Fiúk! Ha a régi szerelmeddel évekkel később találkoznál, hogy reagálnál rá?

Furcsa ez…(lány vagyok) volt egy nagy szerelmem még gimis koromban. Félig viszonzott volt, de sosem lett belőle kapcsolat. Évekig tartott mire elengedtem őt, de talán sose fogom. Egyszer összefutottunk egy kocsmában, mindig sor állt, de mikor mi oda mentünk, senki. Beszélgettünk pár sort, meglepő volt nagyon, hogy láttam, mert pont gondoltam rá, és egy randiról jöttem. Rá kb 1,5 évre, egy szakításom után felkerestem. 3 hónapig irdatlan hosszú üzenetekben beszélgettünk, de nem lépett. Semmit. Én pedig meguntam. Mikor bókolni vagy teperni próbált, addigra mindegy volt már. + iszonyatosan, igénytelen módon elhagyta magát testileg, és még reklámozza is.

Az új beszélgetéseknek hála le tudtam őt végleg zárni, nem ment jófelé az élete, köztünk sosem lesz semmi.

Másik: nagyon szerettem a srácot, valamilyen formában ő is. Akartuk, de valahogy az ő részéről nem alakult ki szerelem,korrekten lezárta velem.

Nagyon megviselt, fél éves sokk után és magamba fordulás után elmentem valakivel randizni, és a randi első 10 percében elsétált mellettem (+tinderen is megtaláltam és rám is írt)-pedig előtte hallottam pletykákból, hogy barátnője van.

Azóta nem hiszek a véletlenekben:D leírtam neki hogy láttam, és az volt a pont, mikor eltudtam engedni. Jó srác, és sajnálom hogy nem alakult ki köztünk

Attol függ hol es milyen körülmények között, de alapvetöen elbeszelgetnek vele hogy alakult az elete stb.

Bekeben valtunk el.

De nehez lenne ujra latni.

5 evet voltunk együtt.

Nem voltunk együtt, de nagy szerelem volt mindkét fél részéről. A hatalmas távolság, nem egyfelé tartó élet stb miatt nem akartunk kapcsolatot, plusz mindketten foglaltak voltunk. Amikor beleszerettem, azonnal szakítottam az akkori párommal (aki amúgy rohadtul elhanyagolt, nagyon nem is izgatta a dolog). Találkoztunk, rengeteget beszélgettünk, volt egypár menet is, aztán elbúcsúztunk.

Már asszonyként találkoztam vele újra, rám írt messengeren. Beszélgettünk, elmeséltem neki mindent, ő is nekem. Sajnáltam szegényt, mert az akkori nője iszonyúan rátelepedett, nem hagyta élni, halmozta az adósságokat a háta mögött, aztán zsarolni kezdte, hogy öngyilkos lesz ha elhagyja meg egyebek.

Nem sokra rá összefutottunk a fővárosban (egyikünk se odavalósi) egy bevásárlóközpontban. Jót nevettünk, beszélgettünk egy kicsit aztán ment mindenki a dolgára.