Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Randizás » Miért nem ír vissza facebookon...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem ír vissza facebookon a lány akivel találkozgatok?

Figyelt kérdés

Két hete körülbelül elkezdtem beszélni egy lánnyal, aki szimpinek tűnt és elhívtam most szerdára találkozni. Ez a találkozó nagyon jól sikerült mind2-en jól éreztük egymást, ráadásul elhívott a lány másnapra csütörtökre a braátaival, hogy menjek el iszogatni. Na ez a találkozó jól ment mind addig amíg nem találkoztunk a haverjaival, mert utána nem tudtunk egymással annyit foglalkozni, ezáltal semmit nem is tudtam lépni.

Láttam egyébként a lányon, hogy tetszem neki, meg az egyik barátnője is megerősítette akivel beszéltem, meg hozzáfűzte, hogy csókoljam meg. Ez nekem tervben is volt, hogy majd amikor hazakísértem akkor elcsattan. De végül ez sem úgy lett ahogy terveztem, mint ahogy az este folyamán semmisem. Ugyanis lekéstem a buszt, de a csaj is tudta, hogy ha hazakísérem benne van, hogy lekésem és 1 órát várakozhatok a hidegben. Mondta is, hogy nyugodtan szálljak fel a másik buszra ami nekem jó, ne fázzak meg de természetesen örült, hogy hazakísértem.

Majd utána miután hazaértem, bocsánatot kértem facebookon, hogy ilyen szarul alakult az este és mondta, hogy ő hibája az egész.


Erre mondtam neki, ne hibáztassa magát és hogy remélem még találkozunk. Mondta, hogy persze fogunk még.


Aztán a tegnapi napon megkérdeztem, hogy neki melyik napon lenne a legkényelmesebb, amire azóta nem, hogy válasz nem érkezett, de még csak le sem láttamozta, közben egésznap fent volt a facebookon.


Mi lehet a probléma?

Ja és bocsánat a hosszú sztoriért.


2016. nov. 5. 18:30
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Ja igen a csók azért nem volt meg, mert a buszhoz siettem, hogy érjem el végül pontosan előttem ment el.
2016. nov. 5. 18:32
 2/12 Pocokihot ***** válasza:
100%
Hasonló szituba jártam ! Már-Már megvesztem mire kiderült hogy csak simán otthon a tabjáról mindig fenn van . Nem kell aggódnod ha még nem látta majd ír .. ha nem akkor nyomass neki néha egy smile-t vagy csak hivásba csörgesd meg de ne kapkodd el hehogy azt higgye hogy tolakodsz kezeld higgatan 17/F
2016. nov. 5. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%
Esetleg kérdezzd meg a barátnőjétől hátha ő tudja. Így nem lehet kikövetkeztetni hogy mi lehet az ok.
2016. nov. 5. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
De közben látom, hogy facebookon kommentelt a saját képe alá amit tegnap este töltött fel. Most vagy valami rosszat csináltam amiért nem érdeklem vagy nem tudom, vagy pedig tényleg nem ér rá.
2016. nov. 5. 18:39
 5/12 A kérdező kommentje:
#3 Nincsen meg a barátnője facebookon :/
2016. nov. 5. 18:40
 6/12 Pocokihot ***** válasza:
100%
Mióta nem ír vissza ?
2016. nov. 5. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

#6 Tegnap késő este írtam neki, de azóta még csak meg sem nézte.

Írjam meg neki, hogy inkább mondja el ha nem akar velem találkozni minthogy hosszú időkön át várjak a válaszára?

Mert előtte még átlagosan fél óránként visszaírt.

Egyébként tegnapelőtt láttam a telefonját is és kb 8 embernek nem írt vissza. De mondom előtte írt rendszeresen.

2016. nov. 5. 18:46
 8/12 Pocokihot ***** válasza:
100%
ne ! még várj egy kicsit szerintem és ha akkor sem ír majd vissza akkor próbáld meg valahonnan kiderítteni hogy mi is lehet a baja.. utána próbálj meg vele beszélni hameg nem írna vissza még akkor én igy messenger es hívásba vagy telon felhívnám hogy akkor mi van ?! de szerintem még várj ezzel egy kicsit ! lehet hogy nem ér rá és gyors ir a képe alá de nem akar beszélgetést ugy senkivel hisz lehet nem ér rá
2016. nov. 5. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
90%

Kajak fél óra mire vissza írt? :D

Nem semmi :D

Ha egy embernek tetszik valaki az a minumum manapság,hogy hamar megpróbál vissza írni:))

2016. nov. 5. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
#9 Vagy csak nem lóg minden másodpercben a telefonján..
2016. nov. 5. 18:57
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!