olyan kollégám, aki azt mondta, ő nem érti az ilyen zenéket, én meg azt mondom, az ilyen zenék tágabb teret hagynak a képzeletnek, vagy más szempontból, nem kell még a szövegen is agyalni :-)
"Azért van a bugyutaságnak egy szintje, ami alatt zavar. :)"
Gondolom, ilyesmire gondolsz:
:-D
Mondjuk ez egy pár perc alatt összeütött... hát izé, a lányok egy-két helyen élőben is leégették magukat.
válasza:Számomra a Bon Jovi sokszor átmegy a nyálasság még elfogadható határán (pedig nekem amúgy nem szokott bajom lenni azzal, ha valami nyálas, sokszor leb*ziztak már a kedvenceim miatt), mellesleg szerintem már a nyolcvanas években is kifejezetten klisések voltak, szövegileg még nem annyira, de zeneileg pl. semmi eredetit nem hallok. Richie Sambora gitárjátékának nincs karaktere, a nyolcvanas évek többi gitárosával összehasonlítva (mint pl. Johnny Marr, Thurston Moore vagy The Edge).
Azt azért megjegyzem, hogy a "Wanted Dead or Alive" tűrhető szám szerintem, és az általad említett These Days is hallgatható, bár szerintem a megjelenési évének (1995) legerősebb albumai mellett, mint a The Bends és a Morning Glory labdába se rúghat (de ez csak az én véleményem). Még a Crush is inkább közepes, mint rossz (bár az It's My Life szerintem nem kellett volna), de az életművük többi részével ki lehet kergetni a világból.
***
A zenéhez való hozzáállással kapcsolatban van még egy dolog, ami engem totálisan kiszokott borítani. Mikor valaki azzal jön, hogy az ő kedvence azért jó mert milyen művészi, a másik zenéje meg azért szar, mert simán csak szórakoztató. Szerintem megvan a helye a művészi zenéknek (mint pl. a Radiohead, ami szerintem a rocktörténelem legjobb együttese vagy a Pink Floyd) és a szórakoztató zenéknek is (pl. AC/DC vagy szerintem a Rolling Stones is ebbe a kategóriába sorolható).
Volt egyszer pár évvel ezelőtt egy érdekes vitám egy netes fórumon, mikor valaki azzal jött, hogy a Queen azért sokkal jobb, mint a Beatles, mert "Lennon és McCartney egyszerű fülbemászó popdalokat írtak tinilányoknak, a Queen viszont igazi művészet felnőtt és érett embereknek, a számaik meg tele vannak filozófiával és rejtett tartalommal stb..." Ezen a mai napig röhögök, tekintve, hogy maga Freddie Mercury mondta azt, hogy számára a Queen dalai olyanok, mint a zsebkendők. Egyszer használatosak, az emberek elhasználják, és majd vesznek helyette újat. Ezzel a felfogással amúgy semmi baj sincs, valakinek muszáj szórakoztatnia is az embereket, végül is, eredetileg erről szólt a popzene (szerintem amúgy minden egyformán popzene, ahogy az Európa Kiadó is megénekelte anno), hasonlóan a filmekhez. Az eredeti Csillagok háborúja pl. egyértelműen nem olyan mély és tartalmas, mint mondjuk Scorsese Taxisofőrje egy évvel korábbról, de ettől még maximálisan és minőségien szórakoztatja az embereket, nyugodtan nevezhető zseniális alkotásnak.
Amúgy szerintem pl. maga a Queen igen túlértékelt zenekar, főleg itt Magyarországon, bár ezt legtöbbször nem merem felvállalni, mert rögtön nekem esnek azzal, hogy "akkor hallgassál Justin Biebert vagy One Directiont, hülye b*zi kisgyerek, még életedben nem hallottál igazi zenét".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!