Miért ellenzik az emberek az erkölcsi relativizmust?

Mert ilyen buta kérdéseket tesznek fel emberek.

A miértre a válasz csak egyféle lehet: az erkölcs a társadalmi együttélést biztosítja. Az anarchia elleni védekezés alapja.

Először is a hit, vagy vallás nem erkölcsi kérdés. Másodszor, pedig a hitet vagy vallást félre téve, ateistaként is lehet elfogadni abszolút igazságot. Amiről nem tudni, hogy micsoda, csak törekedni lehet felé. És ilyen szempontból nem is annyira különbözik a vallásosoktól, csak nekik konkrétan van kihez kérdezniük ezzel kapcsolatban.

Az erkölcsöt szerintem lehet relativizálni, meg is teszik, az még talán nem olyan nagy baj. Az emberséget pl. relativizálni mondjuk már sokkal inkább.

Nem ellenzik, napi szinten használják. Csak kimondani nem szeretik.

Amúgy ez rengeteg más dologra is igaz. pl igazság

Vallásszabadság van és senkit nem érhet hátrány, megkülönböztetés ha bármilyen (engedélyezett) vallásban hisz, vagy nem hisz.

Az erkölcstelenség it pont akkor jelentkezik, ha valamely hívő, vagy nem hívő a másik vallását erkölcstelennek tartja - akkor ezzel ő maga követ el erkölcstelenséget.

A világnézet magánügy, senkinek nincs joga más hitét, vagy hitetlenségét minősíteni.

Az erkölcsnek a tétjei jóval kisebbek, mint mondjuk az igazságnak a tétjei.

Erkölcsi kérdés, hogy berúgok-e, de igazság kérdés, hogy minden ember ugyanannyit ér-e. Ezért mondom, hogy az erkölcs relativizálható, viszonylag kevés problémával, az igazság viszont nem. Vagyis az igazság is relativizálható, csak akkor lásd mivel jár.

És még egyszer mondom, a vallás nem erkölcsi kérdés, ezért nincs olyan, hogy valaki a másik vallását, vagy vallástalanságát erkölcstelennek tartsa. (Lehet hogy mégis van ilyen, de az akkora hülyeség, hogy nem érdemes róla beszélni.)

Olyan van, hogy a másik vallásának, vagy vallástalanságának el nem fogadása, vagy tagadása, ami egy komoly nehézség, de akkor sem erkölcsi kérdés.

Amúgy meg a világnézet, vallás, erkölcs, stb. nem magánügy. Mert ha te aszerint élsz ami a világnézeted, akkor az hatással van másokra is, és akkor már nem csak a te magánügyed.

Az, hogy minden vallásnak vannak erkölcsi és etikai tanításai az csak egy dolog. De az erkölcs főleg az adott korszakra jellemző. Volt eset, hogy a keresztények vallásháborút indítottak régebben, de ez ma már nem divat a keresztényeknél. Az iszlámnál még igen.

[Jézus urunk Szent Péterrel sétál egy faluban, és megegyeznek, hogy ha méltó helyet látnak, akkor térdet hajtanak, és keresztet vetnek. Amikor a templom előtt járnak - ahol éppen a pap misézik - Szent Péter buzgón térdre esik és keresztet vet. Aztán mennek tovább. Elmennek a szatócsbolt előtt, és a kocsmához érnek. Ott meg Jézus hajt térdet, és vet keresztet. Szent Péter egy idő múlva bosszankodva kérdi Jézust, hogy is van ez, hogy a templom előtt nem, de a kocsma előtt térdet hajtott.

- Jajj Péter! Sosem lesz belőled derék szent. Ne csak a külsőségeket nézzed. Mert a templomban a pap a prédikálás közben végig annak a szép asszonynak a szeme közé nézett, aki az első sorban ült. A kocsmában viszont a kocsmáros Isten áldását kérte minden pohár borra!]

Mert van ami valóban megfelelő relatívként értelmezve és van ami nem. A relatív az az, ami valami máshoz viszonyítva olyan amilyen. Ennek több egysége is van.

Relatív, hogy finom-e a gulyásleves, bár még külföldieknek is ízlik, de relatív az egyének ízléséhez képest.

Relatív, hogy valaki magas-e vagy sem, mert olyan országban, ahol nagyobb az átlag magasság ott talán adott ember nem is magas, míg egy alacsonyabb testmagasságú országban meg lehet nagyon magas is. Ez viszonyítás kérdése.

Relatív, hogy nehéz-e egy súly. Van akinek ugyanaz nagyon könnyű, míg másnak akár megemelhetetlen is lehet.

Az erkölcs röviden annyi, hogy nem ártunk másoknak. Részletezni nyilván lehet több szempontból is, mint társadalmi, emberi, közösségi és akár az említett vallási szempontból is, bár az erkölcs egyáltalán nem a vallás kizárólagos sajátja.

A másik az, hogy az erkölcs belső emberi sajátosság akármennyire is fejlett valakiben vagy sem. Olyan mint az intelligencia, ami szintén lehet valakiben fejlett vagy kevésbé fejlett. Viszont a mértéke az ami viszonylagos másvalakihez képest.

Az "erkölcs fejlettsége" az ami relatív az emberek között és nem maga az "erkölcs". Bizonyos ember erkölcsi színvonala lehet valakihez képest nagy vagy máshoz képest meg kicsi. Ez relatív, hogy milyen mértékű valaki erkölcsileg.

Ugyanígy relatív valaki intelligenciája egy másvalakihez képest, mert őhozzá képest kevésbé intelligens, de máshoz képest meg nagyon is okos lehet ugyanaz az ember. De itt sem maga "az intelligencia" az ami relatív, hanem adott egyén intelligenciája relatív.

A "testmagasság" (így egybeírva) egy méret és nem relatív, viszont relatív, hogy magasnak tartjuk-e az illetőt. Egy súly akkora amekkora, az is kifejezhető egy kg értékkel, de az relatív, hogy nehéznek tartjuk-e. A test mérete akkor relatív, ha viszonyítjuk egy másik test méretéhez, de önmagában nem relatív.

Az erkölcs egy belső tulajdonság, mint az intelligencia is. Ha ezen tulajdonságokat viszonyítjuk két ember között az relatívan mutatja egymáshoz képest a tulajdonságaik mértékét. Egyik lehet erkölcsösebb egy másikhoz képest, de önmagához vagy önmagában nem lehetséges viszonyítani.

Az erkölcs relativizálása azt jelenti, hogy nem tartjuk mindenkire érvényesnek, hanem egyénileg kitalálhat mindenki valamit erkölcsnek, aztán majd úgy is cselekszik. Az erkölcs relativizálása azt jelentené, hogy nem érvényes mindenkire és az társadalmi degradációt eredményezne.

A különböző korok erkölcsi meglátásai eltértek egymástól, de többnyire egy alapvetően mindenkiben meglévőről szólt. Voltak korok amikor ezt kutatták is és érdeklődtek iránta az emberek. De nem abból indultak ki, hogy mindenki kitalál magának erkölcsöt és az ugyanaz lesz. Az sem saját ötletből és elgondolásból egyénileg kitalálható, hogy valaki intelligens-e vagy sem, mert ez másokhoz képest mérhető fel. És aki nagyon az átlag alatt van intelligenciában az nem igazán állíthatja, hogy intelligens. Legfeljebb állatokhoz képest, de nem más emberekhez viszonyítva.

Szóval ez olyan mint az intelligencia ami két ember viszonylatában lehet azonos, és lehet, hogy az egyikük intelligensebb, mint a másik. De az intelligencia nem egy egyén találmánya, kitalációja magáról.

Másik az, és itt a kérdésben igazából ez a lényeg, hogy az erkölcs relativizálása nem igazán filozófiai értelemben használt kifejezés, hanem csak egy hétköznapi szóhasználat. Relativizmus nézete egy olyan felfogás, miszerint a nézőpontoknak nincs abszolút igazsága vagy érvényessége és csak relatív, szubjektív kitalációk. Közben megfelejtkeznek arról, hogy nem csak a relativitás, a viszonyítás van, hanem van egy irány is. A tévedés az a relativizmusban, hogy azért mert felfedezik, hogy van viszonyítás, hogy relatívan összemérhetőek akármik is, ezért csak egyéni kitaláció bármi és egy rész megfigyelést kivetítenek mindenre. Közben van a viszonylagosság IS és van irány IS. Így lehet valaki relatívan intelligensebb mint más valaki, és közben még van az intelligencia mint irány IS. Mindkettő és nem csak az egyik.

Az erkölcs az van az emberekben és ez egy ilyen jó tulajdonság egymás felé és ezt nem tekintjük támpont nélkülinek, mint ami irány nélküli és bárki kitalálhat egy tetszőleges erkölcsöt. Az erkölcsnek és az intelligenciának is van egy iránya és van két egyén közötti összehasonlítható relatív viszonylata IS.

Így (1.) van erkölcs ami két ember között viszonyítva arányítható és (2.) van ami egy mindenkire érvényes maximális lehetőség. Mindkettő igaz és létezik, és nem csak az egyik! Az értelmezés nehézségét csak az adja, hogy egyiket akarják választani és variálnak a két lehetőség között, miközben mindkettő igaz.

És van még egy tényező, ami az egoizmus mértéke. Az erkölcs közösségi jellegzetességünk és nem egy egyénre önmagában érvényes és értelmezhető. Ami másokkal együtt létezik, azt nem egy egyén találja ki találomra magának. Az erkölcs közösségi tulajdonságunk és minél nagyobb az egoizmus, annál kevesebb lehet az erkölcs. Ettől még ugyanúgy mint az intelligencia az erkölcs is valahogy megvan mindenkiben és ennek van egy általános iránya az egyre intelligensebb felé, és megvan a két egyén közötti viszonyíthatósága IS. Mindkettő megvan és nem csak az egyik.

A történelemben is szokták vizsgálni az erkölcsi tényezőket és a korok és régiók eltérően vélekedtek e téren. Egy dologban mégis közösek, hogy volt valamiféle irány arra, hogy mi jó mindenkinek. És a másoknak ártalmas dolgok elfogadottsága a történelem folyamán az nem azonos az erkölcs irányának keresésével. Is is dolog és nem vagy ez vagy az.

A vallásokat meg a kérdésben nem hasonlítanám össze, mert azt a közkeletű félreértést tételezi fel, hogy az erkölcs a vallások saját tulajdona és kizárólag a vallásos embereknek van erkölcse. Ez nincs így.