Mit tegyek, ha megtaláltam azt, akivel tökéletesen kiegészítjük egymást, de 20 évvel idősebb nálam?

Két éve ismertem meg, és mindketten beláttuk, hogy nem lehet semmi. De nem tudtunk elszakadni egymástól, mert annyira összeillünk. Nem a lila köd miatt mondom, volt időm ezt kitapasztalni, volt lila köd, meg voltak mélypontok is, most meg már csak csendben, de biztosan szeretem. Ha a személyiségünkről van szó, a kort nem számítva, akkor mondhatni lelkitársak vagyunk, bár ennek a létezésében nem hiszek, de olyan közel állunk hozzá, amennyire csak lehet.

A világnézetünk szinte teljesen megegyezik, az érdeklődési körünk annyira passzol, hogy hetekig tudnánk egyhelyben ülni és megállás nélkül beszélgetni, mindenben annyira passzolunk, hogy az nem igaz, és még a különbségeink is jobbá teszik az egészet (a korkülönbséget leszámítva persze) Szóval szellemileg és érzelmileg elképesztően egymásra vagyunk hangolódva.

Közben összejöttem mással, és nem volt rossz, de nem volt meg az a kötődés, hogy mindent meg akarunk osztani, és szinte szavak nélkül is értjük egymást, mintha mindig ismertem volna.

Ő is volt másokkal, de az egész nem működik, egyikünk sem tud fizikai kapcsolatnál többet kialakítani másokkal.

Két év alatt semmit nem csökkent ez az állapot, sőt, egyre jobban rajongunk egymásért. Ha a lelki részét nézzük, gyakorlatilag együtt vagyunk. De közben mégsem.

Sosem hittem abban, hogy nem csak hosszabb rövidebb kapcsolatokkal van tele az élet és pillanatnyi örömökkel, hanem lehet valami tartós és egyetlen, de mostmár azt gondolom, ha nem lenne ennyivel idősebb, vele le tudnám élni az életemet, mert annyira kiegészítjük egymást, még vitatkozni is jó vele, nem jelent gondot, hogy nem vagyunk egyformák.

De nem merek lépni, mert eddig sem tettük, ő azt gondolja nekem nem tenne jót, ha egy ilyen ,,öreg ember mellett hervadnék el’’ én meg azt, hogy ő valaki olyat érdemelne, aki képes az életszakaszának megfelelő dolgokat nyújtani neki, meg miért akarna valaki tapasztalatlant és szinte még gyereket.

Szóval csak annyi a gond, hogy érzelmileg és szellemileg nincs köztünk korkülönbség, csak kötődés.

De én most érettségiztem, ő meg már 15 éve dolgozik, saját mindene van, én meg a családommal lakom, és még csak most kezdem az egyetemet. Mire elvégzem és teljesen a magam ura leszek, lakással stb ő már a 40-es évei közepén, vége felé lesz.

Azt mondja nem nagy vágya, hogy gyereke legyen, inkább boldog valakivel, mint családapa egy olyan családban, ami nem az igazi, de nem tudom.

Annyi ,,jelet’’ adott, hogy ő akarná ezt, ha megerősíteném, hogy nem fogok ,,elhervadni’’, hogy már látom, hogy ez itt most csak rajtam múlik.

Mit tanácsoltok?

19/L (Ő 39/F)