Miért csak az európai országoknak van a magyar nyelvben “ország” utótagja?

Valószínűleg azért, mert régen az emberek gyakrabban találkoztak egy más országból származó személlyel, minthogy eljutottak volna az adott országba.

Így előbb találkoztak azzal a fogalommal, hogy "francia", mint azzal, hogy Francia ország. És az országot elnevezték a személyről, aki onnan jött:

Itt egy francia ember. Honnan jött? Hát nyilván Francia országból.

Ezt támasztja alá az is, hogy viszont a szomszédos országok nevében megint csak nincs benne az "ország" (Ausztria, Románia, Szlovákia stb.).

Ezekről az országokról hamarabb tudtak, esetleg maguk is hamarabb eljutottak, minthogy előbb egy onnan származóval találkozzanak.

Nagyon távoli országokból származókkal viszont egyáltalán nem találkoztak, így ott megint csak a másik szabály érvényesült.

Tehát a nagyon közeli országok nevében nincs "ország", a közepesen távoli (de még európai) országok nevében van, a még távolabbiakéban megint nincs.

“Államnevek

Önálló, nemzetközileg elismert államalakulatok nevei. A Föld minden államának van magyar, illetve magyarnak tekintett névalakja.

A különböző államalakulatok magyar elnevezéseinek – főleg Európa tekintetében – kialakulása a középkorra nyúlik vissza. Az államnevek a magyar nyelvben három típusba sorolhatóan alakultak ki:

– Eredeti magyar névalak (-ország, -föld végződéssel).

– Másodlagosan alakult magyar névalak (-ia végződéssel).

– Idegenből, egyénileg alakult magyar alak.

A három alaktípus egyben történelmi alakulási periódusokat is kijelöl.

Eredeti magyar névalakok

Kialakulásuk a honfoglalástól adatolható. E névtípusban a magyarok által megismert nép kialakult magyar nevéhez kapcsolódott az ország, kevésbé szervezett állam esetében a -föld végződés. Tehát az államnév egyértelműen a nép nevéből képződött. Ilyen nevünk főképp Európában élő népek államaira vonatkozik és kialakulásuk a megismeréssel párhuzamosan a középkorra nyúlik vissza (Franciaország, Németország, Spanyolország, Horvátország, Lengyelország, Csehország, Svédország, Oroszország stb.) Az -ország végződésű államneveink nagy része a középkorban államisággal rendelkező népek államterületének elnevezésére fejlődött ki. A későbbiekben már kisebb számban jöttek létre ilyen végződésű nevek (pl.: Finnország), illetve nem maradtak használatban (pl.: Angolország). Ugyanakkor számos esetben szépirodalmi, történeti forrásokban előkerül a -hon, -föld végződésű államnév használata. Ilyenkor a népnévhez a két előbbi főnév kapcsolódik (pl.: Tatárföld, Lengyelhon, Frankhon stb.).

Másodlagosan alakult magyar névalakok

A középkor folyamán a hagyományos magyar államnevek mellett folyamatosan előtérbe kerülnek, majd uralkodóvá válnak a latinból keletkezett -ia végződésű államnevek. Ezek alakulásukat tekintve később kerültek nyelvünkbe, de valójában párhuzamosan alakultak az -ország végződésű nevekkel. A magyar nyelv minden leírásokból, elbeszélésekből ismert terület, ország nevét a latin érintkezési nyelv miatt az -ia végződésű néven ismert meg, és sokszor később változott át e név a hagyományosabb és magyarosabb -ország végződésűre. Az -ia végződésű nevek másik keletkezési körülménye az újabban alakult államok esetében fedezhető fel, és ez az alakulási tendencia napjainkig nyomon követhető (Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia stb.).

(…)

Az államnevek esetében, még a hagyományosnak tekinthető európai államokra vonatkozó névadási folyamatban is igen keveredett állapot uralkodik. A névadás folyamatában ugyanis több nem tisztán látható és érthető folyamat együttes hatása érvényesült. Ezek okozták, hogy a nagyjából azonos korú, illetve egy időben azonos jelentőségű királyság megnevezése eltérő típusú névként került a magyar használatba, ilyen Portugália és Spanyolország vagy Svédország és Dánia esete. Hasonlóan ellentmondásos a balti államok elnevezése. A nagy középkori múlttal rendelkező Litvániára a latinos alakot, ugyanakkor az 1920-ban függetlenné váló Észtországra, és Lettországra a hagyományos magyar alakot használjuk. Sok furcsaság van a közvetlen szomszédságunkban is. Minden szomszéd nemzetnek megvan a magyar nyelvű népneve, államaik nevét azonban – egy, Horvátország kivétellel – az idegen nevekből és -ia végződéssel használjuk. Így lett Oláhországból Románia, Rácországból Szerbia, de van eredeti magyar neve a szlovákságnak (tótok), részben az ukránoknak (ruszinok), illetve szintén részben a szlovéneknek (vendek).

Az előbb csak részben említett névadási anomáliák feloldására a XIX. század végén próbáltak megoldást találni, de ezek mind kudarcot vallottak. A magyar köznyelv nem fogadta be a Norvégország, Dánország, Osztrákország, Skótország, Angolország stb. újításokat, tehát nyilvánvalóvá vált, hogy egyre inkább a latinos alak térhódítása érvényesül és mára a hagyományos alak kisebbségbe szorult. A XX. század új államalakulatainak elnevezéseiben egy-két hagyományos név felújult (Finnország, Fehéroroszország), de alapvetően az előbb említett tendencia érvényesült.”

(Faragó Imre tanulmánya)

Azt azért érdekesnek találom, hogy minden ország, amit németül x-land-nak hívnak, az magyarul is mind -ország, de minimum -föld vagy -land.

-ország: orosz, német, görög, ír, finn, észt, lett, fehérorosz

-föld: Thaiföld, Szváziföld

-land: Izland, Új-Zéland

Valemennyi másolás biztos volt róluk is.

"Valemennyi másolás biztos volt róluk is."

A közeli országok közt van ilyen szókapcsolat-vándorlás.

De elég ok lehet az azonos logikájú névadás is.