Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Sürgős! Ez jelentheti azt,...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sürgős! Ez jelentheti azt, hogy beleunt a kapcsolatunkba? Tényleg lehet hogy megcsal? 18/L

Figyelt kérdés

A barátom úgy fél évvel ezelőtt elkezdett úgymond komolyabban foglalkozni az énekléssel. Sikerült összeszednie embereket, akik segítenek neki ebben és így együtt összeállltak.

Örülök, hogy megtalálta, hogy mi érdekli, nem is ez a gond, csak érzem, hogy kezd egyre jobban belehabarodni ebbe a dologba és velem már nem foglalkozik annyit. Természetesen beszéltem vele erről és mindig olyan válasza van, hogy ne aggódjak, majd igyekszik változtatni rajta, de ez nem tűnt fel. A jegyei nem túl jól, már most beszerzett két egyest az egyik tantárgyból, sőt az órákról is elkezdett lógni.

Amikor próbáltam meggyőzni, hogy rossz úton halad, mindent ígérgetett, hogy majd jobban odafigyel, de még mindig folytatja ezt az életvitelét.

Ráadásul fb-n is látom hogy minden második csaj milyen kommenteket ír a képei alá..hihetetlen mennyire nem tisztelik hogy valaki kapcsolatban van.. Amikor az egyik lánybarátjával találkoztunk, a csaj folyton megérintette a barátomat, egyfolytában mosolygott rá stb. Aztán megkérdezték, hogy iszok-e velük, mire ledöbbentem, mert nem tudtam mikor kezdett el inni, de én visszautasítottam. Erre ők ketten elkezdtek beszélgetni, engem meg kizártak a külvilágból és barátom olyan megjegyzéseket tett a lányra, hogy mennyire csinos stb. Közbeszóltam, hogy ezt mégis hogy képzeli, erre olyan magyarázatot adott, hogy oké, együtt vagyunk, de ettől függetlenül megdicsérhet más lányokat. Másnap a lány olyan üzenetet írt nekem, hogy minek vagyok még vele együtt, teljesen ellentétek vagyunk, a barátom vonzó és jól néz ki, míg én tök átlagos vagyok stb. Mire visszaírtam neki, hogy leszállhat rólam, mert semmi köze hozzànk, mire ő mondta, hogy jó, de csak hogy tudjam, nem én vagyok az egyetlen az életében. Megkérdeztem, hogy ezt most konkrétan hogy érti, de nem válaszolt.

A barátomat kérdőre vontam, de mindent tagadott. Jó, lehet nem volt korrekt, de belenéztem a mobiljába amikor éppen nem volt mobilközelben és láttam, hogy a fent már említett csajnak egymásnak küldözgetnek mindenféle képeket magukról. Nem mondtam el a barátomnak, hogy megnéztem, csak megkérdeztem, hogy megnézhetem-e az üzeneteit, mire azt mondta, hogy nem mert ő sem nézi meg az enyémeket. Szóval már egyre jobban a legrosszabbra gondolni.


2016. okt. 6. 23:15
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Tudom, hogy szereted, meg bla bla bla. De gondolod végig ezt logikusan és tedd fel magadnak a kérdést, hogy miért a barátod még? Illetve ő is úgy gondolja, hogy a barátnője vagy?
2016. okt. 7. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

A lány nem ismerhet téged, így adódik a kérdés: honnan tudja, hogy a barátoddal "ellentétek vagytok"? Sajnos a barátod valószínűleg kibeszél téged, és úgy tűnik nem éppen szuperlatívuszokban.

Az pedig elég megalázó, hogy előtted csorgatja más "csinos" nő után a nyálát.

Ezen kívül te is láthattad a mobilját..

Mit akarsz még? Ez a helyzet elég egyértelmű.

2016. okt. 7. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

ne legyél naiv, sajnálom, de ennek a kapcsolatnak lőttek, és nem, nem lehet megmenteni sehogy. Ne is teperj olyan pasi után, aki nem foglalkozik veled meg másnak is csapja a szelet...

Igen, valszín van közte és a másik lány közt valami, nyilván tagad mindent a "barátod", de sztem teljsen felesleges és egyértelmű a helyzet.

2016. okt. 7. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
A barátos nem csak benned melegíti a kolbászát. Lépj tovább!
2016. okt. 7. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 NudliHercegnő ***** válasza:
Szerintem méltósággal, minden hiszti nélkül nagyd ott a fenébe.
2016. okt. 7. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!