Ha a vegyületek elérték az elektron felvétel/leadással a "vágyott" nemesgázszerkezetet, akkor mégis hogyhogy reakcióba tudnak lépni más anyagokkal?

Ezt így nehéz elmagyarázni, tudsz mondani egy példát, ami érdekel?

Nagy általánosságban vagy van az egyik résztvevőnek nem lezárt alsóbb héja pl d mező fémei, vagy az egyik reaktáns egyszerűen erősebb, pl. nemesgáz fluoridok.

Igazából az egész kémia abból áll, hogy az elektronok a lehető legalacsonyabb energiaszintre akarnak kerülni. A fluor atomok kürül pl nagyon alacsony szintre tudnak kerülni, ezért a fluor nagyon reaktív.

Pl a NaCl oldatban reagál AgNO3-al így AgCl csapadékot ad.

A Na+ és a NO3- változatlanul marad az oldatban.

Az AgCl inkább kovalens jellegű vegyület, ezért csapadék.

Itt úgy jön ki az energetika, hogy az AgCl alacsonyobb szinten van, mint a hidratált Ag+ és Cl- mert valszeg az a molekulapálya alacsonyabb szinten van az AgCl -ben, mint a Cl- -ban.

Forrást nem tudok mondani, de reakcióhőt, illetve annak a mintájára reakcó entrópia változást lehetne számolni.

Ez a kettő megadja, hogy egy reakció lemegy-e.

Meg a szakik tudják modellezni a pályákat kvantuumfizikai számolással.

Az ezüst-klorid talán pont nem a legjobb példa ebben az esetben. Mivel itt technikailag egy kedvezőbb elektron konfigurációból egy kedvezőtlenebbe kerül. Ez a reakció specifikus a vizes oldatra mert csak az hajtja a reakciót hogy az ezüst- klorid vízoldhatatlan és ezzel felborítja az egyensúlyt. Olvadék formában ez a reakció már nem játszódna le.

Először tisztázni kell hogy mit hogyan fog viselkedni egy nem nemesgáz ha eléri a nemesgáz szerkezetet. A nemesgáz szerkezet az egyik legkedvezőbb elektronszerkezet amit egy elem felvehet, viszont ha ez a szerkezet egy nem nemesgáz atommagján van akkor annak a részecskének valamilyen töltést fel kell vennie. Ez vagy egy pozitív töltés vagy egy negatív. Ez a töltés valamilyen szinten destabilizálja az elektron szerkezetet. Így hiába lesznek stabilak de sose lehetnek annyira inertek mint egy tényleges nemesgáz. Ez a különbség ami lehetővé teszi hogy "stabil" elektronszerkezettel rendelkező ionok tovább reagáljanak, normál körülmények között is.

Ebből a szempontból két félre reakciót végezhet egy ilyen ion cserés és redox. Az ioncserésre már már mondtak példát.

Ilyen esetekben a részvevő elemeke elektronnegativitás különbsége határozza meg a reakciót. Minél nagyobb a különbség két anyag elektronegativitása között annál kedvezőbb lesz energetikailag a termék. Így mondjuk ha összekeverünk NaCl-t és KF-t, akkor NaF és KCl keletkezik. Ez azért történik mert a nátrium és a fluor között nagyobb az en. mint a nátrium és a klór között így a fluorral alkotott terméke stabilabb lesz. Ez nem jár lényeges elektron mozgással csupán az ionok helyet cserélnek egymással. Nagyon leegyszerűsítve ez azért van így mert amikor egy atom lead egy elektron és pozitív ionná alakul valamilyen mértékben szeretné visszakapni az elektronját, vonzzák egymást. Minél nagyobb az en. különbség annál kevésbé érvényesül ez a vonzóerő, így a negatív ion stabilabb ehet (persze ezt nagyon leegyszerűsítettem).

A másik reakció fajta a bonyolultba a redox reakciók. Ebben az esetben egy már nemesgáz szerkezetet elért részecske reagál tovább megbontva ezt a szerkezetet. Ez akkor történhet meg ha mondjuk egy nagyon elektron negatív elemmel kerül reakcióba, vagy a nemesgázszerkezetet elérő atom elektronfelhője túl nagy és a külső elektronokra már csak kevésbé érvényesül a mag elektronvonzó hatása. Erre példa lehet maga az egyik nemesgáz a xenon. Ami a legnagyobb stabil nemesgáz révén akkora elektronfelhővel rendelkezik hogy a külső elektronokra már viszonylag könnyen le lehet szakítani, ezzel megbontva a nemesgázszerkezetet. A xenonnak több fluoridja és még oxidjai is létezik.

Viszont ugye ez az így a xenon elektron konfigorációja energetikailag kedvezőtlenebb mint az eredeti állapotában. Itt azt kell figyelembe venni hogy nem csak azt kell figyelni hogy egy adott atom energetikailag kedvezőtlenebb helyzetbe került, hanem a rendszer egészét kell nézni. A xenon mellett vannak fluorok is amik egy sokkal kedvezőbb energetikai állapotba kerültek, ezzel egyensúlyozva a xenon változását. Így a rendszer energiája végeredményként csökkent.

Adódhat a kérdés, hogy miért törekszik a rendszer az energia minimumra.

Képzel el, hogy találkozik két szabad hidrogénatom egy fémfelületen. Ekkor a két elektron bezuhan egy újonan létrejött monekulapályára, felszabadul a potenciális energia. Ez átadódhat a fémfelületnek.

A felület részecskéi jobban fognak rezegni, egymás között szétosztják az energiát.

Igazából semmi se tiltja, hogy az energia visszamenjen a hidrogénekhez, és felszakítsa a kötést. De annyira sok részecske van a felületben, és annyira sokféleképpen tudják megosztani azt az energiát, hogy rendkívül kicsi az esélye annak, hogy a kötési energia az utolsó cseppig visszataláljon.

Persze a részecskéknek eleve van valamennyi mozgási energiája.De ha nagyobb a kötési energia, adott hőmérsékleten kevesebb részecske rendelkezik a felszakításához elegendő energiával.