Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Az 1208-ban vívott katarok...

Az 1208-ban vívott katarok elleni albigens keresztes hadjáratban részt vettek templomos lovagok is?

Figyelt kérdés

#albigens hadjárat
2022. ápr. 29. 13:15
1 2
 11/14 TappancsMancs ***** válasza:

A közel azért más, bár jó szempontnak lenne mondható, csak ez esetben a spanyol területen azok más harcok voltak. Úgy tartják, hogy a templomosok az albigens hadjáratokban közvetlenül nem vettek részt. Itt talán azt érdemes kiemelni, hogy a keresztes hadjáratokat nem csak a templomosok vitték véghez, mert a keresztes hadjáratok egy gyűjtő fogalom, és részt vettek benne a templomos lovagok (pápai hadsereg) és uralkodók hadseregei is egyaránt. Idézek a wikiből, mindjárt az elején írja is.

"A keresztes háborúk a római katolikus egyház és a pápa által szentesített, középkori, nagyarányú hadjáratok voltak a 11. századtól kezdődően. Fő céljuk kezdetben a Szentföld megszerzése volt az iszlám török fennhatóság alól, azonban később több hadjárat európai vagy afrikai területek ellen irányult, az eretnekek vagy pogányok ellen. Nemzeti jellegű vagy részleges keresztes hadjáratokat is szerveztek, ilyen volt pl. a spanyol reconquista vagy az eretnekeknek megbélyegzett mozgalmak elleni hadjáratok, pl. az albigensek elleni keresztes háború vagy Magyarország déli határainál a bogumilok elleni küzdelem. Keresztes seregeket még a késő középkorban is szerveztek, például a Magyarországot megtámadó törökök ellen 1456-ban (→ nándorfehérvári diadal)."


Röviden: A keresztes hadjáratok elsőként vallási célzatúak voltak, pogányok és eretnekek ellen, akik egyébként többnyire szintén keresztények voltak, csak nem katolikus keresztények (például a reinkarnációt is tanították). Vallási célzatúak voltak az "albigensek" elleni keresztes háborúk, és a "bogumilok" elleni háborúk. És voltak nemzetiségi (faji) keresztes háborúk is, mint a spanyol "reconquista", ami a spanyol területen a 700-as évek óta fennálló muszlim megszállást számolta fel és egyben kiűzte a zsidókat is Spanyolország területéről.


"De akkor tutira vehető, hogy konkrétan az albigens hadjáratban nem vettek részt templomosok?"

Igen. Így tartják ma számon. Itt a két hadsereget kell képbe helyezni, a pápai hadsereget és a királyok hadseregeit, és szövetségesek, de nem azonosak. Az albigensek ellen a francia uralkodó hadserege harcolt, de egyezséggel a pápasággal.

Idézve a National Geographic cikkből:

"A Szentföld mellett hadakozni kezdtek az Ibériai-félszigeten is, hogy segítsenek a visszahódításában (mint ismert, a reconquista csak jóval később, 1492-ben vezetett teljes sikerre). Itt általában a muszlim erőkkel határos területeken kaptak birtokokat, amiket aztán kötelesek voltak megvédeni."


Vagyis itt a "reconquistáról" ír, ami a muszlimok és zsidók kiűzésére irányult és nem az albigensek elleniről. Más a kettő: "reconquista" vs "albigensek".

- "reconquista": faji és vallási is

- "albigensek elleni": a más keresztények elleni


A keresztes hadseregek közötti különbséget (pápai és uralkodói) néhány idézetből is láthatod (a "Keresztes háborúk" wikiből):


"Norvég keresztes hadjárat (1107 - 1110)

1107-ben I. Sigurd norvég király személyesen indított hadjáratot a Szentföldre 5000 katona és 60 hajó élén."

"III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a kereszténységet. A pápa követe, Clairvaux-i Szent Bernát, VII. Lajos francia királyt és III. Konrád német királyt is megnyerte a tervnek."

"A szentföldi események

1148. június 24-én Akkóban került sor a középkor egyik legnagyobb „csúcstalálkozójára”, amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a templomosok és a johannita lovagrend nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok uralkodói."

"A VIII. Gergely pápa felszólítására a három leghatalmasabb keresztény uralkodó: I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király szállt hadba Jeruzsálem felszabadítására."


---

Keresztes háborúk

[link]

Katharok / Tanításaik, életvitelük

[link]

Reconquista

[link]

Spanyolország / Középkor / A reconquista

[link]

[link]

2022. ápr. 30. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 TappancsMancs ***** válasza:

Az első idézet félrement - jav - az angol wiki elejéről:


"A keresztes hadjáratok a középkorban a latin egyház által kezdeményezett, támogatott és néha irányított vallási háborúk sorozata volt.

...

legismertebbek az 1095 és 1291 közötti időszakban a Szentföldre tartó hadjáratok,

...

A 15. században más, egyházilag engedélyezett keresztes hadjáratokat is folytattak az eretnek keresztény szekták, a bizánci és az oszmán birodalom ellen, a pogányság és az eretnekség leküzdésére, valamint politikai okokból.

...

1095-ben II. Urbán pápa a clermonti zsinaton meghirdette az első keresztes hadjáratot . Bátorította I. Aleksziosz bizánci császár katonai támogatását a szeldzsuk törökök ellen , és fegyveres zarándoklatra szólított fel Jeruzsálembe.

...

A későbbi keresztes hadjáratokat általában szervezettebb hadseregek bonyolították le, néha egy király vezetésével. Mindenki pápai búcsút (kb jóváhagyás) kapott."

[link]

2022. ápr. 30. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:

Bocsánat, még annyi:

"Az albigensek ellen a francia uralkodó hadserege harcolt, de egyezséggel a pápasággal."

Ez itt azt jelenti, hogy a francia király a pápa kérésére indította el háborút az albigensek ellen? Merthogy csak egy vallási csoportról volt szó, akik - tudomásom szerint - nem szerveztek puccsot, nem törtek hatalomra.

A pápa szempontjából persze érthető az aggodalom... ezért kérdezem, hogy a francia király önmagától nem szólt volna bele egy vallási műsorba?

2022. ápr. 30. 14:22
 14/14 TappancsMancs ***** válasza:

"Ez itt azt jelenti, hogy a francia király a pápa kérésére indította el háborút az albigensek ellen?"


Igen. A wikiből hozzá némi idézet.


"III. Ince pápa levelet írt VIII. (Oroszlán) Lajosnak, a francia uralkodónak és számos más nagyúrnak Franciaországban, amelyben felszólította őket, hogy birtokaikon erőszakkal nyomják el a mozgalmat."

[link]


"... a pápa elrendelte a legátusokat, hogy prédikáljanak keresztes hadjáratot a katarok ellen, és levelet írt Fülöp Ágost francia királynak, amelyben kérte a beavatkozását – vagy a fia, Lajos által vezetett beavatkozást."

[link]


"Az albigensek keresztes hadjárata a Francia Királyságban indult meg III. Innocent pápa parancsára"

"A hivatásos katonák, zsoldoscsapatok ( routierek ) és zarándokok kísérete 1209 júliusának elején összegyűlt és elindult Lyonból , ezzel megkezdődött az albigensek keresztes hadjárata."

[link]

2022. máj. 1. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!