Hogyan képzelnétek el egy olyan társadalmat, amelyet tudósok vezetnek?

Szerintem egy ilyen társadalom csak diktatúraként működhetne. Demokráciában a tudósok nem tudnák érvényesíteni az akaratukat. Egy buta példa: A tudósok kiszámolnák, hogy az emberiség számára káros, hogy nagyon sokan SUV-okkal járkálnak és egyszeriben betiltanák, vagy keményen megadóztatnák. Erre a tudósra (vagy csapatra) többet nem szavaznának az emberek.

Az emberek általában a szimpátia alapján szavaznak, így szép lassan a tudósoknak is meg kellene tanulni szimpatikusnak lenni, beszélni az emberek nyelvén. Ez ahhoz vezetne, hogy politikusokká válnának.

"De egy diktatúra nem feltétlenül rossz, ha a hatalom nem cél, csak eszköz az ésszerűség érvényesítésére." Hidd el, kedves kérdező, a diktátorok (akármit is csinálnak épp) saját szempontrendszerük szerint a legésszerűbbet, a legnépboldogítóbbat, a legszükségesebbet stb teszik, és a járulékos veszteséget is vállaják. Számold csak össze, hogy a "szükséges áldozatok" emberéletben hány száz millót tesznek ki.

Nem bánom, ha tudósok is indulnak egy választáson valamiféle épkézláb alternatívát kínálva a jelenlegiekhez képest. De a teljhatalmat nem szabad átadni nekik: ott a csúcson a vezetők legtöbbször elvesztik az önkorrekciót, mint készséget. Ez okozza a bukásukat is legtöbbször.

Én azt gondolom, hogy minden szakmához kellenek bizonyos képességek, bizonyos tudás, bizonyos szemléletmód, értékrend stb… Minden szakmához más és más. Aki jó fizikus, az nem feltétlenül jó politikus, államférfi, mint ahogy fordítva is így van, aki jó államférfi volt a történelemben, az ritkán volt kiemelkedő tudós.

Ha tudósok vezetik a társadalmat, annak kétségtelenül megvan az az előnye, hogy kevésbé vélelmekre, meg érzelmekre, sokkal inkább ellenőrzött tényekre, objektíven kirajzolódó jövőképre alapozva hoznak majd döntéseket.

Viszont meglehet az a hátránya, hogy figyelmen kívül hagyják az emberek vágyait, ösztöneit, érzéseit amik lehet, hogy nem jó irányba mutatnak, de mindenképpen szerepet kell, hogy játszanak egy döntéshozó döntésében. Egy tudós lehet részrehajló akár a saját területe iránt, akár a saját személye, helyzete irányában (mondjuk ő városban él, ott is született, így kevésbé fogja figyelembe venni egy faluban élő ember helyzetét). Egy tudós lehet szakbarbár, sajnos van is pár ilyen. Van a tudósoknak egy jelentős része, aki lehet kevésbé fogja támogatni a sportot, művészeteket, szórakoztatóipart, vallási közösségeket, mondván ezeknek nincs praktikus haszna, miközben ezek ugyanúgy fontos szerepet tölthetnek be az emberi létezésben, kultúrában. És még ha egy tudós objektíven és mindent figyelembe véve helyes döntést is hoz, nem biztos, hogy képes ezt elmagyarázni a népnek, megértetni annyira, hogy a nép magáévá tegyen a döntést, lelkesüljön az ügyért, ami a döntés célja.

A tudósok nem az emberek vezetéséhez értenek.

Rosszul is csinálnák. A politika, gazdaság stratégiai képesség-szükséglete teljesen más kvalitásokat igényel.

Oda politikus kell. Csak olyan, aki a tudósokra IS támaszkodik. És nem csak azokra, mert akkor ő sem lenne jobb vezető.

Néha társadalmi előnye nagyobb egy nem tudományos döntésnek, mint tudományos hátránya.

Egyensúly kell a két terület közt.

Méghozzá dinamikus egyensúly. És egy ilyen egyensúlyt fenntartani kéne igazi politikai zseni.

Hát olyan nem terem minden nap és mindenhol.

És nagy valószínűséggel pont az a kemény ambíció nincs meg benne, ami a vezetői pozícióba jutáshoz kell, de az egyensúlyi politizálást meg megakadályozza.

Szóval nagy valószínűséggel az ideális vezetőket pont azok közt kéne keresni, aki nem akarnak vezetők lenni.