Hogy szerezzem vissza, ha még ő is szeret és én is őt?

A barátom 18 éves és már dolgozik én meg most töltöttem pár hónapja a 17-et . És most szakított megint velem már 5ödjére 2 és fél év után, mert neki elege volt, hogy sokat veszekedtünk( egy héten 1x 2x kb) és akkor is mindig az volt hogy ha valami bántott mindig próbáltam vele megbeszélni de ő mindig csak annyit mondott, hogy hagyjam már a hülyeségével meg fejezzem be, holott nekem egyáltalá nem volt hülyeség. Meg önbizalom háiányomból adódóan féltékeny is voltam, oké nem csalt meg soha legalábbis nem úgy ismertem mint aki megcsalt volna de voltak olyan pillanatok amikor egy csajra azt mondta hogy szép meg tetszik neki (aki ráadásul a barátnőm és tőle tudtam meg) és mikor rákérdeztem meg letagadta és hogy hagyjam a hülyeségemmel őt.És ekkor kapta fel a vizet nagyon és most ezért szaított. Egyébként legtöbbször nagyon jól elvoltunk és amikor veszekedtünk is az is azért volt mert ha zavart valami úgy gondoltam , hogy elmondom és megbeszéljük és emiatt lett mindig a veszekedés, persze mindig azt mondta hogy dehogynem ő próbál megbeszélni mindent bár nekem nem úgy tűnik , ráadásul most is fb-on szakított , mondtam neki hogy legalább élőben monjda el de azt mondta hogy neki ott nem menne nem tudja miért.Meg azt is mondta hogy szeret még és egyik fele velem akar lenni a másik meg nem, meg már nem hisz nekem hogy megtudok változni, és mindig is próbáltam hogyha valami bántott akkor próbáltam nem elmondani mert mikor elmondtam egyből csak a veszekedés lett belőle.Egyébként mindig hirtelen felindulásból szakított pont mindig amikor veszekedtünk, és így még végképp nem volt alkalmunk arra hogy lenyugodjukn és megbeszéljük.De még most is én mondtam hogy oké akkor befejezem , nem fogom többet azt csinálni ,akkor inkább próbálom lesz@rni de azt mondta hogy neki már nem menne velem.De rájöttem , hogy inkább nem kellett volna elmondanom csak azt hittem hogyha felhozom akkor meg tudom vele beszélni, vagy lehetett volna az hogy elhagy ha nem hagyom abba vagy hogy lenyugszik és megbeszéljük de sosem vette észre magát, engem hibáztatott persze beismerem én is hibás vagyok de ő sosem ismerte be hogy ő is az mert ez sem csak egy emberen múlt volna hanem kettőnkön legalábbis szerintem. Meg annyira vártam a nyarat is , hogy majd végre vele lehetek, és nemrég műtöttek már a lábam sem fáj mert tavaly nem is tudtam velük menni strandra meg ilyenek mert annyira fájt a lábam és most apával mentem volna a nyáron vagyis pont ma június 30-án Dubaiba de lemondtam nemrég mert ,hogy én inkább megyek barátommal motoros találkozóra Sirokra egy hétre július végén, de ha addig nem tudom visszakapni akkor egyedül is elmegy, vagy max a haverjaival, pedig azt is már két éve vártam mert két éve volt utóljára akkor is vele mentem. CSak az a legrosszabb hogy bár tudom nem csak én vagyok a hibás mégis magamat hibáztatom , s hogy nem tehettem jóvá és pedig még most is megtennék bármit érte ,csak hogy vele legyek. Mielőtt nem ismertem őt olyan rossz életem volt, nem voltam barátnőim és most sincsenek mert akik vannak is csak suliban és akkor is csak sulis dolgokról beszélünk sulin kívül soha nem beszéltem velük szinte, meg nekik nem fogom elmondani a problémáimat mikor ők sem mondják el nekem , nem akarom ezzel idegesíteni őket. Na szóval mikor megismertem őt azelőtt én mindig vagdostam magam, utáltam magam, a szüleim is utálnak minden nap közlik is velem hogy mekkora béna sz@r vagyok, soha nem fogom vinni semmire , semmit nem érek. És mikor jött ő , megváltozataott mindent , vele voltam boldog voltam, megtaláltam benne a legjobb barátot, a testvért , a szerelmet, és ő is ugyanígy volt bár neki rengeteg haverja van és most is velük van , én meg nem tudok senkivel lenni , vagy beszélni és úgyérzem megint visszaestem ugyanabba amiből még anno ő húzott ki. Anyukám is nagyon szerette őt sőt úgy éreztem hogy jobban mint engem, eddig egyik másik volt barátomma sem engedett el meg nem szerette őket vele meg rengeteget beszélgettek és mindig elengedett vele.Meg ő tényleg itt volt nekem mindig akármi volt mindig velem volt gészen idáig. Sajnos könyörögtem is neki hogy hagy kapjam vissza tudom pont ez az amit ilyenkor nem kellene de egyszerűen nem láttam a kilátástalanságtól, és nem bírom , mert egyszerűen a gondolattól is megrémülök,hogy nélküle éljek, mert élküle úgy érzem, hogy nem is létezek és nem élek. Senki más nem értett meg még úgy mint ő, más fiúk már rég leráztak , amikor megtudták, hogy milyen betegségem van és hogy anyámék milyenek. Volt már vagy 6 barátom bár egyik sem tartott fél évnél tovább és velük sosem tudtam így elleni mint vele, vele már az első találkozásnál megvolt a közös hang meg sosem volt olyan hogy ne lett volna miről beszééni , meg ő is gyanúgy tudott velem hülyéskedni mint én vele, és hiába beszélek most is ms fiúkkal , velük nem tudok önnmagam lenni mert hülyének néznek ha hülyéskedek, meg teljesen más az egész, persze semmi sem lehet ugyanolyan de egyszűen nekem ő volt az igazi és ő is tudja ezt és neki is én voltam azt mondta. Nem tudom mit csináljak mondtam neki hogy megváltozok mert vissza akarom kapni. Kérlek segítsetek!