Csehország miért nem kapott olyan jogállását Ferenc Józseftól 1867-ben, vagy a későbbi években mint a Magyarország? A trializmus esetén is darabokra hullott volna az állam az első világháború után?

1. Mert ők nem folytattak szabadságharcot, majd passzív ellenállást.

2. Szétesett volna.

Ennek történelmi okai vannak. A Habsburgok mindig is egy egységes, egy központból irányított, centralizált birodalmat szerettek volna, ami viszont nem fért össze azzal a helyzettel, hogy a "tartományoknak" saját törvényeik vannak, a belső ügyeiket az ottani rendek intézik, akik nem ismerik el a központi, bécsi (vagy prágai, mikor hol) birodalmi kormányszerveket, és ezek a rendek az uralkodót csak úgy ismerik el, hogy az csak a saját országuk uralkodója, a birodalom többi részéhez pedig csak perszonálunió köti őket. A csehek és a magyarok is így gondolkodtak. Röviden: a Habsburg-kormányzat egy abszolút módon irányított, centralizált birodalmat szerettek volna, az országok viszont rendi középkori rendi monarchiában gondolkodtak.

1620-ban viszont a Habsburgok Fehér-hegynél szétverték a cseh rendek seregeit, és onnantól kezdve Csehország örökös tartomány lett, teljesen alávetették a központi kormányzatnak, a helyi cseh rendet pedig politikailag megtörték (ugyanúgy, ahogy az osztrák tartományok rendeit is). Így elmondható az, hogy minden "tartományban" idővel igazából a bécsi politika akarata érvényesült, kivéve Magyarországot.

Itt ugyanis soha nem sikerült teljes egészében letörni a rendek hatalmát, és ha voltak is időleges sikerek (II. Rudolf, I. Lipót, Mária Terézia, II. József stb.), a magyar rendek állandóan fellázadtak vagy valamilyen módon mindig sikerült kivívniuk, hogy végül a Habsburgok törvényben ismerjék el, hogy Magyarországot csak a rendekkel együtt lehet irányítani. Persze teljes egészében a magyar rendek szándéka sem vált valóra, hogy Magyarország a Birodalomtól független ország, ahol éppen egy Habsburg a király, mint ahogy a Habsburgok sem tudták beintegrálni az országot a Birodalomba, mint egy tartományt. A valóságban köztes állapot létezett, de az mindenesetre elmondható, hogy amíg a Birodalom többi részén Bécs központtal egy centralizált abszolút császárság működött, addig Magyarországon magyar királyként uralkodtak, a magyar törvényeket tiszteletben tartva és a magyar rendeket bevonva a kormányzásba.

(Ha ezt megértjük, az is érthetővé válik, hogy II. József miért nem koronáztatta meg magát magyar királlyá. Ez nem magyarellenesség volt, hanem egyszerűen nem állt érdekében, és ha módja volt rá: megtette. Az ő szempontjukból ez volt a logikus lépés, akkor is, ha nekünk nem tetszik.)

Ilyen történelmi előzményei vannak annak, hogy Magyarország más státuszban volt a Birodalmon belül, mint a Lajtántúl. 1848-ban (persze Bécsben is és Prágában is volt forradalom) egyedül Magyarország volt az, ahol az egész országra kiterjedő szabadságharc alakult ki, gyakorlatilag Magyarország önálló állammá alakult és ez az államiság védte magát az őt megszüntetni akaró agresszióval szemben (még ha ezt a birodalmiak nem is ismerik el). A szabadságharc leverése után igaz, hogy megvalósult Magyarország teljes beolvasztása a birodalomba, és "végre" (Habsburg szemszögből) csak egy tartomány lett, mint a többi, de hamar belátták, hogy ezt csak rendőrállammal, nagy hadsereg fenntartásával és a magyarok ellenállsával tudják fenntartani, a belpolitikai feszültségek pedig impotenssé tették Európa színpadán a Habsburg Birodalmat. Ezért történt a kiegyezés, amely két egyenrangú állam reálúniója volt.

Ha Csehországot nézzük, ott ennek semmilyen történelmi alapja, politikai legitimizációja nem volt.

A kérdés második felére is válaszolok. A 19. században a csehek még lojálisak voltak a Habsburgokhoz, aminek az volt az oka, hogy (és itt jön az, hogy nagyon szeretjük a Habsburgokat zsarnokoknak és elnyomóknak beállítani), a csehek belátták azt, hogy a Habsburg Birodalmon belül még mindig sokkal szabadabban léteznek, mint egy porosz vagy éppen orosz elnyomás alatt (jó példa erre a lengyelek esete, ami igazából elrettentő példaként állt a Habsburg Birodalom minden népe előtt, még a magyarok előtt is).

Idővel persze a csehek előálltak a trializmus gondolatával, viszont egységes álláspont ez ügyben nem alakult ki közöttük (volt, aki megelégedett a helyzettel, volt, aki trializmust akart, és volt, aki föderációvá szerette volna változtatni a birodalmat, viszont senki nem akarta a Habsburgok államát megszüntetni).

Véleményem szerint, ha tényleg sikerült volna föderációvá átszervezni a birodalmat, és egyfajta "keleti svájcot" létrehozni, ahol minden nemzet egyenrangú partnernek érezhette volna magát, akkor tartós állam jöhetett volna létre. Ilyen szándék volt a nemzetiségekben, viszont a németekben és a magyarokban nem, és úgy általában az a korszak még nem érett meg egy ilyen lépésre. Utólag igazából lehet, hogy mindenki jobban járt volna...

A helyzet igazából akkor változott meg gyökeresen, amikor a 20. század elején egyre több csalódás érte a nemzetiségeket az osztrák-magyar, nemzetiségek problémáival kapcsolatban immunis kormányzatoktól (lásd pl. a Lex Apponyit). Ahogy a németek és a magyarok a saját nemzeti kultúrájukat és létüket fejlesztették, intézményekkel támogatták, a nemzetiségek jogos vágyát ugyanerre gátolták és nem engedték kiteljesíteni. Sőt, egy idő után már ellenségként kezelték ezeket, rendbontókként tekintettek rájuk. Ezzel párhuzamosan sok nemzetiség előtt (szerbek, románok) ott volt a saját anyaországuk (Szerbia és Románia) és megfogalmazódott a hozzájuk csatlakozás gondolata... Az I. világháborúban pedig megfogalmazódott a nagyhatalmak részéről, hogy nem akarják fenntartani a Birodalmat (igazából a Habsburg Birodalom fennmaradásának záloga az előző évszázadokban az volt, hogy nagyhatalmi garancia volt elsősorban az angolok részéről a létükre). Amikor ez megszűnt, akkor igazából a háborús vereség és a nacionalizmus szétfeszítette a birodalom kereteit.

Egyébként közvetett módon be is igazolódott a 19. századi gondolkodók félelmei: a térség a Monarchia megszűnése után hol a náci, hol a kommunista (tehát orosz) birodalom, hol a nyugati hatalmak "játékterülete" volt 1990-ig (és megsúgom, azután is...).

Meglepően jókat írtatok eddig. Mostanában ritka ebben a kategóriában.

Annyit azért még hozzátennék, hogy a cseh alap mentalitás azért speciális volt. Az, hogy be tudtak látni dolgokat is ennek volt köszönhető. Hiába volt egy 30 éves cseh örökösödési háború, azért a csehek sokáig megalkuvók voltak és ennek előnyeit is nagyon élvezték. Résszint kiváltságosak voltak, mert ugye német-római választófejedelem volt, résszint pedig jó nehézipari adottságai voltak. Nem hasra ütésre jelölték ki a Habsburgok sem ipari központnak, hanem mert eleve helyben voltak erőforrások, illetve a középkorban is sok kiváltságot kaptak adott dominanciától függetlenül, így a céhes és kisiparos időkben is hamar fejlődésnek tudott indulni.

Szóval az önállóság csorbulása mellett folyamatosan érezték annak előnyeit is évszázadokon keresztül. Szinte rutinná vált az is, hogy nem is törődtek egy központosított hadsereg elérésével, miközben nehézlovasság és nehézgyalgoság meg egész Európában tisztes hányadban tartalmazott cseh zsoldosokat. Egyszerűen hozzászoktak a függőséghez és hogy ezért cserébe előnyöket kapjanak.

Csak a fordulat ott volt, hogy a Német-Római császárság megszűnt. Bár az ipar miatt így sem jelentéktelenedett el a Cseh korona szerepe.

Szerintem az emberek már kezdenek leszokni arról, hogy szidják a Habsburgokat. Kölcsönös előnye minden tartománynak, vagy függő államnak származott, de előnyeit leginkább mi főleg a dualizmus után, illetve a csehek élvezték.

Bár szintén nem elhanyagolható kérdés, hogy az osztrák korona igen csak szélsőséges katolikus volt, különösen Mária Terézia. Így a protestáns csehekkel mindig volt kölcsönös ellenszenv.

Érdemes ránézni a Monarchia térképére. A legnagyobb ország a Magyar Királyság volt nagy létszámú “rebellis” nemességgel. A Rákóczi szabadságharc végén a “kurucok” büntetlenséget kaptak, még a fegyvereket sem kellett leadniuk. Azért ez más volt, mint a Fehérhegyi csata után, amikor a cseh nemességet tkp. kiirtották. Amikor tehát a külpolitikai események úgy hozták, hogy ki kell egyezni valakivel, akkor Ferenc Józsefnek nem kellett sokáig gondolkodnia, hogy kivel. Nem akart volna ő kiegyezni senkivel, egy XIX. századi Habsburg uralkodó az abszolut monarchiára törekedett, amit ő egységes, és ezért stabil birodalomnak nevezett. De a történelmi előzmenyek miatt, meg az aktuális politikai helyzet miatt is rákényszerült erre. Persze a dologból kimaradt nemzetiségek joggal orroltak meg, és különösen a csehek szerettek volna a magyarokhoz hasonló státuszt elérni. Ostoba, szűk látókörű nemességünk azonban ez ellen élénken tiltakozott, és meg is tudta akadályozni.

Az előttem szólókhoz csatlakozva én is azt hiszem, ha a Monarchiát föderalizálták volna stabilabb állam lehetett volna. De, mondjuk az1870-es években. Nem 1918-ban, amikor ez már kevés volt a nemzetiségek számára. Ők akkor már nemzetállamban gondolkodtak, hisz nem voltak hülyék, látták, hogy itt a történelmi lehetőség erre.

Tehát a Monarchia nem maradhatott volna meg a föderális átalakítás utan sem.

Tiltakozooom! Kéhlek alássan amiéht találgatasnak mehészelted nevezni nagyszehű júliusi okfejtésem.

Tréfán kívül, azt miért gondolod, hogy a trializmus, mint valami fenyegető történelmi végzet csak úgy bekövetkezett volna, és a Monarchia tartomanyai meg versengtek volna, hogy ki legyen a harmadik? Ez jó nagy ostobaság, mondjuk súlyos félreértés enyhébben fogalmazva. Én ki tudom találni a tetralizus, pentalizmus, vagy heptalizmus szavakat is. Ezek a fogalma semmivel sem irreálisabbak, mint a dualizmus. Éppenséggel a Monarchia dualista volt az általam és a korábban válaszolók által alaposan kifejtett okokból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jól volt ez így, hogy a birodalomrészek egyenjogúsítása helytelen lett volna. Az is lehet, hogy a horvátok vívtak volna ki olyan erős autonómiát, mint ami nekünk volt, azaz a teljes paritást, de nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy Csehország miért nem.