A magyar nyelvben a "gy" hangot miért nem "dy" vagy "đ" betűvel jelöljük, amikor az a hang a "d" hang lágy verziója, nempedig a "g"-jé?

Azért, mert a latin betűs írásban ennek nincs megfelelője. Ezért van annyi kettős és ékezetes betűnk. A rovásírásban ezeknek a hangjainknak megvannak az írott megfelelői.

Szerény véleményem szerint a gj-nek semmi köze nincs a "gy" hanghoz. A kérdezőnek igaza van, ez a d "lágyítása" és sokkal logikusabb is lenne dy-ként írni, ahogy a t "lágyítása" is ty-ként adja ki a "ty" hangot. Azonban esztétikailag - gondolom ez lehetett az indok - sokkal jobban néz ki a gy.

Ez a (környező népek írásmódját is figyelembe véve) sajátos írásmód minden bizonnyal a középkori latinság öröksége. Mivel a latin már évszázadokkal azelőtt holt nyelv volt, hogy az első magyarok megtanulták volna, nem csoda hogy meglehetősen furcsa (és tulajdonképpen helytelen) kiejtést alkalmaztak. Ez jól látszik a latin eredetű szavainkon. A latin 'S'-et (helyesen kiejtve: 'sz') például s-nek ejtették, de hatott az újlatin nyelvekben szokásos lágyítás is: a 'C' (= klasszikus Latin 'k') 'c' ("tsz") lett e és i előtt (a keleti újlatin 'cs' és nyugati újlatin 'sz' ejtésmódok helyett), míg a g a többségében 'gy' (újlatin ejtésekben ez vagy 'dzs' [olasz, román] vagy 'zs' [francia, portugál]). Ez még a nem latin eredetű klasszikus nevekbe is átment, így lett a görög Georgiosz-ból "Györgyus" (= modern "György"). Ezt a (nem túl következetes és nyelvészetileg nem is helyes) tendenciát rögzítette a magyar helyesírás. Ez van.