Kezdőoldal » Tudományok » Alkalmazott tudományok » A polárszűrők miért oltják ki...

A polárszűrők miért oltják ki egymást?

Figyelt kérdés
Tavaly fizikán volt egy polárszűrős bemutató. Egy polárszűrőn tök jól át lehetett látni. Ha arra viszont merőlegesen ráhelyeztünk egy másikat, akkor gyakorlatilag semmi fény nem jött át rajta. Viszont, hogyha a kettő közé beraktunk egy harmadikat (a kettőnek az iránya ugyan az maradt) akkor megint átláthatóvá vált. Hogyan? Akkor nem is gondolkodtam rajta, csak érdekesnek találtam, viszont most elgondolkodtam rajta, ennek a képnek a láttán: [link] Akkor azt mondta a tanárunk, hogy a polarizáló a beeső fényt egy irányú (valamiként) engedi át, tehát ahogy a képen van. Ezért van hogy ha rárakunk még egyet 90 fokban elforgatva, akkor azokon így már semmi sem tud átmenni. Viszont hogyha a kettő közé helyezünk egyet, akkor miért megy át mégis rajta a fény? Az a köztes réteg képes "elforgatni" az első szűrőn átmenő fényt úgy, hogy utána a másodikon is át tud menni? Nekem csak ez az ötlet jutott eszembe, viszont ez nem hiszem hogy jó, mert akkor a középsőnek a 45 fokban kellene állnia hogy ezt meg tudja tenni, viszont mi akárhogyis forgattuk a középsőt, mindig átengedte a fényt...

2020. aug. 13. 17:38
 1/7 anonim ***** válasza:

Megpróbálom leírni, meglátjuk mennyit értesz belőle: Középre egy 45°-os polárszűrőt raknak. A 45°-os polarizált fénynek van egy vízszintes komponense is, ezt engedi át a harmadik szűrő.


Analógiával: Két sín, ha találkozik és egymással 90°-ot zárnak be, akkor a vonat kisiklik, mert nem tud olyan hirtelen kanyart bevenni. Ha a két sín közé beraknak egy 45°-os sínt is, akkor a vonat fokozatosan el tud fordulni. Amikor a vonat 45°-ban halad, akkor egyszerre megy "előre" és "oldalra" is, amikor áthaladt rajta és átér a túloldali sínre, akkor már csak az "oldalra" irány marad meg belőle.

2020. aug. 13. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
"A 45°-os polarizált fénynek van egy vízszintes komponense is" Elméletileg nem szabadna lennie neki. Mi úgy tanultuk, hogy csak vízszintes van neki, mert csak egy irányú fényt enged át. Tehát akkor ezek szerint hülyeséget tanultunk?
2020. aug. 13. 20:21
 3/7 anonim ***** válasza:

Biztos, hogy van. Kell lennie:

[link]

2020. aug. 13. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Értem, köszi a segítséget. Akkor ezek szerint valahol 45 és 30 fok között van az áteresztése, mert ha több lenne mint 45 fok akkor 2 nem tudna tökéletesen fedni, ha meg kisebb lenne min 30 fok, akkor meg 3 szűrővel nem tudna 90 fokot fordítani.
2020. aug. 13. 23:02
 5/7 Wadmalac ***** válasza:

Sima hétköznapi fizikával megmagyarázhatatlan, a két merőleges szűrő általi teljes lefedést nem csökkenthetné semmi köztes szűrő.


A válasz kvantumfizikai.


https://www.youtube.com/watch?v=zcqZHYo7ONs

2020. aug. 14. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Én még ezt találtam:

[link]


Úgy nézem, hogy angolul ezt "third polarizer experiment"-nek (vagy problem) hívják, legalábbis így nagyon sok találatot kidob a Google.

2020. aug. 14. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Te Kérdező, de a kísérlet nem úgy kezdődött, hogy a két polárszűrő közül az egyiket addig forgatta a tanár, míg sötét nem lett? De mikor még másképp állt, akkor még nem volt sötét...
2020. aug. 14. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!