Az ókorban egy olyan kicsi állam, mint Makedónia (és az általa függő görög városállamok) hogyan volt képes legyőzni egy akkora birodalmat (a korszak szuperhatalmát), mint Perzsia?

Mire Perzsiáig eljutottak már nem egy kis állam volt. Erőforrásaik bőven meghaladták bármely európai állam lehetőségeit. Nagy Sándor kelet felé akart terjeszkedni és nem igazán tudta felmérni mibe fogott. A legnagyobb kiterjedésében a birodalma Indiába is belenyúlt, de Kína még innen is elég messze van.

Ha megnézed mi történt Gaugamélánál, akkor láthatod, hogy mi volt a makedónok erőssége. Ebben az időben a perzsa birodalmat egy gyenge kezű vezető irányította, aki képtelen volt felmérni az ellenséget, valójában nem kellett neki felmérnie, mert a méretüknél fogva a perzsákkal alig mertek ujjat húzni.

Nagy Sándor katonakirály volt, a hadsereget tartotta nagyon jó állapotban és roppant motiváltan. A sikerei nagy részben ennek voltak köszönhetőek, plusz ahova eljutott, oda elvitte a görög kultúrát, így sztyeppei színvonalhoz szokott lakosság sokkal szívesebben vette őket, mint megszállókat. Alapvetően a megszállt területeken normálisan kormányzott, míg a többiek nem kormányoztak, hanem kiirtották a lakosságot.

"Addig oké, hogy Nagy Sándor, meg hogy mindenki szerint zseni volt, de akkor is..."

Nem nem ezen múlott. Persze okos volt de nem ezen múlott.

A görögök (makedónok) egy új harci taktikát és ehhez való felszerelést fejlesztettek ki és alkalmaztak szinte a tökéletességig fejlesztve az ehhez társuló taktikát és stratégiát.

Egyszerűen akkor még nem volt senkinek meg ehhez az ellenszere.

Meglepő de Napóleon sikerei is főleg az elején azon múltak hogy teljesen újszerűen használta a csapatait és azt az új harctéri taktikát gyakorolták és használták oly sikerrel.

De mindkét esetben pár év alatt "megtanulta" az ellenség is illetve ellenszert dolgoztak ki rá.

Ezek után mindkét hadsereget legyőzték.

Nagy Sándor persze ezt nem élte már meg, és a Perzsa birodalom is elesett. De idővel (néhány évtized alatt) ez a görög taktika is "elévült" és hatástalanná vált.

Ebből következik ha kicsit korábban vagy kicsit később születik és indul el nem lett volna ekkora sikere egyiknek sem.

Ráadásul ha már Napóleonnal hasonlítjuk össze Nagy Sándort.

Előbbi vagyis Napóleon dolgozta ki az új katonai harctéri taktikát a maga korában. Nagy Sándor már készen kapta csak alkalmazta esetleg tökéletesített még rajta. Akkor ki is volt a kettő közül a zseniálisabb? :-)

[link]

[link]

A görög területek voltak a legerősebbek abban az időben. Többször is sikeresen visszaverték a perzsákat. Viszont sokáig nem voltak egységesek, és ez adta a fő gyengeségüket.

II. Philipposz és Nagy Sándor egyesítette a görögöket (többé-kevésbé...), és így a legerősebb terület végre egységessé vált. Nem csoda, hogy sikeresek voltak.

Persze van benne egy csomó katonai fejlesztés, személyes képesség, a perzsa birodalom hanyatlása, stb. De elsősorban szerintem az a kiemelendő, hogy makedón vezetés alatt létrejött egy görög egység, ami korábban csak rövid kényszer szövetségek idejére létezett.

Én is a haditechnikai fölényt emelném ki, de az előbbiekhez azt is hozzátenném, hogy ez a szárazföldi és tengeri hadászatra is érvényesült.

Szárazföldön (ahogy előttem leírták) az akkori időkben a makedón phalanxra épülő haditaktikának nem volt párja. Egyébként a phalanx harcászatot természetesen nem a makedónok találták ki, és II. Philipposz is a görögöktől tanulta az akkori idők legfrissebb módszereit (egészen pontosan Thébai városállam phalanxának taktikáját, amivel legyőzték Spártát, a csatának pedig Philipposz szemtanúja volt). Viszont a makedónok továbbfejlesztették, és ami nagyon fontos, hogy a szárnyakon ütőképes lovassággal fedezték (hiszen a phalanx oldalról és hátulról védtelen). A lovasság feladata tehát az ellenség átkaroló hadműveletének megakadályozása, illetve az ellenség átkarolása volt. Ezt a módszert Nagy Sándor tökéletesen tudta alkalmazni.

A másik fontos dolog az volt, hogy egész Hellászt sikerült egységesíteni. Egyébként kereskedelmi és hadi értelemben a Földközi-tenger számos partvidékén már korábban is a görög városállamok domináltak, így én nem mondanám azt, hogy a Perzsa Birodalom korának a szuperhatalma volt, sőt, ha a térséget nézzük, a Kr. e. 4. században a térség politikai játszmáiban inkább csak az egyik résztvevő volt Spárta, Athén és más poliszrendszerek mellett... Pl. korábban a Déloszi Szövetség (mármint az azt vezető Athén) teljesen egyenrangú félként tárgyalt a perzsákkal, de ugyanez elmondható Spártáról is... A hellén világ viszont a peloponnészoszi háború és az azutáni poliszháborúk miatt egymás ellen vetette be erőit (és figyelemre méltó, hogy a perzsák már ekkor sem tartották magukat ahhoz elég erősnek, hogy hódító szándékkal megtámadják őket, mint Dareiosz és Xerxész idejében, bár a háborúkban arra mindig ügyeltek, hogy a gyengébb felet támogassák az erősebb ellen, hogy nehogy felboruljon az erőegyensúly. Ebből is látszik, hogy már a peloponnészoszi háborúk alatt is tartottak attól, hogy az egyik polisz esetleges hegemóniája esetén felborul az ő rovásukra a térség hatalmi egyensúlya...).

II. Philiposz alatt azonban egész Hellász ereje egy kézben összpontosult.

Nagy Sándor támadásakor egyébként a Perzsa Birodalom már nem volt a régi önmaga, mert a periférikus tartományai kezdtek önállósodni, a szatrapák sok esetben a saját szakállukra politizáltak, egyre lazábban függtek a központi hatalomtól.

Maga a perzsa haderő az többszöröse volt Nagy Sándor támadó seregének, tehát a híres perzsa-makedón csatáknál a perzsák két-háromszoros túlerőben is voltak, mégis vesztettek. Ennek az az oka, hogy a perzsa hadsereg a tipikus keleti típusú hadsereg volt, a katonák zöme csekély harcértékű, a görög-makedónokhoz képest gyengén felszerelt gyalogos volt (bár az igaz, hogy több tízezer görög zsoldos phalanx is szolgált a perzsa seregben). Emellett voltak íjászok, fontosak voltak a lovasság és a harci szekerek egységei is. Nagyjából az volt a perzsa taktika lényege, hogy először íjászokkal meglazították az ellenség hadsorait, majd rájuk küldték a harci szekereket (ugyanebből a célból), végül pedig a gyalogos hadak tömegei a számuknál fogva elnyomták az ellenfelet. De Nagy Sándor ellen ez kevés volt, megfelelően összehangolt phalanx és lovassági hadmozdulatokkal ezt ki lehetett védeni. (Egyébként a hellén seregben ekkor már nem csak phalanx egységek voltak a gyalogságban, hanem peltasták és parittyások és egyéb könnyűgyalogság is, de nem akarok ilyen részletesen belemenni).