Szoktátok úgy hallgatni az ismert előadókat, mintha ismeretlen lenne?

Ha jól értem, az az elvárás, hogy egy ismert előadó felkonferált számát hallgatva hitessem el magammal, hogy "nahát de jó ez a zene, pedig egy noname fazon adja elő"?

Szó se róla, ez elég szokatlan formája a zenehallgatásnak. ;)

Az előttem szólókhoz hasonlóan én is kissé értetlenül állok ezen kérdés előtt... Valszeg érdekes a dolog, amit kérdezni akarsz, csak hát az idióta megfogalmazás nem segít.

Mindenesetre megpróbálok válaszolni: szerintem zenének úgy ideális nekiülni, hogy a kapcsolódó ismereteinknek, meg elvárásainknak magára a hallgatás élményére gyakorolt hatását próbáljuk minimalizálni. Persze, mindenféle művészettel kapcsolatos értékítélet durván mélyen kontextusfüggő, így nem lehetséges (meg nem is lenne érdemes) úgy csinálni, mintha a hallgatás pillanatáig te is, meg az alkotás is vákuumban léteztetek volna, de pl. az, ha az embernek túl nagyok az elvárásai, vagy épp túl specifikusak, vezethet ahhoz, hogy csalódik egy olyan műben, amit amúgy lehet, hogy élvezne. Gyakran látom ilyen-olyan zenei közösségekben, hogy egyes emberek csak úgy képesek zenéket véleményezni, hogy mi "alulértékelt", meg mi "túlértékelt", és mind a pozitív, mind a negatív kritikák abból állnak, hogy egy képzelt vitapartnert próbálnak meggyőzni azok tévedéséről. Szerintem ennél lényegesen egészségesebb szimplán befogadni a zenét annak, ami, és hagyni, hogy a véleményünket az határozza meg, amit maga a zene kivált belőlünk. Persze, valamennyi elvárásunk, meg prekoncepciónk mindenképp lesz, meg az addigi tapasztalataink/ismereteink is elkerülhetetlenül hatással lesznek az élményre, de az már hozzáállás kérdése, hogy valaki meghallgat egy egész jó dalt, és úgy jön el tőle, hogy "ez egész jó volt", vagy úgy, hogy "hát ez nem volt ANNYIRA jó, mint mondják, nem értem mit vannak úgy oda érte".

Az, hogy az ember mit "képzel el", miközben hallgat, és hogy ez milyen hatással van a zenefogyasztás élményére, már egy sokkal mélyebb kérdéskör (konkrétan pszichológusok, meg neurológusok kutatják a témát). Amit mondtam arról, hogy kontextusfüggő a hallgatási élményünk, azt úgy képzeld el, hogy már az is befolyással van a véleményünkre, hogy megismerjük egy-egy hangszer hangját, ugyanis egyből társítjuk hozzá fejben, hogy hogyan nézhet ki a zenész, miközben játszik az adott hangszeren, meg elképzelünk egy embert egy énekhanghoz, elképzelünk egy testmozgást a ritmikához, stb... A musique concréte nevű zenei mozgalom konkrétan emiatt indult el a negyvenes években: egyes zenészek szembe akartak menni ezzel a jelenséggel, így kitűzték célul, hogy olyan zenét alkotnak, aminek a hangzását nem lehet előzetes ismeretekhez/tapasztalatokhoz kötni, hanem kénytelen a hallgató ténylegesen befogadni annak, ami - tehát "konkrét" zenének.

Egy szó, mint száz: nem úgy ülök neki felkapott zenéknek, mintha undeground-ak lennének, de nem is tulajdonítok különösebb jelentőséget annak, hogy felkapottak. Remélem sikerült arra (is) válaszolnom, amire kíváncsi voltál.

Az ismertség relatív dolog, a rádióban nem játszák amit hallgatok, a stílusrajongók valószínűleg hallották itt-ott.

De szoktam úgy hallgatni,mintha elsőre hallgatnám és nem tudnám a folytatást.

Vagy magyar számoknál, hogy milyen lehet annak aki nem érti a szöveget.

Szerintem arra gondolt a kérdező, hogy ha hallgattok egy zenét, és nem tudjátok ki énekli ugyanúgy megtetszik-e, mintha egy híres énekes énekelné aki mondjuk neked is bejön.

A kérdés meg az, ami.