Mindannyian csak sodródunk az életben?

Passzívan sodródni vagy céltudatosan manőverezni az erős áradásban, bizony nagyon nem ugyanaz!

Az előbbi:

"Ahogy esik - úgy puffan."

Az utóbbi:

"Lépésről lépésre - bár lehet, hogy kis visszaesésekkel - de végeredményben halad a célja felé."

Kérdező - az itt mindenki számára világos, hogy te nem érted az alapokat!

Vegyük a céges példádat:

Ha egy cégvezetőnek nem a kvrvázáson, hanem a cég jövőjén jár az esze, akkor invesztál a kutatásba és fejlesztésbe. Ha jön is egy komolyabb válság, akkor is előnybe kerül a konkurenciával szemben, mert már tudnak valamit, amit mások nem. Ha csődbe is megy a cég, a megszerzett tudás nem vész el, és a legtöbbször átmentődik egy másik gazdasági formációba.

Van egy olyan mondás, miszerint:

"Csak az téved, aki nem csinál semmit!"

Figyelj arra, hogy ezzel kapcsolatban mit javasol a terapeutád:

[link]

A nincs konkrét célom és a célomhoz vezető utat időnként felül kell vizsgálnom, azért nagyon nem ugyanaz. Előbbi sodródás az árral, utóbbi alkalmazkodás.

A hozzád hasonlóak szoktak életük végéig albérletben lakni, ha csak nem örökölnek. Mert képtelenek közép távú célokat kijelölni maguknak, melyek a hosszabb távú céljaik eléréséhez vezetnek.

Ha ez boldogít téged, kérdező, akkor igen, bizonyos értelemben mindenki sodródik az árral, hisz történnek olyan események az életünkben, melyek befolyásolnak minket, viszont nincs felettük hatalmunk, és még csak nem is számíthatóak ki előre.

Az élet egyes elemei viszont kiszámíthatóak, de legalább is baromság lenne NEM kiszámíthatóként kezelni őket (és emiatt agonizálni), és emiatt nem belevágni egy tervbe.

Ha pl. úgy döntök, elkezdek egy egyetemet, akkor teljesen logikus úgy kalkulálni, hogy végig fogom csinálni. Mi a fészkes fenéért kattogjak azon, mi van, ha a fejemre esik egy zongora 3. félévben? Hát lehet, hogy a második félévben esik, és nem zongora, hanem klarinét! Vagy ne vágjak bele, mert lehet, hogy rákos leszek? Esetleg ledobják az atomot?

Másrészről NEM erre szokták használni a "sodródik az árral" kifejezést. Amiről te beszélsz, az a "bármi megtörténhet" - kis túlzással amúgy igen, ez így is van.

De minek kattogni olyan dolgok bekövetkezésén, amelyeket úgysem lehet előre látni? Csak saját magaddal cseszel ki ezzel...

A sodródni az árral kifejezést arra használják, amikor valaki lényegében EGYÁLTALÁN NEM tervez. Élj a mának, mondja, és nem gondolkodik a jövőben. Lesz ami lesz. Nem akarja befolyásolni a sorsát. Átgondolt akciókban kevésbé, inkább csak reakciókban utazik. Egyébként lehet így is élni, lelke rajta.

A legtöbben, akik NEM sodródnak az árral, célokat tűznek ki, amik felé haladnak az életben. Igen, lehet, hogy valami külső hatás miatt nem jön össze, de attól ő még nem szimplán sodródik az árral.

Úgy tudnám ezt szemléltetni, hogy aki sodródik az árral, felad minden próbálkozást, felfekszik a víz felszínére, és hagyja, hogy... sodorja az ár.

Aki NEM sodrótik, az fog egy tutajt, evezőt, és igyekszik kontrollálni, hova jut. Nem mindig sikerül, de legalább próbálkozik.

Ezért kérdeztem, neked mi erről a definíciót, mert úgy érzem, kevered a fogalmakat.

Anno gyakorta vitt egy barátom autóval haza. Időnk volt, benzinnel nem volt gondunk, így játszottunk egy játékot:

1. Az első útelágazásnál balra kanyarodtunk.

2. A második útelágazásnál jobbra.

3. A harmadikban mi döntöttünk.

(Ha nem lehetett kanyarodni, akkor az adott irányhoz leginkább közelálló irányt választottuk. Mondjuk ha 4 út találkozott K alakban és alulról jöttünk, akkor a balra kanyar az egyenesen továbbhaladás volt.)

Minden előre kiszámítható volt? Dehogy. Nem volt előttünk a térkép, néha el is számoltuk magunkat, és ott is találtunk útelágazást, amivel nem számoltunk.

Sodródtunk? Persze. Néha nem is kicsit, néha városrésznyi kerülőink voltak. Néha meg volt, hogy ötödszöri próbálkozással tudunk csak kimenni egy parkolóból.

Hazajutottunk volna, ha a 3. lépésben nem dönthetünk, hanem helyette feldobunk egy érmét? Kétszer kipróbáltuk, és ahogy sejtettük, nüansznyi az esély rá.

Így viszont, hogy a 3. lépésben a döntés a mi kezünkben volt, viszonylag hamar elértük a célt.

A jövő nem tudható, de bizonyos következmények végiggondolhatók, a tapasztalataink alapján lehet súlyozni, hogy minek nagyobb, minek kisebb az esélye. Mondjuk a cél legyen az, hogy legyen itthon kenyér, mert most nincs. Ha lemegyek a boltba, akkor rengeteg dolog történhet. Lehet, hogy a fejemre esik egy tégla, vagy elüt egy autó. Mondjuk ez utóbbinál a közbenső döntések is fontosak, pl. hogy mikor lépek le a járdáról. Mindez meglehet, de tapasztalataim szerint ennek a döntésnek az esetek 99,99%-ban a következménye, hogy a cél megvalósul, lesz itthon kenyér. Ha úgy döntök, hogy itthon maradok, akkor elvileg nem lehetetlen, hogy becsenget a szomszéd, mondván most kapott 10 kg kenyeret, és mivel úgyis csak rászáradna, nem fogadnék-e el egyet. Nem lehetetlen ez, de épeszű ember nem ezt a döntést hozza, ha kenyeret akar, mert az esetek 99,999%-ban nem szokott ilyen történni.

Persze ezek hétköznapi döntések, igen előrelátható következményekkel. Hogy helyes döntés-e felmondani a munkahelyeden és új állást keresni? Nehezebb döntés. Amit tenni tudsz, hogy mérlegeled a lehetőségeket, számba veszed, hogy milyen következményei lehetnek ennek, és azoknak mi az esélye. Aztán felmérheted, hogy az egyes következményekben mik a előnyök, a hátrányok, a lehetőségek és a veszélyek, milyen további döntési helyzetekhez vezetnek ezek és ott mi lesz a helyes döntés.

Egy-egy megbánt döntésnek nem az az oka általában, hogy hát az élet egy nagy sodródás. Inkább az, hogy valaki nem méri fel kellően a következményeket a megfelelő esélyekkel és súlyokkal, illetve egy-egy következményre nincs terve.

Igen, ha visszanézel 10–20 évet, akkor azt látod, hogy az akkori éned valószínű nem ilyen jövőt képzelt el. Mert egyrészt az úton nem egyedül megyünk, mi is változunk, a világ, a körülmények is változnak, de mégis elég nagy különbség van aközött, hogy valakit külső erők sodortak oda, ahol van, vagy hogy végig ő forgatta a kormányt és végül ide navigálta magát.

Azért egy csomó alapvető döntésnek bizonyos határon belül borítékolható az eredménye.

Teszem azt ott van az iskoláztatás kérdése, d9nteni kell, hogy gimnáziumba, vagy szakiskolába menjen e a srác, mert amerre elindul, abból az irányból később már nehéz átváltani, mondjuk ha villanyszerelő iskolába jelentkezik, akkor orvos, vagy ügyvéd már aligha lesz belőle, viszont az a másik irány is ismert, hogy később milyen tanulmányokat kell folytatnia, ha mondjuk szívsebész, vagy vállalati jogász akar lrnni.

Az persze igaz, hogy ha valaki úszni megy, akkor sokat kell azért tenni, hogy olimpikon legyen és ha az is lesz, az aranyérmet csak egy nyeri el általában, de ez benne van a pakliban és ilyenkor maga az életmód az, amit választ az ember és már az is nagy szó, hogy valaki komoly versenyeken vehet részt, de még itt is lehet számos korrekciós döntést hozni, például az időeredmények ismeretében lehet más távot választani, ahol versenyez az illető, vagy az edzésmódszerekkel variálni.

Akár abba is lehet hagyni az úszást, meg még a villanyszerelést is, csak persze lehet, hogy valamilyen más irányt kell választani helyette a mozgásigény kielégítésére, vagy a megélhrtésre, és tényleg nem könnyű választani, mert annyi mindent lehet csinálni, de szerencsére az adott lehetőségek már a legelején közvonalazódnak és később tudjuk pontosítani a részleteket.

Elismerem, hogy akadhat olyan isőszak, amikor az ember csak sodortatja magát az árral és ahogy esik, úgy puffan, de ez is egyfajta döntés kérdése, mert mindig találhat kiutat, egy új irányt, amerre elindulhat, csak racionálisan számba kell vennie a lehetőségeit és az azok kínálta eredményeket, meg azt is, hogy mit kell tenni érte és akkor azért sokat tehet azért, hogy valamennyire irányítsa az életét, kezébe vegye a sorsát, amennyire ez lehetséges.