Ti is részben szomorúak vagytok, részben örültök, ha elolvassátok ezt a részt a Toldi Estéjéből?

"„Mindig abban jártam, fáradék is bezzeg,

Hogy magyar népemnek hírt-nevet szerezzek,

Hogy megsüvegeljék békében, csatáin,

Kívül is, belül is országa határin;

Nem dicsekszem evvel - nem is azért mondom...

Istenem! de hát azt kell-e igazolnom

- És kivált előtted (hisz mi tudjuk ketten) -

Hogy a magyar népet mily igen szerettem?

31.

„Vagy hát nem szeretet volt, hanem gyülölség,

Hogy simítni kezdtem a nemzet erkölcsét,

S azt akartam, hogy a népek dísze légyen,

Kivel becsületet valljak és ne szégyent?...

Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár -

Ha felűlünk, felvesz, ha maradunk, nem vár;

Változik a világ: gyengül, ami erős,

És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.

32.

„Hajt az idő, nem vár: elhalunk mi, vének,

Csak híre marad fenn karunk erejének:

Más öltőbeli nép, más ivadék nő fel,

Aki ésszel hódít, nem testi erővel.

Ím az ész nemrég is egyszerű port talált,

Mely egész hadakra képes szórni halált;

Toldi vagy nem Toldi... hull előtte sorban:

Az ész ereje győz abban a kis porban!”"