Egy elhangzott mondat idézésekor írásban kell használni vesszőt?

Vannak mondatok, amelyekben a vessző helye árnyalja a jelentést. Gyakori példa az alábbi páros:

„Elment, anélkül hogy köszönt volna.”

„Elment anélkül, hogy köszönt volna.”

Itt mind a kettő helyes, sőt a kétvesszős verziót sem tekinthetjük hibásnak. Ahol tehát van mozgástér, a közölt tartalomnak megfelelő formát kell választani.

A „Mit képzelsz, hogy odaülsz?” mondatból viszont nem hagynám el a vesszőt, mert ezt csak egyféleképpen lehet értelmezni, és lehetőség szerint illene helyesen írni. Nem hiszem, hogy a vessző elhagyásával igazán érzékeltetni lehetne a képzelsz és az odaülsz szó összefolyását.

félreértés, hogy a vesszőhasználat szorosan követi a szüneteket, hangsúlyviszonyokat... persze azért sokszor van összefüggés :-)

(itt például kötelező a vessző)

Én azt vettem észre, hogy valamiért egyre többen akarnak pontosan úgy írni, ahogy beszélnek, pedig a kettőnek úgymond semmi köze egymáshoz. Az írás egy "mesterséges" dolog, nem is lehet annyiféleképpen árnyalni, mint az élő beszédet, ezért nem alkalmas azt kiváltani egy az egyben. Ahogy BringaManó is írta, nem csak úgy találomra pakolunk be vesszőket, kötő-, gondolat-, egyéb jeleket a szövegbe.

Hogy érthetőbb legyen, keress otthon, könyvtárban, online pdf-ben stb. egy szépirodalmi regényt (pl. Isten rabjai, Egri csillagok) és egy drámát (Bánk bán pl.). A regényben kevés a párbeszéd, de az is úgy van megírva, hogy mindenki értse, miről van szó, teljesen világos. A drámában sok a párbeszéd, sokszor egyszavas mondatok vannak, amiknek szinte se füle, se farka - mert pontosan úgy írták le, ahogy a színpadon mondják, de ez csak annak értelmes, aki "benne van" - pl. a rendezőnek. A többieknek az egészet el kellene olvasniuk, hogy értsék. És manapság sokan így írnak, és nagyon nehéz értelmezni, mert az írott nyelvben nem ugyanoda rakjuk a szüneteket, mint egy sóhajtásokkal, közbevetésekkel tarkított beszédben, ahol ráadásul szabadon is fogalmazhatunk.