Milyen személynek írható le ez a fiú? Nárcisztikus lenne?

Sziasztok!

Több mint 2 évig voltam együtt az exemmel, már egy jó 3 hónapja nem vagyunk együtt. Nem tudok róla semmit, nem beszélünk azóta... Nem tudtam még feldolgozni a szakítást, hiányzik sokszor, és van, hogy még mindig elsírom magam ha a szép pillanatokra gondolok.

A kapcsolat vége felé úgy éreztem, hogy nagyon megváltozott. Tiszteletlenül bánt velem (szerintem), csúnyán beszélt velem, rám is mondott csúnyákat. Az elején elmondtam neki, hogy ez nekem mennyire rosszul esik, azt mondta jó változtatni fog,és ne haragudjak. Ő sportol és mikor edzésen volt akkor kiadta magából a dühöt majd edzés végén mindig bocsánatot kért, úgymond "észhez tért"... A kapcsolat végén már ez sem "hatott". Ha elmondtam, hogy rosszul esik, hogy így meg így nevezzett, hogy ezt meg ezt mondta akkor annyi volt rá a válasza, hogy: "neked minden fáj, neked minden rosszul esik". "te generálod ki".

Az tény, hogy én sem vagyok szent mindenben, de az, hogy én így beszéljek vele olyanra nem hinném, hogy volt alkalom. Volt, hogy már sírtam, annyira megbántott és a kezdetben ez még "meghatotta" és megvigasztalt egyből, bocsánatot is kért de a kapcsolat utolsó pár hónapjában már ez sem hatotta meg, annyit mondott rá : "sírjál akkor, most mit tudok csinálni?".

Tudni kell rólam, hogy én egy nagyon érzékeny lány vagyok, és mindig magamban keresem a hibát, így az ő esetében is így volt. Én mindig próbáltam megfelelni neki, magamat mindig mögé helyeztem... Nekem ő volt az első mindig.

Azt éreztem a kapcsolat végénél, hogy ő nem magától teszi meg azokat a dolgokat amiket az elején igen, hanem már csak azért mert "én ezt mondtam".

És ez fájt, hogy így megváltozott.

Volt,hogy kért tőlem fehérneműs képet, és én megmondtam neki, hogy nem szeretnék küldeni, erre ő besértődött. Egyből nekem lett bűntudatom...

Vele keringőztem volna, de pont előtte szakítottunk. Azelőtt mikor együtt voltunk és össze vesztünk valamin, ő mindig hozzám vágta, hogy:" jó, keress magadnak új párt"... Ez annyira rosszul esett, én meg sírva könyörögtem, hogy ne hagyjon cserben, milyen másik párt keresnék?. A szakítás után nem vele táncoltam, amit megélni is fájt... Hisz együtt választottuk ki a ruhát... És ő ott sem volt. Most a születésnapomon a húga felköszöntött, de ő nem... Pedig őszintén jól esett volna.

Ezek ellenére is megismertem egy kedves oldalát. Tudott ő aranyos is lenni és sok mindenre megtanított engem, sok mindenre rányitotta a szemem. Fáj, hogy így megváltozott...

Tudom, hogy én sem vagyok szent, én is hibáztam, volt, hogy a kelleténél jobban féltékenykedtem (nem betegesen), de úgy látszik meg is lett az oka, mert a szakításunk után azzal a lánnyal ment egyből találkozni, meg moziba. Azelőtt nekem azt mondta, nem szereti, és, hogy 'fúj, nézz már rá, hogy néz ki a lány,milyen vékony, nekem nem kell vékony lány'...

Annyira kötődöm hozzá még, hogy vele álmodom rendszeresen, hogy újra együtt vagyunk minden rendben van.... Ez annyira visszahúz a földre és végre, mikor azt érezném, hogy túl vagyok rajta, vele álmodom és minden újra rossz.

Szeretem őt, hiányzik, és hiába beszélek más fiúkkal, hiába ismerkedek, hiába vagyok a barátaimmal, csak rá tudok gondolni...

Vele terveztem el a jövőmet, hogy ő lesz majd a gyermekeim apja, a férjem... És ő is ugyanezt mondta nekem, hogy ő is ugyanezt szeretné. Én meg elhittem neki.

Milyen személy az ilyen?