Mit gondolt Szókratész a demokráciáról?

Szókratész szerint a demokrácia puhította el Athént (a laza erkölcsű nép gyenge lesz, nem tud harcolni), ezért verték el őket a spártaiak.

Utána viszont, mikor a 30 zsarnok jutott hatalomra (közülük sokan tanítványai voltak), őket is kritizálta keményen, bántódása ekkor nem esett, de megtiltották neki az előadásokat.

Majd a 30 zsarnok uralmának megdöntése után, halálra ítélték istentelenség miatt. A demokratikus többség őt találták felelősnek azért, hogy az istenek Athént elvesztett háborúkkal, járvánnyal büntették. Szókratész igazolva látta ezzel is elveit, hogy a demokratikus többség is lehet teljesen hülye, és kiitta a bürökpoharat.

Hogy Szókratész mit gondolt, azt nehéz lenne megmondani, lévén ő beszélgetve tanított, nem hagyott maga után írásos művet. Amit tudunk róla, azt tanítványairól tudjuk, kisebb részt Xenophóntól, illetve javarészt Platóntól.

Platón a dialógusaiban Szókratész szájába adja a gondolatait. Hogy ebből mi az, ami valóban Szókratész tanítása, és mi az, amit maga tett hozzá, azt megint nehéz lenne megállapítani. Mindenesetre Platón nagyra becsülte mesterét, valószínű tényleg az ő tanításait vitte tovább.

Hogy Platón mit írt a demokráciáról, az meg javarészt kiolvasható az Állam című művéből. Finoman szólva nem tartotta sokra, és amúgy ez teljesen jól indokolható is.

Az állam vezetése egy „munka”. Mint minden munkához kellenek képességek, megfelelő látásmód. Pl. egy állam vezetőjénél fontos, hogy objektíven, a közösség érdekeit szem előtt tartva, a saját érdekeit félretéve tudjon döntéseket hozni, hogy képes legyen a mélyére látni dolgoknak, hogy ne csak a rövidtávú következményeket, de a hosszútávúakat is értse, szem előtt tartsa. Fontos, hogy etikus legyen, jól tudjon különbséget tenni jó és rossz, igazságos és igazságtalan között. Minden ember eltérő mértékben rendelkezik ezen képességekkel. Vannak, akik kiválóak ilyen szempontból. Vannak, akik bizonyos érdemekkel, képességekkel, erényekkel rendelkeznek, de van, amiben hiányt szenvednek. Meg vannak, akik inkább a saját érdekeik mentén, szűkebb látókörrel gondolkoznak.

A legjobb államforma Platón szerint az arisztokrácia, azaz a rátermettek uralma, mikor azok irányítják az államot, akik erre a legalkalmasabbak. Az ő gyermekeik látják elődeik sikereit, így sokkal inkább sikerorientáltak lesznek. Ők már nem feltétlenül az igazságosság, mások érdekei mentén vezetik az államot, hanem a saját sikerüket, hírnevüket akarják emelni. Ők általában nagy hódítók, harcosok, rengetek erénnyel is persze. (Ez a timokrácia, Platón itt Spártát hozza példának.) Az ő gyermekeik már a hódítások, a hírnév eredményeit látják. Ők vagyonban fogják mérni a sikerüket, az a sikeres, aki gazdagabb. Nem akarnak hódítani, mert az macerás, veszélyes, inkább élvezni akarják a hódítások eredményét. Az államot is így szervezik, az fog mondjuk vetető szerepet betölteni, aki többet tud fizetni érte. Ez rendszerint a nép kizsákmányolásával is együtt jár. Idővel a nép megelégeli a kizsákmányolást, elkergeti az oligarchát, és a saját kezébe veszi az irányítást. Na ez a demokrácia. A demokrácia káoszából aztán megszületik a rendre, irányításra való igény, és ekkor megjelenik egy kemény kezű vezető, egy türannosz, zsarnok.

A demokrácia nem ideális. A nép irányít, a népet meg leginkább a saját vágyai és félelmei vezérlik, mintsem a józan ész. Az átlag csak átlagos szakértelemmel, rálátással bír mindenre. Erre pl. egy jó példa az volt, mikor egy világbajnok sakkjátékos ellen játszott a „nép”. Az emberek szavazhattak egy-egy lépésre, és azt a lépést tették meg, amire a legtöbben szavaztak. A világbajnok sakkozó természetesen lealázta a „népet”, hiszen a közösség nem a legjobb lépést választotta, hanem a legátlagosabb lépést. A sakkozó tulajdonképpen egy teljesen átlagos ember ellen játszott. Hiába volt a nép között néhány igazán jó sakkozó, hiába talált ki egy zseniális válaszlépést, ha a többség ezt nem vette észre, és kvázi leszavazta az ő válaszát. A demokráciában nem összeadódik a tudás, hanem átlagolódik.

Amúgy a való életben egy csomó helyen nem a demokrácia érvényesül, és ez annyira nyilvánvaló a számunkra, hogy észre sem vesszük, sőt teljesen képtelenségnek tartanánk, ha demokratikusan működne az adott terület. Pl. ha kórházban vagy, akkor az orvos mondja meg, hogy milyen beavatkozás, gyógymód lenne megoldás a problémádra, betegségedre, és nem az orvosok, nővérek, betegek, takarítónők szavazzák meg, ahol az orvos szavazata is pont annyit ér, mint Gizi nénié a kettes kórteremből.

Viszont valószínű Platón is tudta, hogy az ideális állam utópia. Vannak vele problémák. Mondjuk van egy bölcs vezető, aki előrelát valamit, és ezért hoz egy rövidtávon kedvezőtlen, de hosszútávon előnyös és igazságos döntést. De a nép természetesen nem ennyire előrelátó vagy igazságos, ezért ők csak azt látják, hogy a döntés rövidtávon kedvezőtlen, vagy igazságtalannak élik meg. Most akkor hogy tudja a nép megkülönböztetni a valódi arisztokratát, a bölcs uralkodót a zsarnoktól?

Vegyünk egy példát. Mondjuk az Egyesült Sörpárt népszavazást kezdeményez, hogy legyen ezentúl ingyen a sör. A hatalmon lévő uralkodó a nép akaratával szembe menve elfojtja a kezdeményezést, a sör továbbra is annyiba kell, hogy kerüljön, mint eddig. A nép zúgolódik, ők sérelmezni fogják, azt fogják csak tapasztalni, hogy ez a döntés mennyire rossz kvázi mindenkinek, mennyivel jobb lenne mindenkinek, ha ingyen lenne a sör.

Jogosan teszik? Az uralkodó van olyan bölcs, hogy tudja, az ingyen sör zsákutca. Ha nem fizet senki a sörért, akkor senki nem fog sört készíteni, sem árusítani. Miért tenné? Hiszen bevétele nincs belőle, ellenben rengeteg munka, kiadás van vele. Az eredmény az lenne, hogy nem lenne sör. Márpedig az meg már mindegy, hogy ingyen nem lehet kapni sört, vagy pénzért sem. Oké, akkor finanszírozza az állam a sörgyárakat, fizesse ki az állam a sör árusításával járó költségeket (tárolás, fuvarozás, stb…). Igen ám, csak az államnak annyi pénze van, amit adó formájában beszed a néptől. A sör árát ugyanúgy a nép fizetné meg, csak mivel több kézen megy át, még ha nincs korrupció, akkor is több adminisztratív költséget jelent, tehát összességében az ingyenes sör drágább lenne, mint a pénzért árult sör.

Oké, magyarázza el az uralkodó a népnek, hogy ő miért hozott olyan döntést, amilyet hozott. A nép egy része nem fogja érteni, neki ingyen sör kell és kész. A nép másik része lehet, hogy érti a döntést, de lesznek, akik ellenérveket hoznak fel, akár hamis adatokra támaszkodva, akár hibás érveléssel, és a nép egy része nem fogja tudni, hogy kinek higgyen, így leginkább a saját vágyai mentén fogja az egyik érvet elfogadni, a másikat elvetni. (És itt pont a helyes érveket nem fogja elfogadni.)

Tehát a nép nehezen fog különbséget tenni egy zsarnok és egy bölcs között. Márpedig nem mindegy, hogy a nép eltűrve, toleránsan áll a negatívnak érzett döntésekhez, vagy küzd ellenük. Ugyanis a zsarnokot el kell űzni, őt nem szabad tolerálni. A különbség lehet, hogy csak hosszútávon érzékelhető, hogy milyen irányba megy az állam egészének sorsa, csak hát az ember nem mindig objektíven emlékezik. Szóval van itt probléma.

A demokrácia azért jó, mert ugyan pocsék államforma, de kvázi igazságosan, biztonságosan pocsék államforma.

Azonban, mint napjainkban számos példán látjuk, a demokrácia kegyetlenül rosszul működik. Annyira, hogy már csak nevében az. A kérdés tehát az, hogy mi is a demokrácia lényege, mitől az, ami, és van-e jobb.

A demokrácia a nép uralma, ezzel a dolog el is dőlt. Csak rossz lehet. Ami uralom, jó nem lehet, mert mindig az "uralkodótól" függ az eredmény. Jelen esetben az uralkodó - mint fentebb kiválóan kifejtették - megvezethető. És ami megtörténhet, az meg is történik.

Ugyanakkor minden formánál el kell választani a működésében rejlő elvi problémákat a kivitelezés módjától.

Adott helyzetben egy diktatúra lehet nagyon jó. Amikor erős, központosított irányítás kell a hatékonysághoz, ugyanakkor a "diktátor" alaphelyzetben elég normális. Arra ugyanis később is rá lehet jönni, hogy a diktátorság rendkívül hasznos az egyénnek, és ennek érvényesítésében semmi sem gátolja. Így lesz egy pillanat, amikortól ez a diktatúra is rossz lesz.

A demokrácia átlagos körülmények között működhet elég jól, de például a mai formája rendkívül rossz, mert kellő ügyességgel kivitelezhető vele egy áldiktatúra, ami ellen fellépni demokratikus eszközökkel nem lehet.

A válasz megtalálásához térjünk vissza a természethez. A természet működése az egyensúlyon alapszik. Egy folyamat hosszútávon akkor stabil, ha egyensúlyban van. Ez működik az emberiségre is, csak megfelelően le kell fordítani.

Egy állam emberek közösségén alapszik. Ezt nagyfokú munkamegosztás, kommunikációs rendszer és az egyéni érdekek érvényesítése jellemzi. Az állam akkor teljesít jól, ha a tagjainak minél nagyobb hányada hatékonyan cselekszik. Az egyént az érdekek vezérlik, ez adja a cselekvés ösztönzőerejét. Az egyén cselekvéséhez tehát képesség és az egyén akarata szükséges egyszerre. Mindezekből kiindulva, a hatékony államhoz tehát létre kell hozni egy intézményrendszert, amely szervezi az egyén cselekvéseit, ugyanakkor számon tartja az érdekek szövevényét. Az érdekeket kategorizálni kell, és minden kategóriához hozzá kell rendelni érdekérvényesítő szervezetet. A szervezetek erejének egyensúlyban kell lenniük. Ebből az következik, hogy egy csoport csak úgy és addig tudja érvényesíteni érdekeit, ha azt a többi csoport "elismeri". A demokrácia rossz működése ekkor következik be, ha ebben az intézményrendszerben aránytalanság, egyensúlyvesztés következik be. Ekkor egy csoport fokozatosan tetszőleges mértékben érvényesítheti érdekeit, akár az összes többi kárára.

Az egyensúlyban lévő intézményrendszer kialakításának persze feltételei vannak. Nevezetesen, hogy az egyének többé kevésbé a képességeik szerint akarják is érvényesíteni érdekeiket. Ha az nem teljesül, előbb utóbb lesz csoport, amely az érdeket nem érvényesítők rovására szerez előnyt, hiszen ebben semmi nem akadályozza.

Az egyensúlyban lévő intézményrendszer államformája is ismert, ezt szokták (a képviseleti demokrácia helyett) részvételi demokráciának nevezni. A lényege az intézmények olyan szövete, amelyben mindenki a képességeinek mértékében részt vesz, ezáltal minden érdek úgy érvényesül, hogy összességében az állam érdeke fog a leginkább érvényesülni. Fontos tudni, hogy ez az állapot nem keverendő az igazságossággal. Nem mindig az az előnyös.