Görgey Arthúr szerintetek tényleg elárulta a szabadságharcot?

Mit kellett volna tennie, mint hogy leteszi a fegyvert?

Semmi másnak nem lett volna értelme.

Valóban voltak olyan döntések, amik utólag hibásnak bizonyultak, de hát utólag ugye könnyű ítélkezni. Ennek ellenére a honvédsereg a nála erősebb Habsburg ármádiát mégis teljesen visszaszorította és már a nyugati határainknál járt, amikor az oroszok ránk törtek.

Annyiban ez nem a katonák, hanem a politikusok sikertelensége volt, hogy akik bár igyekeztek ezt diplomáciai eszközökkel megakadályozni, de nem tudták elérni a törekvésüket.

A keleti határokat gyenge erők védték, Miskolc térségében volt csak nagyobb erő, de elsöpörte az orosz túlerő, amely egymagában is erősebb volt, mint az egymással küzdő két haderő, a magyar és az osztrák sereg.

Görgey ebben a helyzetben remekelt, a váci visszavonulás során neki köszönhető, hogy számos taktikai győzelmet aratva sikerült kivonni a fő csapatokat a megsemmisítésből. A hadtörténelem számon tartja Görgey nagyszerű teljesítményét és nagyra értékeli mind a harci, mind a szervezési teljesítményt, amivel megpróbálták rendezni a helyzetet.

A korabeli információ áramlás és az, hogy az események folyamatosan történtek, egy ideig azt vetítették elő, hogy van még esetleg remény, de végül alig maradt már akkora hely, ahová Görgey a kalapját letehette volna, elveszett a Felvidék, Kelet, Közép és Nyugat-Magyarország, az ellenségé volt már Erdély is és a Délvidék jó része, ami lényegében mindig is ellenséges volt. Nem volt bázisa a magyar seregnek, amelynek mégis szüksége lett volna egy hátországra, ahonnan feltöltheti szükségleteit, muníció, élelem és egyéb tartalékait. Ahová a sebesülteket, vagy a leharcolt egységeket visszavonhatja.

A temesvári csatát azért még megvívták, de végleg tisztázódtak az erőviszonyok, minden további komolyabb ellenállás reménytelenné vált.

Szerintem minden lehetőséget kimerítettek, sőt, annál is többet tettek, mert sokáig nem ismerték teljesen a helyzetet, nem voltak pontos ismereteik az ellenséges erők nagyságáról.

Kossuth vádaskodása is érthető, ő sem rendelkezett pontos információkkal és a vágyai, a reményei miatt nem tudta megérteni, mennyire komoly a helyzet. Diplomáciai segítséget akart szerezni a magyar ügynek, de túlértékelte a lehetőségeket.

Az inváziós orosz hadsereg jól felszerelt, jól ellátott, tapasztalt és harcedzett óriási erő volt, még a napóleoni időkben sem voltak ekkora expedíciós erői külföldön az oroszoknak. Már , 28, 29, 30 ban legyőzik a perzsa, a török seregeket, megszerezve a Kaukázust és a Fekete tengeri kikötőket. 31 ben leverik a lengyel forradalmat és 48 nyarán Moldvában és Havasföldön aktivizálják magukat.

A tények Görgey mellett szólnak és abban az értelemben valóban hálátlan volt a sorsa, hogy neki kellett letennie a fegyvert.

Kossuth reményei azonban illúziónak bizonyultak és bár komoly ellentét volt a politikában az oroszok szárazföldi törekvéseivel szemben, a krími háborúhoz még négy év diplomáciai huzavona és az kellett, hogy maguk az oroszok indítsák meg a háborút, Magyarországért senki nem fogott volna fegyvert, legfeljebb egy kis diplomáciai nyomás keletkezhetett ebből a nyugat számára érdektelen konfliktusból.

Az, hogy Görgeyt nem végzik ki, ami tudtommal az orosz főparancsnok kérésére történt, homályba borítja az alakját és tápot ad a gyanúnak, szerintem feleslegesen, mert a tetteivel, azzal, hogy számos dicsőséges csatát vezényelt és hadügyi munkáját is kifogástalanul látta el, kellőképpen bizonyítja érdemeit.

Történelmünk nagy alakja, akit az egész világ hadtörténészei csodálnak és hadvezéri talentumát Rommel és Mannstein mellett emlegetik.